The Expendables: A feláldozhatók

  • Írta: Ca$h
  • 2010. november 13.
  • a feláldozhatók, the expendables
Link másolása
Barney Ross (Sylvester Stallone) a vezetője a világ egyik legmagasabban képzett zsoldoskatonákból álló piciny csapatának. Ők nem kérdeznek, nem vonnak kétségbe semmit, pénzért ölnek, és vakon követik vezetőjük utasításait.

Legújabb megbízásukban egy kisebb dél-amerikai sziget diktátorának hatalmát kéne megdönteni, akinek több száz fős hadserege van, és a lakosságot szinte rabszolgasorsba döntve, kokaintermelést folytat, nagyipari méretekben. Barney első körben visszakozik, hiszen ezúttal túl magasan van a léc, leginkább csak öngyilkosság lenne odautazni. A terepet felmérve azonban találkozik a szépséges Sandrával (Giselle Itié), aki miattuk esik fogságba. Ekkor már nincsen visszaút, mindenki tudja mi a dolga, a szigetet fel kell szabadítani!


Amikor először találkoztam a Feláldozhatók (istentelenül hülyén hangzik ez magyarul) bemutatójával, csak hangosan nevettem a jeleneteken, legfőképpen szegény Sly szanaszét varrt fején, aki valahogy már nagyon nem mutatott jól a jeleneteken. Nem értettem, hogy mire fel akar az öregfiú még mindig akciófilmekben szerepelni, amikor egyértelműen kiöregedett már ebből a szerepből. De aztán eszembe jutottak a legendás Rocky és Rambo zseniális utolsó részei, majd úgy döntöttem, hogy adok még egy esélyt az öreg digónak, lévén valljuk be, nem semmi, amit az utóbbi időben művel a vásznon.


Nagyon jól tettem, hogy beültem a mozira, ugyanis egyszerűen zseniális a cucc. Rengeteg olyan lehetőség van benne, ahol könnyű szerrel el lehetne vérezni. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy ennyi nagyágyú szupersztárt felvonultatni egy filmen belül legtöbbször bukást szokott eredményezni, hiszen nem jut elég idő a karakterekre, vannak esetleg olyanok, akiket többet szeretnénk látni, és a néző csak elégedetlenkedik, ahelyett, hogy élvezné az előadást. Namost Sly tökéletesen felmérte a terepet, azt, hogy a nézők kit mennyire szeretnek, ismernek, mennyit akarják a vásznon látni, és ennek fejében osztotta ki a fő- illetve mellékszerepeket. Jason Statham és Jet Li tulajdonképpen a két főszereplő rajta kívül, a többiek meg pontosan annyit színészkednek, ami még jól áll nekik és elég ahhoz, hogy a karakterük kibontakozhasson. Rendkívül érett a humor és a jellemábrázolás a filmben, látszik, hogy az öregfiú már nagyon benne van ebben az iparban, vérében van a filmrendezés.


Nagyon tetszett a mesteri önirónia, és az is, hogy karakterek határait nem feszítették túl. Sly tudja magáról, hogy már nem húszéves, ő leginkább csak az öreg mackó vezető szerepében igyekszik maradni, aki a fegyverrel hihetetlen profin bánik, de a bunyót és rohangálást inkább a fiatalokra hagyja. Jasont folyamatosan cikizik a kopasz feje és a nők iránti gyengesége miatt, míg Jet Li hihetetlenül vicces karakter, apró termetével és a folyamatos béremelgetés miatti rinyálásával együtt.


Az Expendables akciófilm a javából, rendkívül látványos jelenetekkel, hatalmas bunyókkal, rengeteg érett humorral, öniróniával megfűszerezve. Nem akar világmegváltó Oscar-díjas gondolatokat közvetíteni felénk, egyetlen célja van, és az a szórakoztatás. Ennyi világsztárt felvonultatni a palettán nem kis feladat, aminek az öreg író-rendező-színész Sly tökéletesen megfelelt. Időnként olyan megdöbbentő fordulatokat csempészett a filmjébe, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket a gyönyörűségtől. Ami viszont biztos; ez a mozi nem kislányoknak készült. A gyengébbik nem nagy valószínűség szerint borzalmasan unatkozni fog a nézése közben, ennek legfőbb oka a szemünkbe folyamatosan fröcskölő, azt szinte teljesen elvakító tesztoszteron mennyisége. Kemény bunyók, durva halálok, igazi macsó karakterek, hatalmas robbanások, hullahegyek, tripla „A”-kategóriás boy movie ez kéremszépen. Megtekintése csak férfiak, fiúk, srácok társaságában ajánlott!


