Elindult, s még mielőtt sokan feleszméltünk volna, már véget is ért az utóbbi évek (vagy mondhatnám, évtized?) egyik legjobb fantasy sorozata, a Legend of the Seeker. Két évadot ért meg, s most úgy tűnik már végleges a döntés: nem lesz folytatása. Alapanyag pedig éppen akadna, az egész ugyanis Terry Goodkind regényeire épül, s az úriember olyan szinten ontotta magából a könyveket az elmúlt években, hogy ember legyen a talpán, aki végigolvasta mindet. Én magam sajnos egyáltalán nem ismerem a történetet írott formában (a sorozat befejezése után most már biztos bepótolom), de úgy tűnik, hogy a mozgókép pusztán másfél kötetig jutott el.
Terry Goodkind azért nem a fantasy írók legnagyobb sztárja, de könyvei még így is folyamatosan ott vannak a New York Times bestseller listáján, s rengeteg nyelven, rengeteg példány kelt már el műveiből. Mindez annak ellenére, hogy Goodkind nem tartja magát fantasy írónak, pusztán azért vágott bele a műfajba, mert így szabadabban tud beszélni az emberi kapcsolatokról, filozófiáról, és hasonló dolgokról. Léteznek nála felkészültebb írók a műfajban, úgyhogy elkerülhetetlenül akad néhány probléma. Először is a nevek: a főszereplő Richard Cypher úgy hangzik, mintha William Gibson egyik sci-fi film novellájából jött volna, míg Kahlan, a női főhős neve inkább férfit sejtet, mint hölgyet, és valószínűleg sosem fogok megbarátkozni vele. S akkor még nem beszéltünk a nagy gonoszról, akit Darken Rahlnak kereszteltek, s valószínűleg a Fantasy Főellenség Névgenerátor 1.0 dobta ki magából, mert minden kreativitásomat felemésztené, hogy valami ennél sablonosabbat találjak ki.
Aztán akad néhány dolog, ami nem az író hibája; például furcsa hallgatni a szereplők, különösen a főszereplő Craig Horner mega-amerikai akcentusát, ami valahogy „érdekesen” jön át egy fantasy filmben, de a gyönyörű Bridget Regan sem fektetett bele túl nagy energiát, hogy legalább némileg autentikusabban hangozzék. Néhány probléma pedig úgy tűnik, egyformán írható Goodkind és filmesek rovására is, például az, hogy a sorozat szépen végigmegy minden létező fantasy klisén, ami csak létezik. Anélkül, hogy sok poént lelőnék, felvázolom az alapszituációt: a szegény, de politikailag korrekt családban felnőtt favágó Richard az egyik nap megtudja, hogy igazából ő az Igazság Keresője, s így rajta múlik a világ sorsa. Sőt, igazából több világ sorsa, hiszen Szarvasföldet (ahol ő él) egy mágikus gát választja el a Középföldtől (ahol a gonosz terrorizálja a jónépet), de ha ott győzedelmeskedik Rahl, akkor ők sem húzzák majd sokáig.
Richard úgy jön rá különleges küldetésére, hogy a Középföldről valahogy átjut hozzá egy gyönyörű és különleges varázserővel bíró lány, Kahlan, aki pusztán az érintésével bárkit a szolgájává tud tenni, s mint kiderül, élete feladata, hogy a Keresőt védelmezze, ha az előkerül. Ebbe az egészbe már csak egy bohókás öregembert kell beledobni: ő lesz Zedd, akiről persze hamarosan kiderül, hogy nem is csak egy zakkant vén hülye, ahogy azt a helyiekkel sikeresen elhitette, hanem minden idők egyik legnagyobb mágusa. Innen a gyakorlott fantasy rajongók azt hiszem viszonylag hamar össze fogják rakni, hogy mégis milyen kapcsolat áll fenn az öreg Zedd, a főgonosz Darken, és hősünk, Richard között, mint ahogy az is egyértelmű „fordulat”, hogy a lány sosem teljesítheti be a Kereső iránt érzett szerelmét.
