Terminátor: Sarah Connor Krónikái

  • Írta: Daks
  • 2008. január 22.
Link másolása
Cooltúra rovatunkban nem szoktunk sorozatokról beszámolni, de a FOX új produkciója igencsak felkeltette figyelmünket. A Terminator: The Sarah Connor Chronicles a mozikból már megismert Terminátor cselekményeibe enged betekintést, úgyhogy nem hagyhattuk ki.
A sorozatot az amerikai FOX TV csatornán vetítik, a pilot január 13-án debütált, ezt követte másnap a folytatás, az új részek pedig egy-egy hét elteltével jönnek majd. A Terminator: The Sarah Connor Chronicles a Terminátor 2: Az Ítélet Napja után játszódik, a főszereplői pedig nem mások, mint John (Thomas Dekker) és Sarah Connor (Lena Headey). A sztori szerint anya és fia a gyilkos robottal való találkozás után teljesen összetört lelkileg, és azóta is folyamatos rohanásban él. Mindig változtatják nevüket, állandóan költöznek, fél évnél többet egy lakásban sem töltenek, nehogy kiderüljön titkuk.


Nincsenek könnyű helyzetben, ugyanis James Ellison (Richard T. Jones) ügynök vezetésével az FBI szinte a sarkukban lohol. 1999. nyarán az egyik új városba való költözés során John összeismerkedik a szépséges Cameron Phillips-szel (Summer Glau-val), és már indul is az újabb cselekmény, Cameron ugyanis egy jövőből jött robot, akit azért küldtek, hogy megvédje John-t. Kiderül, hogy az Ítélet Napját csak eltolni sikerült, a robotok öntudatra ébredése pedig közelebb van, mint gondolják.


Az élet-halál harc kezdetét veszi ismét, a jövőből újabb robotok tűnnek fel, akik csak John-ra vadásznak, hogy halálával már tényleg semmi se álljon a világ elpusztításához vezető útjuk elébe. A történet azonban nem ilyen egyszerű. Cameron időgépe segítségével a Connor család elutazik 2007-be, a cselekmény szerint ugyanis erre az évre tolódott a Skynet alapítása, Sarah pedig ismét személyes küldetésének veszi, hogy megállítsa a programot.


De hogyan is kapcsolódnak össze a Terminátor mozik a sorozattal? A film első részében kiderül, hogy 2029-ben John Connor győzelemre vezeti az emberi ellenállást, legyőzve az öntudatra ébredt, világméretű nukleáris háborút indító Skynet rendszert. A program azonban visszaküld egy robotot, hogy ölje meg Sarah-t, John anyját, mielőtt a fiú megszületne. A lázadók szintén visszaküldenek egy embert Kyle Reese személyében, a sors érdekes fordulata révén pedig Kyle lesz John apja, a jövőből érkezett robot egyik chipje pedig az egész Skynet technológia alapja.


A második részben az Ítélet Napja, vagyis a Skynet öntudatra ébredése 1997-ben következik be, a lázadók által visszaküldött, John megvédésére programozott robot és hőseink azonban felrobbantják a Skynet-et kifejlesztő Cyberdyne központot. Az Ítélet Napja látszólag elmarad, a Skynet-nek lőttek, ám a sorozatból kiderül, hogy csak 10 év előnyhöz jutott az emberiség, és egy másik professzor 2007-ben ismét megalapítja a programot. A harmadik rész egyelőre ködösen kapcsolódik a történtekhez, a sorozat előre haladtával előfordulhat, hogy semmissé teszik annak cselekményeit, de az is lehet, hogy épp most épülnek fel az alapjai.


Most viszont a jelenben vagyunk, itt folytatódik Sarah, és a majdan az emberiség vezetőjévé váló, jelenleg 15 éves John Connor története. A cselekményeket nem meséljük el, egyrészt azért, mert két rész után nem tudunk sokat mondani, másrészt pedig ezt látni kell. A sorozat tehát a második rész folytatása, újabb nagy csavarást eszközölve a történetben, de a filmkészítők a premier idején elmondták azt is, hogy az egész a 2009-es Terminátor 4: A Jövő Elkezdődik című mozi alapjait adja majd meg – a sorozatot tehát néznie kell annak, aki teljes mértékben érteni akarja a történetet.


Az új szereplők kicsit furának tűnnek első ránézésre, de fantasztikusan alakítják a megformálandó karaktereket. Az új Sarah külsőleg is hasonlít az őt korábban játszó Linda Hamilton-ra, ugyanaz a szenvedés és aggódás olvasható le arcáról, mint régi kedvencünknek. John karaktere szintén remekül el lett találva, a sztori szerint már tudja, hogy ő lesz az emberség vezetője, de még maga sem hiszi el, nem tud szembenézni sorsával, szeretne átlagos kamasz lenni. Az igazi elismerés azonban a robotoknak jár. A szépséges Cameron-t remekül kitalálták a producerek, ő egy továbbfejlesztetett modell, melybe már mintha emberi tulajdonságokat is programoztak volna. Tudja, ha megbánt valakit, le tudja olvasni az emberek arcáról az érzelmeket, de emellett megmaradt robot önmaga is, karakterét figyelve folyamatosan szembesülünk azzal, hogy minden tettét program irányítja.


Cromartie a sorozat rosszfiúja, ő egy T-101-eshez hasonló robot, a The Sarah Connor Chronicles későbbi epizódjaiban több szereplő is eljátssza majd a John elpusztítására küldött kiborgot. Ő hasonlít leginkább a klasszikus Terminator karakterhez, mozgása, cselekedetei szinte ugyanolyanok, mint amit anno Schwarzenegger szenátortól láttunk a filmvásznon. Nem szégyellős, lazán átsétál a rendőrsorfalon, és hatalmas lövöldözést rendez, amerre csak jár.


Jól alakul tehát a sorozat, a Terminator: The Sarah Connor Chronicles az első részek megtekintése után kellemesnek ígérkezett, az élmény szinte olyan, mintha minden héten kapnánk egy mozifilmet. Ne feledjétek tehát, minden hétfőn amerikai idő szerint este 9 órakor irány a FOX TV!

Rendezte: David Nutter
Forgatókönyv: Josh Friedman
Szereplők: Summer Glau, Lena Headey,
Thomas Dekker, Richard T. Jones
Zene: Bear McCreary
Játékidő: 60 perc

IMDB: n/a
Saját vélemény: 8.5

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...