Honnan származik az emberi élet? Hogyan jöttünk létre? Alkottak minket, vagy csak a puszta véletlennek köszönhető mindez? Az élet, mely olyan törékeny és mégis elpusztíthatatlan, mindig megtalálja az utat, a kiskaput, kitartása végtelen. Mert míg véget ér akár egy pillanat alatt, a következőben újra létrejöhet, és a lehetséges végkimenetelek variációja végtelen. Valószínűleg erre gondolhatott az a „teremtő” is, aki életét feláldozva a legfájdalmasabb utat választotta arra, hogy élettel terítsen be egy halott bolygót. A hajó neve Prometheus. Nevét nem véletlenül kapta, hiszen a mitológia szerint az emberiség neki köszönheti a tüzet, a tüzet, mely meleget, ételt és fényt is adhat, de egyben veszélyes fegyverként is használható. A személyzet száma 17, a küldetés oka titkos, cél az LV 223, ahol talán végre választ kapunk létezésünk okára.


Szükségem volt legalább egy hétre, hogy megemésszem a látottakat, mert egy Prometheusról kritikát írni nem valami könnyű dolog, főleg azért, mert bármerre nézünk, vagy fordítjuk a fejünket, csak rosszakat lehet róla hallani. Az igazi rajongók – olyanok, mint én – pedig megpróbálják megérteni, hogy miért is lett olyan, amilyen, mi lehet a legfőbb oka annak, hogy ennyire megosztja a véleményeket. Mindenki tudta, hogy előzmény lesz, ahogyan azt is, hogy ezúttal nem a banánfejű Alienek lesznek a főszereplők. Mégis olyan kritikákat lehetett olvasni, hogy valójában nem sok köze van az eddigi részekhez, és nem értik, miért ilyenek lettek az előzmények.


Pontosan engem is ilyen gondolatok foglalkoztattak. Hiszen a film első fele egészen lenyűgöző, sok olyan motívumot fogunk találni, amiről a korábbi filmek jutnak az eszünkbe, a karakterek egészen fantasztikusak, Daviddel –- a kötelező szintetikus karakterrel –- az élen. Csak úgy magába szippantanak a látottak. Majd történik valami, amire igazából fel kellett volna készülnünk, hiszen az eddigi részek is leginkább a horror kategóriába tartoztak. Majd az események olyan fordulatot vesznek, hogy egy magas költségvetésű rendkívül látványos „ZS”–kategóriás horrorfilm nézése közben fogjuk érezni magunkat. Velem legalábbis ez volt a helyzet, hiszen nem számítottam különösebb horror jelenetekre, jobban örültem volna, ha a történések megmaradnak abban a kellemesen filozofikus, elgondolkodtató hangulatban, amiben az elejétől fogva voltak. De persze Ridley Scottot is meg lehet érteni, hiszen valamilyen szinten tartania kellett magát az eredeti koncepcióhoz. Volt is egy olyan zseniális jelenet – nem szeretnék spoilerkedni –,  aminek a hangulatát megtartva teljesen meg tudta volna reformálni a sorozatot, de sajnos ez nem történt meg.


A film egyébként olyan fontos kérdésekkel foglalkozik, mint a honnan származik az ember? Ki alkotott meg minket? Hogyan lehettünk ennyire mások, mint a többi faj? A történet szempontjából pedig vajon hogy jöhetett létre egy olyan tökéletes faj, mint az Alienek. Megpróbálja megválaszolni és képekkel bemutatni milyen folyamatnak köszönhető a létezésük. Talán itt vétették a legnagyobb hibát, hiszen nem biztos, hogy tudnunk kéne ezt, ha meg mégis, nem biztos, hogy ilyen módon. Mert a film második fele nehezen emészthető, összecsapott munka, szakít minden koncepcióval, kissé ötlettelen, ahogyan a karakterek változása is már-már röhejes fordulatot vesz. Akik magabiztosak voltak, és betonstabil jellemmel bírtak, azokból öngyilkos kamikázék válnak. Akik a világ legzseniálisabb elméjének tűntek, agyatlan idióták lesznek, a törékeny nőből meg elpusztíthatatlan amazon, egyfajta gagyi Ripley–utánzat válik. A Prometheus percek leforgása alatt pusztít el minden jót, amit az elején felépített. Egyértelműen nehéz darab, pontosan olyan, mint amilyen az Alien maga; elkap, rád veti magát, elülteti a gondolatot benned, majd pár nap leforgása alatt kitör belőled a vélemény, ami a általában negatív, de legjobb esetben is csak keserédesen felemás.