Eddig csak negatívumok, igaz? Talán furcsállhatjátok is, miért kezdtem a cikket azon sajnálkozva, hogy nem folytatódik ezek a remek sorozat, mikor úgy tűnik, hogy csak egy rakás fantasy sallangról van szó, amit bárki nyugodtan kihagyhatna. De nem ez helyzet. Mert ha ezeket megemésztjük, illetve túllépünk rajta, akkor a világ egyik leghangulatosabb szériáját kapjuk, ami bőségesen kárpótol minden kliséért, rossz névért, előre sejthető fordulatért. Mert ezeken túl a Legend of the Seeker egy igazi, modern fantasy. Egy olyan történet, olyan karakterekkel, amit a mai RPG-kben látsz, vagy amit az asztalt körbeülve játszanál a barátaiddal, miközben dobókockákkal dobálsz.
Igen, elismerem, a kezdés nem a legjobb, de ha túljutsz rajta, magával ránt a színtiszta, igazi fantasy feeling. Mert mégis mennyire cool már, hogy egy harcos, egy varázsló, és egy fehér-boszorkány együtt kalandozik? Ez egy igazi „party”, szerepjátékos értelemben véve! És a feladatok, amiket megoldanak, a „quest”-ek, ha úgy tetszik szintén fantasztikusak. Igen, a legtöbb valamilyen fantasy klisére épül, de mindegyik ötletes, változatos, tartogat fordulatokat, s tanulságot is. Tényleg úgy érzi magát az ember a Seeker nézése közben, mintha egy RPG elevenedett volna meg, fantasztikus! Mindehhez ráadásul a hátteret Új-Zéland csodálatos tájai adják, hiszen a kis ország már A Gyűrűk Urában bebizonyította, hogy nem létezik jobb terület, ahol a témában forgatni lehet.
A harcjelenetek pedig nagyon szépen koreografáltak, igaz, az írók eléggé véletlenszerű módon dobják be a „és most rátok tör egy csapat d’harai katona” dolgot, ha éppen szükség van egy csihipuhira, de minden egyes alkalommal élvezetes végignézni, s izgulni főhőseinkért. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a díszletek fergetegesek, és még a CGI is teljesen korrekt. Ráadásul az egészet telerakták vércool színészekkel; ott van például a Darken Rahlt alakító Craig Parker, akit A Gyűrűk Ura rajongók Haldírként ismertek meg, s kiállása, hangja, akcentusa egyszerűen fergeteges, de említhetném a Mad Max 2 őrült pilótájaként emlékezetessé vált Bruce Spence-t is, akit csak az igazi filmfanatikusok fognak felismerni, de olyan kvalitásokat ad Zedd karakterének, amire senki más nem lenne képes az egész világon. S persze egyetlen fantasy sorozat sem lenne teljes a mindig komikus Ted Raimi nélkül!
Az pedig már csak bónusz, hogy folyamatosan gyönyörű nők kerülnek a képernyőre. Azt hiszem, a cikkben már harmadszor említem, hogy a Kahlant alakító Bridget Regan mennyire szép, de a második évadban főbb szereplővé előlépő Cara, alias Tabratt Bethell még talán neki is odatesz. Jelenleg nem tudok jobb sorozatot mondani, ami egy igazi szerepjáték-rajongó, fantasy-kedvelő férfit ennél jobban lekötne. Cool karakterek, jó csajok, harcok, varázslatok, élőhalottak, van itt minden. De a lányoknak sem kell aggódni: a sorozaton végighúzódó romantikus-érzelmi hullámvasút garantálja, hogy a Legend of the Seeker mindkét nemmel kompatibilis. 
A Sam Raimi producerkedése alatt készült Legend of the Seeker sokak szerint a modern kor Xénája. Ezt látszik alátámasztani az a tény is, hogy maga Xéna, azaz Lucy Lawless mutatta be először a sorozatot. Mégis, ez a kijelentés távolabb nem is járhatna az igazságtól: a Legend of the Seeker egy végletekig hangulatos, ihletett, izgalmas és ötletes modern fantasy, amit csak ajánlani tudok mindenkinek! Bár sajnos valószínűleg nem a Gamekapocs olvasóin fog múlni, hogy lesz-e még folytatás, de a figyelmeteket maximálisan megérdemli.