A Tökéletes Trükk

  • Írta: Daks
  • 2007. március 1.
Link másolása
Lenyűgöző, csodálatos, ámulatba ejtő, fantasztikus. Még sokáig gyűjthetnénk a magyar nyelv szebbnél-szebb pozitív jelzőit, de ennél sokkal egyszerűbb, ha csak annyit mondunk: The Prestige – vagy ahogy a magyar moziba járók ismerik, a Tökéletes Trükk.
Tudjuk nagyon jól, hogy a The Prestige januárban került a mozikba, és szégyelljük is magunkat, hogy még csak most készült róla cikk, de talán jobb is úgy róla beszélni, hogy már sokan látták. A film nem kevés megmagyaráznivalót igényel, úgyhogy essünk is neki, nézzük, mit tartogat számunkra Christopher Nolan, a Batman: Kezdődik és a Mementó rendezője.


A Tökéletes Trükk két, századfordulón élő bűvész történetét meséli el, akik bár fiatal korukban barátok voltak, életük nagy részét arra tették fel, hogy felülmúlják a másik mutatványait. Körülbelül ennyit árulhatnék el, ha januárban írtam volna a cikket, semmi többet. A kerettörténet ennyi, ezek után már csak az a szövevényes, ámulatba ejtő eseménysorozat bontakozik ki, amely a film izgalmainak teljes gerincét adja. Most viszont, hogy a film nagyjából már kifutott, azt hiszem elérkezett az idő, hogy behatóbban is foglalkozzunk a témával. Innentől erős SPOILER veszély van érvényben, ezt mindenki tartsa szem előtt!


Adott tehát két mágus, Robert Angier (Hugh Jackman) és Alfred Borden (Christian Bale), akik az 1800-as évek végi Londonban bűvészelőadásokkal keresik kenyerüket. Fiatal korukban Borden véletlen rosszul csomózta meg egy bűvészsegéd hölgy kezét, aki így nem tudott megmenekülni a vízzel telt tartályból, és az előadás közepén szörnyethalt. Ez a hölgy történetesen Angier szerelme volt - ekkor vált ketté a két fiatalember útja, ekkor gyúlt fel bennük az egymás iránt érzett harag, és ekkor kezdődött, hogy bármi áron is, de felülmúlják a másikat.


A rendező Mementóban látott módszerei után egyáltalán nem meglepő a nem lineáris cselekményépítés, így sajnos a cikkben is elkerülhetetlen ennek az alkalmazása. A film elején Borden végignézi Angier stílusosan szintén egy víztartályban történő haláltusáját, majd miután meghalt a riválisa, őt börtönbe csukják. Gyakorlatilag innen indulnak meg azok a szövevényes szálak, amik nagy része naplókból való visszaemlékezésekből elevenedik meg. A cselekmény kezdetekor ismét a két fiatal életútjának elejére ugrunk, hogy megnézzük, vajon mi is vezetett a két nagy bűvész bukásáig.


A nagy rivalizálás gyakorlatilag egy trükk körül forog. Mindkét bűvész azt a valóban igen látványos illúziót akarja színpadra vinni, hogy az egyik helyen eltűnik, és a következő pillanatban megjelenik egy másikon. Angier dublőrrel és csapóajtóval próbálkozik, közben pedig hihetetlenül irigy, hiszen Borden látszólag tökéletesen és hihetően elő tudja adni a trükköt. A rivalizálást tovább fokozza az egymás mutatványainak elegánsan való megszégyenítése, és a többi kisebb olyan módszer, mellyel a mindennapjaink során is találkozhatunk, ha valakivel versengenünk kell.


A film igencsak központi szerepében egy Nikola Tesla (David Bowie) által épített teleportáló gép áll, amit Angier rendelt mutatványához. Ha trükkel nem megy, akkor majd a tudomány segít, gondolta ő, így hát egy halom pénzt áldozott rá, hogy elkészíttesse a berendezést, amivel felülmúlhatja ellenfelét. Ezen a ponton fordul meg a film, hiszen mi, átlag mozinézők csípőből húznánk a szánkat, hogy milyen film és milyen bűvész az, ami ilyen technológiát használ fel. Joggal viszolyognánk, egészen a film utolsó 2 percéig, de erről majd később.


