Ütközések

  • Írta: pipi
  • 2005. november 9.
Link másolása
Vajon tényleg annyira hiányolják a Los Angeles-i városlakók az érintkezést, és a közvetlen emberi kontaktust, hogy pusztán ez okból egymás kocsijába hajtanak? Nem hinném, de most talán nem is ez a lényeg, hanem az, hogy milyenre is sikeredett az Ütközések.

Megmondom őszintén nem nagyon találkoztam mostanában ennyire jól megszerkesztett és ennyire kitűnően felépített alkotással. Azt hiszem ezt alátámasztja a www. imdb.com értékelése is, amely a jelen szavazatok szerint 8.5 a 10-ből. A hozzáértők tudják, hogy ritkán találni ilyen magas pontszámmal rendelkező művet. Tehát napjaink egyik legjobbra sikeredett filmjéről beszélünk. Igazából nem nagyon lehet eldönteni milyen műfajú is az Ütközések, de talán ez most nem is annyira fontos. A lényeg, hogy keverednek benne a dráma, a krimi és még sok-sok más műfaj elemei is.

A siker titka a jó forgatókönyv, a sok kiváló és ismert színész, valamint a kitűnő rendezés. A rendezésért és a forgatókönyvért Paul Haggis a felelős, aki már megvillantotta tudását a több Oscart nyert Millió Dolláros Bébi megalkotásánál is. Egyes vélemények szerint az Ütközések is tömkelegével fogja majd az arany szobrocskákat elhódítani, a jövő évi Oscar díjátadáson. Különösen esélyes a legjobb forgatókönyv és a legjobb színész kategóriákban. A film szinte minden egyes szereplője kiváló minősítést érdemel, de had említsek meg néhány ismertebb színészt, azok közül, akik feltűnnek a vásznon: Sandra Bullock, Don Cheadle, Brendan Fraser, Matt Dillon és Ryan Philippe. A kritikusok szerint Sandra Bullock-nak és Don Cheadle-nek is nagy esélye van az Oscar elnyerésére.

A történet nagyon érdekes, ugyanis több szálon fut végig, és a szálak mindegyike valamilyen módon összefonódik. A főbb szálak szereplői merőben különböznek egymástól, mind szakmájukat, mind bőrszínüket és nemzeti hovatartozásukat tekintve. Sokféle gondolat és emberi érzés hatja át az Ütközéseket, a Los Angeles-ben élő nemzetek közötti konfliktusoktól kezdve a megbocsátáson keresztül a szeretetig valamint a szerelemig. Talán ezért is oly nehéz eldönteni, hogy milyen műfajba sorolható a film. A cselekményről ez alkalommal nem is tennék említést, mivel nem szeretném ha kedves olvasóink előre tudnák kinek milyen szerep jut a filmben. Úgy gondolom az Ütközéseket mindenkinek úgy kellene megtekintenie, hogy nem tud előtte semmi különösebb információt a filmről, mivel ezáltal válik érdekessé az egész történet, és ez váltja ki a legkülönbözőbb érzéseket a mozinézőből.

Szumma-szummárum mindenkinek nagyon ajánlom megtekintésre eme kiváló alkotást, és nagyon remélem találkozunk még hasonlóan kitűnő filmekkel a közeljövőben is.


Műfaj: dráma, krimi, stb.
Játékidő: 113 perc
Hazai mozipremier: 2005. november 10.
Származás: amerikai-német
Rendező: Paul Haggis
Forgatókönyv: Paul Haggis, Robert Moresco
Operatőr: James Muro
Vágó: Hughes Winborne
Zene: Mark Isham
Szereplők: Sandra Bullock, Don Cheadle, Matt Dillon, Ryan Philippe, Jennifer Esposito, William Fichtner, Brendan Fraser, Terrence Howard, Ludacris, Thandie Newton, Larenz Tate, Tony Danza, Keith David, Shaun Toub, Loretta Devine

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...