Dobby halott… A Horcruxoknak még hátravan a fele… Voldemort megszerezte a bodza botot, amellyel könnyen legyőzhetetlenné válhat… Harrynek és kicsiny, legközelebbi barátaiból álló csapatának nem áll túl jól a szénája. Ha mindez nem lenne elég, Voldemort szinte teljesen kiterjesztette elnyomó hatalmát a varázslótársadalomra. Nem lehet megbízni senkiben, sokan vannak, akik elkeseredésükben mellé álltak. Halálfalokból, vérfarkasokból és mindenféle szörnyetegekből álló serege minden egyes perccel egyre csak erősödik. Egyetlen céljuk van csupán; megrohamozni és elfoglalni Roxfortot, a varázslóképző taniskolát és ezzel örökre megváltoztatni a varázsvilág jövőjét. A kis túlélő és barátai azonban nem adják olyan könnyen magukat, ha kell, az utolsó emberig küzdeni fognak szabadságukért…
Hihetetlen, milyen gyorsan telik az idő, hiszen több mint nyolc hónap telt el az utolsó film óta, és már itt is van nekünk a várva várt befejezés. Akik olvasták a könyveket és látták a filmeket, pontosan tudják, hogy teljesen más élményt nyújt mind a kettő. A filmek olyan dolgokra helyezték a hangsúlyt, amiket leírva csupán pár sorral el lehet intézni, míg a könyvek pedig leginkább a sok varázslatos kis apróságtól lettek olyan zseniálisak. Számomra a két utolsó kötet kisebbfajta csalódást okozott, olyan érzésem volt, mintha elfogyott volna a spiritusz szeretett írónőnkből. Vannak, akik viszont úgy gondolják, hogy eme könyvek leginkább csak forgatókönyvnek készültek, abból a célból, hogy majd a szemünk előtt látva az eseményeket sokkal jobban fogunk szórakozni. A Félvér Herceg szerintem nem tudta azt a színvonalat nyújtani, amire számítottunk, a Halál Ereklyéinek első része már sokkal inkább.
A cél az volt, hogy az utolsó részben a lehető legtökéletesebben adják vissza azt a hangulatot, amit olvasva megszokhattunk. Ebből a szempontból az első rész nagyon jól sikerült, hiszen valóban nagyon hű volt a leírt sorokhoz, de mivel a könyv első fele borzalmasan unalmas volt, ezért nem is csoda, hogy leginkább csak altatóan hatott az idegeinkre. Ahogyan arra számítani lehetett, a második rész már jóval izgalmasabb és olyan jeleneteket tartalmaz, melyekre már tíz év óta vágytunk. Mindegy milyennek képzelted el magadban, mikor a kezedben tartottad a könyvet, a valóság annál ezerszer jobban sikerült.
Érezhető ezen az alkotáson, hogy mind a készítők, mind pedig a főszereplők szívüket-lelküket beleadták a produkcióba, a cél egyértelműen az volt, hogy minden jó, ha vége jó alapon, az emberek úgy emlékezzenek vissza erre a sorozatra, mint minden idők egyik legmeghatározóbb filmes élményére. Ezzel a résszel a Harry Potter egyértelműen felemelkedett egy olyan magasságba, ahol nem messze tőle trónol a Csillagok Háborúja, a Gyűrűk Ura vagy esetlegesen a Mátrix-trilógia. Filmtörténelmi fordulópontot élhetünk meg a mozivászon előtt ülve. Úgy jövünk majd ki, hogy most bizony valami igazán nagy hatással volt ránk. Ritka érzés ez manapság, és nagy dolognak számít.
Sajnálatos módon a Cinema City IMAX-be ismételten lehetetlen volt szabad helyet találni, úgyhogy megint csak sima Digitális 3D-ben tudtam megtekinteni a filmet – eme hiányosságot feltétlenül pótolnom kell majd –, de még így is igencsak impressziv volt a látvány. Rengeteg döbbenetesen ütős jelenet van, amik ellentétben mondjuk egy Transformers 3-mal, nem csak az érzékszerveinkre, hanem a lelkünkre is hatással lesznek. Ahogyan eddig is, bőven találkozni fogunk értékes párbeszédekkel, mondanivalóval, és olyan súlyos döntéseknek az eredményével, amiket szerintem senki se kívánna egy éppen, hogy csak felnőtté vált gyerek vállára helyezni. Nem könnyű darab, ez tény, viszont nagy hatással van az emberre, legyen az gyerek, vagy éppenséggel már felnőtt.
A Harry Potternek sokat köszönhet a mai fiatalság, annak idején visszahozta a köztudatba az olvasást, mint olyat. Megismertette a gyerekekkel azt a csodálatos élményt, amikor csak a képzeletünket kell szabadjára engedni és bármilyen csodálatos dolog megtörténhet a fejünkben. A filmes próbálkozások hoztak hideget és meleget egyaránt, de mióta David Yates szinte hőstettként bevállalta az utolsó három részt, azóta a sorozat megtalálta önmagát, azt a hangulatot, angol humort és kellemesen eredeti látványvilágot, amilyennek mindig is elképzeltük magunkban eme történeteket. Egy generáció nőtt fel ezalatt a tíz év alatt, velük együtt komolyodott a sztori is. Kétlem, hogy valaha is el fogjuk felejteni ezt a csodálatos mesét. Köszönjük neked J.K.Rowling, köszönjük neked Christopher Columbus, Alfonso Cuarón, Mike Newell és David Yates, s persze nem szabad megfeledkezni a főszereplőkről sem. Bravúros befejezés, minőségi produktum. Ki ne hagyjátok!
Rendezte: David Yates
Forgatókönyv: Steve Kloves
Zene: Alexandre Desplat
Szereplők: Daniel Radcliffe, Rupert Grint, Emma Watson, Ralph Fiennes, Alan Rickman, Michael Gambon
Játékidő: 130perc
IMDB: 8.5
Metascore: 87/100
Saját vélemény: 9.0