Egy kis spoilert elárulva most felfedem, hogy a film végén feltűnik Angier, akinek akkor már halottnak kellett volna lennie, hiszen belefulladt a tartályba. Bejelenti Borden feletti győzelmét, akin ezek után nem sokkal végre is hajtják a halálbüntetést. Néhány jelenettel később Borden is előkerül és felkeresi Angier-t, hogy megfordítsa a kockát. Ekkor a filmnéző csak pislog, hogy hogyan lehetnek mégis életben. Most jöjjön a nagybetűs SPOILER. Borden-nek volt egy ikertestvére, úgy vitte véghez a mutatványokat és úgy tűnt fel újra, testvérét pedig tényleg kivégezték. Angier teleportáló masinája hibásan működött, és mindig csinált egy klónt, úgyhogy az igazi Angier helyett Angier Kettő halt meg a film elején. A mozinéző ekkor rájön, hogy milyen lenyűgözően egyszerű a világ, és eltűnődik rajta, hogy milyen szép dolog egy célnak szentelni az életünket, de legfőképpen milyen rossz, ha ez már beteges hajlamokba csap át. Ekkor vége van a filmnek, és mindenki azt hiszi megválaszolták a kérdést, de itt van egy DE szó, ami keveseket hagy nyugodni.


Vajon tényleg csak ennyi lett volna? Egy klónozó mellékhatású teleportáló gép és egy ikertestvér? Ennyi a nagy mutatvány? Nem! Most felfedjük az igazságot, azt amire kevesen gondolnak, és azt, amire a filmkészítők csak egy leheletnyi utalást tettek. Én is tettem utalást rá a cikk elején, nem oktalanul. A film naplók alapján készült, azok alapján a naplók alapján, amit a bűvészek írtak, és mivel tudták, hogy a másik el fogja lopni tőlük, szándékosan írtak benne hamisat. Aki erre nem gondol, az belenyugszik a klónozós – ikertesós magyarázatba, pedig az hazugság! Volt ikertestvér, ez kétségtelen, viszont nem volt klónozó – teleportáló gép. Angier bár rendelt egyet Tesla-tól és meg is kapta, csakhogy azon kívül, hogy szép kék fénynyalábokat bocsátott ki, gyakorlatilag semmit nem csinált! Angier a naplón keresztül el akarta hitetni Borden-nel, hogy bejött a szerkezet, és mivel a naplóban leírtak elevenedtek meg a filmben, a moziban ülők is ezt hitték. Valójában még mindig a cikk elején említett dublőrt használta Angier, őt ölték meg a film eleji előreutalásban, és így lett az, hogy végül az igazi bűvész életben maradt a végén.


Rengeteg megmagyarázásra váró dolog vár még a filmben, ám a nagyján már túl vagyunk, a részletek elsimítása már mindebből adja magát. A film premierjekor nem lett volna szabad így felfedni a részleteket, a forgalmazó valószínűleg a nyakunkat szegte volna érte. Most, hogy sokan látták a filmet, aktuálissá vált annak magyarázata, és talán egy normális képet is tudtunk ily módon adni, hogy milyen izgalmas és szövevényes a film. Igazából ezekbe a most leírtakba kevesen gondoltak bele, így sok helyen csúnyán le is húzták a filmet. Persze nem lehet mindent a szájába rágni a moziban ülőknek, de talán többeket megfogott volna a film, ha a végén nem a hamis igazság, hanem az igazi dolgok derültek volna ki. Ezért csak 9-est kap tőlünk a produkció.

IMDB értékelés: 8.2/10
Gamekapocs értékelés: 9/10

Rendező: Christopher Nolan
Producer: Aaron Ryder, Christopher Nolan, Emma Thomas
Szereplők: Hugh Jackman (Robert Angier), Christian Bale (Alfred Borden), Michael Caine (Cutter), Piper Perabo (Julia Angier), Rebecca Hall (Sarah Borden), Scarlett Johansson (Olivia Wenscombe)
Forgatókönyvíró: Jonathan Nolan, Christopher Nolan

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...