Command & Conquer 3: Kanes Wrath Játékteszt újgenerációs konzolon

  • Írta: Ca$h
  • 2008. június 28.
Link másolása
Tavaly májusban megtörtént az a csoda, amiről a legtöbb stratégiai játékokat kedvelő fanatikus csak álmodhatott. Mindenki nagy kedvence, az RTS játékok atyja, a Command & Conquer megélte a harmadik részt, mellyel trilógiává fejlődött. Természetesen sejteni lehetett, hogy ezzel megindul majd a lavina, melynek eredményeképpen rövidesen kiegészítőkkel jutalmaznak meg minket, illetve a Red Alert is trilógiává bővül az év végén. De ne menjünk ennyire előre, a lényeg, hogy itt van nekünk az első kiegészítő, mely véleményem szerint mindenképpen megér egy misét!
ÜBERKONZOL:
X360, PS3, PSP konzolok, kiegészítők, használt és új játékok olcsón!
LCD, Plazma, Projectoros HDTV-k, Házimozik, BluRay filmek!
Használt készülékek és játékok vétele, cseréje, beszámítása!
További infó: www.uberkonzol.hu, www.uberdigital.hu

Maga a történet egészen érdekes módon össze-vissza ugrál az időben. Az első fejezet például a második és a harmadik Tiberium Háború között játszódik, melyben megélhetjük azt, ahogyan a rommá alázott Nod magához tér és újra erőre kap. A második fejezet cselekményei párhuzamosan történnek magával a Tberium Warsal, míg a harmadik fejezetben nyitva hagynak nekünk pár kérdést, ami egyszerűen sikolt egy újabb kiegészítő után. Ez persze újabb anyagi kiadásokkal fog járni nekünk rajongóknak, de sebaj mert megéri ezekre a stuffokra költeni.


Több szempontból is forradalmi a lemez, hiszen nem elég, hogy önmagában lehet vele játszani (nem kell hozzá C&C3), de rengeteg HD videóval is meg fognak minket örvendeztetni. Ezekben a legfőbb szerepet mindenki nagy kedvence Joe Kucan, a Westwood korábbi egyik fejese kapja, akinek az alakítása agyba-főbe veri a többi, elvileg Hollywoodi sztárét. Természetesen mit sem érnének az átvezetők, az éppen aktuális cicababa nélkül Natasha Henstridge személyében, aki - valljuk be - nem hozza élete legjobb formáját, de legalább dögösen áll neki a bőrcucc. Én úgy vélem azonban, hogy a C&C hangulathoz mindig is elengedhetetlenül hozzá tartozott az átvezető filmek pocsék színvonala, pont ettől lesz olyan cinikus, olyan keserédes, olyan C&C-s.


Azokat, akik arra számítottak, hogy végre megtudják a misztikus Scrin fajnak a céljait, illetve történetét, el kell, hogy keserítsek, hiszen végig mindenki nagy kedvencével a Nod-al leszünk, mind a 13 pályán. Ez persze megint csak egy újabb lehetőség egy második kiegészítőnek a kiadására. Szerencsére azonban nem kell aggódnunk az újdonságok terén, hiszen 9 különböző „fajjal" lehetünk majd az online és skirmish játékokban, melyek ha nem is teljesen, de egységekben azért eléggé eltérnek egymástól. Ez persze legfőképpen a többjátékos mód szerelmeseinek szívét fogja megdobbantani, de mit is várhatnánk egy RTS játéktól nemde? Az online részben van az igazi szavatosság, aminek az élvezetéről minden vágyat kielégítően gondoskodtak nekünk a készítők. Nem tudom, hogy van-e olyan ember, akit esetlegesen nem elégített ki a C&C3 konzolos irányítása, de ha mégiscsak volt ilyen, annak azt üzenném, hogy ezúttal nem lesznek ilyen jellegű problémái. Mert az EA-s srácoknak sikerült a tökéletest, még tökéletesebbé barkácsolni.