Persze, ahogyan azt előre sejthettük, a látvány kárpótol mindenért. Az IMAX-változatot megtekintve nem sok rosszat tudok mondani a látottakról és hallottakról. Döbbenetes élmény, ez nem vitás. Persze ezeket látva is joggal merül fel bennünk a kérdés, hogy ha a történések jóval az első Alien előtt játszódnak, hogyan lehet ennyire fejlett az emberiség technológiája, de ezzel inkább ne is foglalkozzunk, hiszen lesznek jóval komolyabb kérdések is a fejünkben bőven. A folytatás nem vitás, egyértelmű hogy lesz, ha minden igaz csupán négy évet kell rá várni, és „Paradise” néven fut majd. Úgy gondolom, hogy addig nem érdemes végleges ítéletet mondani, amíg nem vagyunk tisztában a teljes képpel, amíg nem látjuk át az okát minden korábbi történésnek. Felkavaró, elgondolkodtató, más, mint a korábbi részek. Ha ez volt a rendező célja akkor azt maximálisan teljesítette is, de félő, hogy a legtöbb ember elégedetlenül fog kijönni a moziból!


Rendezte: Ridley Scott
Forgatókönyv: Jon Spaihts, Damon Lindelof
Zene: Marc Streitenfeld
Szereplők: Noomi Rapace, Michael Fassbender, Charlize Teron, Idris Elba,
Guy Pearce, Logan Marshall-Green
Játékidő: 124perc
IMDB: 7.7
Metascore: 65/100

Saját vélemény: 7.0

InGen különvéleménye - spoileres!

El kell mondanom, a Hobbiton kívül idén a Prometheust vártam a legjobban. Hatalmas Alien-rajongóként nem tudtam jobb dolgot elképzelni annál, mint hogy Ridley Scott előzményfilmet készít - még annak ellenére is, hogy a rendező utolsó pár filmje, beleértve A mennyire királyságot is, számomra nézhetetlenek voltak. Nos, a Prometheusból Scott apánk kihozta, amit ki lehetett, a probléma egészen máshol van, mégpedig a forgatókönyvnél. Érdekes lenne elolvasni a Jon Spaiths által írt eredeti változatot, aminek a hírek szerint több köze lett volna az Alienhez, és egészen másról szólt volna. A stúdió azonban valamiért úgy döntött, behozza Damon Lindelofot a szkript átírására. Ne felejstük el, arról az emberről van szó, akit a Lost óta gyakorlatilag mindenki utál, aki nem tud karaktereket vezetni, folyamatosan új történetszálakat húz elő, régieket felejt el, nem ad választ semmire, és még sorolhatnám a hibáit. Nos, a Prometheus esetében mindez újra előjött. Az csak a kezdet, hogy érthetetlen módon annyi lyuk van a történetben, hogy felfoghatatlan, miért nem vette ezeket észre senki, még Scott sem. Aztán a gyenge történetvezetés, és a szálak rosszkor történő elindítása és megoldása: kiderül, hogy Shaw meddő, teherbe esik az idegenektől, kivágja magából, fél perc múlva senkit nem érdekel. Holloway megfertőződik, elégetik, 5 perc múlva senkit nem érdekel. Az öreg előhúzása és "sztorija" a végén pedig iszonyatosan gáz volt. És még hosszasan lehetne sorolni, de még nagyobb probléma, hogy történet gyakorlatilag nincs, minden esemény a legénység balfaszkodásából ered. Az eltévedő geológusok (ami senkinek nem tűnik fel, hiába a fejkamera, meg a jeladó), a láthatóan vad alien-kobrát simizgető biológusok, a "megfertőződök, de nem szólok senkinek" Holloway, az idegen helyre fegyverek és katonák nélkül érkező felderítőcsapat csak néhány példa, majd kommentekben soroljátok a többit. Az pedig, hogy a film felvet néhány (eléggé általános, és elcsépelt) kérdést, majd nem ad rájuk semmi választ, nos, az nem azért van, mert a folytatásra tartogatják a válaszokat. Egyszerűen azért, mert az író olyan felületes, hogy nem foglalkozik ezek megoldásával. Valószínűleg nincs, és nem is lesz ezekre válasza, csak bedobálta őket, hogy kicsit érdekesebbnek tűnjön a film. Ezer sebből vérzik a forgatókönyv, azokon is átsiklott, gondoljátok, pont a szellemi mondanivalóval foglalkozott? Részemről a Prometheus egy egyszer nézhető közepes látványfilm, csak azért adnék neki 6/10 pontot, mert igazi sci-fi, és azok meg egyre ritkábbak manapság.