Utazás a Föld középpontja felé

  • Írta: Ca$h
  • 2008. szeptember 16.
Link másolása
Trevor (Brendan Fraser) testvére világ életében Verne rajongó volt, és arra tette fel egész életét, hogy egyszer majd bebizonyítja ezek a csodálatos olvasmányok a valóság alapján íródtak.
El is indul, hogy igazolja a zseniális elme egyik legérdekesebb elméletét, miszerint a Föld középpontjában egy teljesen más világ található, olyan amiről még csak álmodni sem mernénk. Ennek több mint tíz éve már, azóta sem került elő, még a saját fiát sem láthatta felnőni. A véletlenek sorozatának köszönhetően Trevor, akiből azóta professzor lett és testvérének a fia, Sean (Josh Hutcherson), elindulnak az elveszett tudós által kitaposott ösvényen, hátha rájönnek arra, hogy mi is történt vele valójában. Útjuk egy gyönyörű hegyi idegenvezető lányhoz vezet (Anita Briem), akiről kiderül, hogy apja ugyancsak Verne rajongó volt és nemrég neki is nyoma veszett. Elindulnak hát az Izlandi hegyek varázslatos világába, ahol olyan kalandok várnak majd rájuk, amikhez foghatót csak egy híres Verne regényben olvashattunk. Megkezdődik az utazás a Föld középpontja felé.


Gondolom nem sokan tudjátok, hogy a 3D-s filmkészítés alapjai egészen az 1922-es évekig nyúlnak vissza, amikor is Los Angelesben az Ambassador Hotelben bemutatták a Power of Love című filmet, ami már a szokásos zöld-piros technológiával készült. Ennek az a lényege, hogy a film két kamerával lett felvéve és a kettő között 90 fokos eltérés található, aminek köszönhetően olyan érzésünk van, mintha térben látnánk a filmet. Persze ez a technika még nagyon gyerekcipőben járt, rengeteg negatív vonatkozása volt. Eléggé homályos volt a kép, megfájdult tőle a nézők feje, de a siker osztatlan volt. Azóta rengeteget változott a filmkészítés, eljutottunk odáig, hogy a digitális technológia segítségével több kamera felvétele nélkül is szinte teljesen tökéletes 3D-s hatást értek el a mozivásznon. Ezt a módszert először az IMAX moziban vetették be, mondanom sem kell, hogy a siker hatalmas volt. Szerencsére most már nálunk is több olyan mozi van, ahol ezt a technológiát használják. Mindenkinek csak ajánlani tudom a kipróbálását, az élmény egyszerűen fantasztikus.


Az utazás a Föld középpontja felé egyértelműen egy gyerekfilm, mely apró, finom filmes módszerekkel próbálja átadni a kicsiknek a legfontosabb üzeneteket; olyanokat mint szeretet, kitartás, bátorság, becsület, sose adjuk fel. Egy újabb – véleményem szerint – sikeres próbálkozás arra, hogy olvasásra bátorítsák a gyerekeket. A film megnézése után szerintem sokan lesznek közülük, akik könyvtárakba mennek kikölcsönözni Verne csodálatos regényeit. Eközben természetesen kegyesen bánik a szülőkkel és az idősebb korosztállyal is, hiszen a 3D-s digitális képnek köszönhetően olyan fantasztikus látványvilággal lesz dolgunk, ami minden korosztály számára felhőtlen szórakozást ígér. Én személy szerint sosem gondoltam volna, hogy ez a technológia valaha is olyan szintet fog elérni, ami valóban élvezhető minőséget fog képviselni. Egyértelmű, hogy tévedtem!


Brendan Fraser természetesen hozza a szokásos félig értelmiségi, félig hősies, csetlő-botló a végére mégis hősiesen helytálló figuráját. Ahogyan a többi szereplő alakításával is minden rendben van, még ha erőteljesen is érezni lehet a mozin, hogy ez gyereknek készült.


Egyszerűen nagyszerű humorral, könnyed párbeszédekkel fogunk találkozni, amik remekül fekszenek a film hangulatába. Mindez párosulva a páratlan látványvilággal és a hangulatos zenei aláfestéssel, valóban 21. századi szórakozást biztosít kicsiknek és nagyoknak. Nem akarok előre lelőni egy 3D-s poént sem, de az élményt már a mozi előtti bemutatókból is érezni fogjuk. A kedvencem mégis az volt, hogy maga a felirat is térben helyezkedik el olyan érzésünk lesz, mintha az orrunk előtt lenne olyan 10 centivel.


Nem tudom, hogy létezik-e a filmből nem 3D-s változat a hazai mozikban, de ha igen annak az erőteljes elkerülését tanácsolnám mindenkinek. Ezt a filmet úgy kell megnézni, ahogyan azt a készítők nekünk szánták, különben könnyen lehet, hogy csalódást fog okozni. Akik már látták, tudják mire gondolok, ahogyan azt is, hogy ha minden igaz folytatni fogják. Legalábbis a végéből erre lehetett következtetni. Én személy szerint nagyon várom már, remélem ti is így vagytok ezzel.

Rendezte: Eric Bravig
Forgatókönyv: Michael D. Weiss, Jennifer Flackett
Zene. Andrew Lockington
Szereplők: Brendan Fraser, Josh Hutcherson, Anita Briem
Játékidő: 92perc

IMDB: 6.4
Saját vélemény: 8.0

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...