Az új irányítás


Az egésznek az a lényege, hogy a jobb ravasz folyamatos nyomásával bele tudunk menni egy körkörös menübe, amit a bal joyal könnyedén irányítva, szinte mindenhonnan mindent el tudunk érni. Akárcsak a PC-s változatban, ahol a HUD-on pillanatok alatt kattintgatunk az egérrel, itt sem kell mást tennünk, csak meghúzni a jobb ravaszt és kiigazodni a lehetőségek tengerében. Külön segítséget nyújt még az „X" megnyomása is, mellyel azonnali jelleggel el tudjuk érni az éppen elkészült épületeket. Vagy ott van még nekünk a D-Pad is, amivel lapozgatni tudunk a különböző típusú lehetőségek között. Természetesen a csapatok kijelölését is sokkal egyszerűbbé tették, nem kell mást tennünk, mint kijelölni a kívánt egységeket, és az „Y"-al hozzáadni a többihez. A speciális erőket, ahogyan minden mást is, könnyedén el tudjuk érni, csupán pár pillanat leforgása alatt. Úgy gondolom, hogy ennél jobban már egyszerűen lehetetlen lenne ezt megoldani, a következő lépcsőfok már az egér és a billentyűzet. Bravo gyerekek, megcsináltátok!


Lehetőségünk lesz még egy körökre osztott játék kipróbálására is, ami nekem személy szerint nem igazán tetszett, de bizonyára lesznek ennek is szerelmesei. Engem sokkal jobban megfogott az online rész, a rengeteg új kaszttal és lehetőséggel, ezen kívül ne feledkezzünk meg a Live kamera használatáról sem, ami külön nagy móka, főleg ha kifogunk 3 olyan embert, akinek láthatjuk a döbbent arcát egy-egy nagyobb leverés során.


Úgy gondolom, hogy a C&C3 első kiegészítő lemeze egy nagyon kellemesre sikerült színfolt gyűjteményünkben, sokkal jobban sikerült, mint amiket idáig megszokhattunk. Rengeteg kellemes órát, napot, hetet fog nekünk nyújtani és beszerzése mindenképpen kötelező az összes rajongónak és mindenki másnak. Főleg, hogy az ára is sokkal alacsonyabb, mint egy sima játéknak. Tehát amíg nem jön a következő, addig biztosan remekül el fogunk szórakozni Kane haragjával, amíg meg nem szerezzük az összes achievmentet, addig biztosan!

11.
11.
KoDan
Ja és a világhódítás
Az naggggyon cooool.
10.
10.
KoDan
Ez volt van és lesz a kedvenc játékom (de legallább is RTS-em)
C&C3 FOREWER !
9.
9.
Ca$h
meglássuk mi még aztat... =)
8.
8.
Destiny666
Mindenkit el kell keserítenem , nem lesz több c&c 3 kieg...

http://www.pcguru.hu/pcguru/cikkek.php?cikkid=8016
7.
7.
Ca$h
Hmmmm... egyelőre nem tapasztaltam ilyen hibákat, remélem nem is fogok... köszönjük szépen, hogy leírtad ezeket nekünk, tanulságos volt! =)
6.
6.
Ca$h
Hát én nem igazán tapasztaltam bugokat, lehet, hogy ebbe már az eleve patchelt változatot tették, de tény, hogy konzolon nem jönnek elő annyira a hibák mint PC-n, lévén jóval lassabban történnek az események. Igaz az új irányítással már közel PC-s élményben van része az embernek nem beszélve az 1080p-s felbontásról, de szívesen elolvasnám a te véleményedet.
5.
5.
Daks
az ugy tunik nincs :)
4.
4.
Ca$h
Hát igen, nehzé az élet a blkánon... =) Viszont a dollágr egyre kevesebbet ér! =) Egyébként vélemény a játékról? Valaki?
3.
3.
Daks
mert a jatek pc-skent lett felveve az adatbazisba. sajna most csak 1 jatekhoz 1 platformot lehet rendelni, de majd megcsinaljuk normalisan :P
2.
2.
Gula
ööö ha konzolos játékteszt miért PC van irva a Platformhoz
1.
1.
Daks
meglepo hogy ilyen olcso, 40 dollar, itthon meg 9000ft a boltokban. minden konzolos jatekot ennyiert kene adni, talan nem warezolnak le annyian oket. mondjuk a dollart eleg furcsan valtottak at, dehat ez van, mit varunk a balkanon :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...