Miután Sylvester Stallone méltóan befejezte két legfontosabb sorozatát (Rocky, Rambo) úgy döntött, hogy visszatér az alapokhoz, és megmutatja, hogyan kell egy igazán jó akciófilmet készíteni. Az öregkorára médiazsenivé érett Sly ismételten nem okozott csalódást, mert ez az alkotás bizony kegyetlenül jóra sikeredett, a maga kategóriáján belül persze. Külön örömhír, hogy világszerte olyan sikereket ért el, aminek hamarosan egy folytatás lesz az eredménye. Hajrá! Én már nagyon várom, remélem ti is…

Rendezte: Sylvester Stallone
Forgatókönyv: Sylvester Stallone, Dave Callaham
Zene: Brian Tyler
Szereplők: Sylvester Stallone, Jason Statham, Jet Li, Dolph Lundgren, Eric Roberts, Mickey Rourke, Randy Couture, Steve Austin, Terry Crews, David Zayas, Giselle Itié
Játékidő: 103perc

IMDB: 7.0
Saját vélemény: 8.0

43.
43.
Miseew
Szerintem Nagyon jó film :) szórakoztat a humora és az akció jelenetek is nagyon jók x D brutal amikor az elején kicsapják a kalóz belét x D röhögtünk rajta mint állat. az is nagyvolt amikor az a nagy darab csávó Mindenkit szétszed a végén a fegyójával.
42.
42.
Bátor
Nah Itt ölik egymást a népek igazán(a hozzászólásokban:D:D Kerik vs P@tr!k)! A filmben meg az öregek:D:D
40.
40.
zsilvolgyi
38.
38.
Jinbobo
Úgy tudom hogy Sly már neki állt a forgatásnak. A második részben szerepelnek azok akik valamiért kimaradtak az elsőböl. Van damme azért nem vállalta el az első részt, mert nem akart kikapni Jet Li-től. Wesley Snipes a tartozásai miatt nem hagyhatta el az országot, így nem mehetett a forgatásokra sem. Ő egyébként a másodikban sem fog szerepelni, mindenesetre külön jön egy új filmje Chuck Norrissal.Egyébként Micheall Dudikoff is jön egy új filmmel a közeljövőben! Seagalnak tényleg ratyi filmjei vannak, de a Machetába elég jól szerepel! Azt nézzétek meg! Jessica Alba is játsszik benne, hogy mégegy pozitívumot írjak a filmre!
37.
37.
Gabesz.
Szerintem nagyon jó kis film. Olyan amit fél évente megnéz az ember és a helyet sem foglalja a polcon.
35.
35.
P@tr!k
#29: Természetesen,,,de ettől függetlenül bekaphatod a..
34.
34.
stormi
Gyerekek ez a film jó! Nem a világot akarja megfejteni,tehát ne várj mély értelmet,csak szórakoztat,de nagyon JÓL. :)
30.
30.
Jinbobo
Seagal, Van damme, Chuck Norris majd a második részben fognak szerepelni! Állítólag már készül. Stallone akár szteroidosan-akár nem, de egy korrekt akciófilmet készített! Gratula neki! A Régi nagy akciószínészek közül már csak ő és Bruce Willis készít nézhető filmeket!
29.
29.
Kerik
#27: Megköveznélek de nincs nálam kő.Gránátot elfogadsz?
28.
28.
SSJmeszes
Szerintem jó kis film. Simán meg lehet nézni.
27.
27.
P@tr!k
Kövezzetek meg,de szerintem az egész film erőltetett....:/ :D
23.
23.
Berencsit
ez az év legütősebb akciófilmje!!! nagyon ottvan.:)
19.
19.
gamerplayer
nekem tetszett nagyon, már ki voltam éhezve egy kis akcióra meg brutalitásra :D
18.
18.
udvary94
Nem rossz a film, de lehetett volna jobb is :S
Többet vártam tőle...
17.
17.
NECROSMOKE
Még Jackie Chan és Van Damme hiányzott
14.
14.
NECROSMOKE
Nagyon tetszik 1 tipikus Stalone film.Nagyon jók a szerep osztások.
13.
13.
metallica95
Fantasztikus film volt, azthittem, hogy már nem lesz jobb a Rambo négynél mert az a film is nagyon ütött, de tévedtem ez még jobb lett.
12.
12.
Qka19
Nagy film lett tényleg.
11.
11.
adamsfamily
Jó film,de lehetett volna kicsit hosszabb.
10.
10.
SGT_PETER
én moziba néztem haverokkal nagyon jó film ;)
9.
9.
shatterhand
Az én ízlésvilágom szerint ez egy kibaszott jó B kategóriás film.
És ez sokszor jobb,mint egy gyenge A kategóriás.
8.
8.
Norbi-wan
Nagyon jó film lett ... főleg úgy hogy a két nagy rivális Sly és Arnie is benne volt. Bár azért Arnold maradhatott volna benne egy kicsit több ideig.
7.
7.
Jinbobo
Én is már 1hónapja néztem szinkronnal és jó képpel! Jó film lett. A végén lévő 30perces akciórész mindent visz! Sly-t KO-val kiütik. Sly és Statham a főbb szereplői, mindenki más csak apró szerepeket kapott! Úgy tudom lesz folytatása. Ott Bruce Willis alakítja majd a főfejest, mármint Sly ellenfelét.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...