Az unió elnöke, az újraválasztott Abraham Lincoln minden áron el akarja törölni a rabszolgaságot, akkor ugyanis végre befejeződhetne a történelem eme tragikus időszaka, ahol több százezer amerikai esett már a csatatéren. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, a képviselőháznak háromnegyedes többséggel kell elfogadnia a 13-as alkotmány-kiegészítést, mely végre szabadságot adna mindenkinek az Államokban, és megszüntetné a rabszolgaságot. A probléma, hogy nem mindenki a feketék szabadságáért akarja a 13-as kiegészítést, sokan csak azért, hogy vége legyen a háborúnak. Mi történik, ha a Konföderáció azelőtt ajánl békét, hogy megszavaznák a kiegészítést?
Lincolnnak emberfeletti döntéseket kell meghoznia ebben a pár évben, különösen a polgárháború utolsó évében. Volt egy álma, egy elve, mely szerint mindenkinek szabadnak kell lennie. Ezért az álomért hajlandó volt százezreket feláldozni a csatatéren, meg volt győződve róla, hogy az Egyesült Államoknak csak így lehet jövője. Ahhoz, hogy célját elérje, gyakran semmibe vette a demokráciát, sokszor szinte diktatórikus módszerekkel és illegális trükkökkel próbálta keresztülvinni elképzeléseit. A Lincoln azért egy végtelenül érdekes és feszültséggel teli film, mert pontosan ezeket az apróságokat mutatja be: egy ember küzdelmét, hogy megvalósítson egy olyan elképzelést, amely történelmet ír. Ezeket nem ismerhetjük meg a történelemkönyvből.
A film címe azonban kicsit félrevezető, és úgy vettem észre, hogy sok csalódás ide vezethető vissza. Ez a film ugyanis nem Lincolnról szól, nem egy életrajzi jellegű film, nem mutatja be az elnököt fiatalkorától, és tulajdonképpen nem is ő a főszereplő. Persze, ő kapja a legtöbb időt a vásznon, tehát tulajdonképpen mégis ő a főszereplő, de ez a film valójában a 13-as alkotmány-kiegészítésről szól. Persze, ebben Lincoln a legnagyobb mozgatórugó, de a film témája mégsem körülötte, hanem a kiegészítés átvitelének körülményei körül forog. Ez egy politikai dráma, amiben a nyitójelenettől pár másodpercét kivéve nem fogunk csatajeleneteket látni. És ez jó. Mert ezt a filmet tökéletesen elviszi a hátán az emberi és politikai vonal izgalma és feszültsége.
Amihez persze kellett egyfelől egy jó rendező. Steven Spielberg már sokszor bizonyította, hogy nagyon otthonosan mozog a történelmi drámákban, elég csak a Schindler listájára gondolni. Eszméletlen tehetsége ezúttal is megmutatkozik, Hollywood nagy öregje ő, akinek egy ilyen dráma látszólag a kisujjából jön ki. A legfontosabb azonban a jó színész megtalálása volt Lincoln szerepére. Egy ideig úgy volt, hogy Liam Neeson fogja alakítani a címszereplőt, a forgatókönyv elkészítésének hosszadalmas folyamata, és a film körüli késedelmek miatt azonban már úgy érezte, túl idős lenne ehhez. Így került képbe Daniel Day-Lewis, aki ugyan először visszamondta a szerepet, később mégis elfogadta. Hála az égnek!
A két Oscar-díjjal már rendelkező színész ugyanis vélhetően idén meg fogja kapni harmadik szobrocskáját, mert ami Lincoln szerepében lehozott, az egész egyszerűen tökéletes. TÖKÉLETES. Az irgalmatlan felelősség súlyát folyamatosan érezni a vállán, minden egyes sort úgy ad elő, hogy egy pillanatra sem gondoljuk azt, hogy ez itt egy színész előttünk. Ő maga Lincoln. S azt hiszem, ez a maximum, amit egy színész a karrierje során elérhet és kívánhat. Olyan részletekig igyekezett megeleveníteni a karaktert, hogy heteket dolgozott csak a megfelelő hang megtalálásán: történelmi tény ugyanis, hogy habár az amerikaiak szeretik mélyhangú keményarcként elképzelni elnökeiket, Lincolnnak valójában vékonyabb, gyengébb hangja volt. Éppen ezért egyértelmű, hogy a filmet kizárólag eredeti nyelven szabad megtekinteni.
S habár a színészi felhozatal tele van nagyobbnál nagyobb nevekkel, számomra a legnagyobb meglepetés mégis Tommy Lee Jones volt, Thaddeus Stevens szerepében. A négerek felszabadításáért évtizedek óta küzdő Stevens karakterének minden egyes másodperce aranyat ér a vásznon, beszéde pedig végigbizseregteti a hátat. Brutális. Persze a film azért lehetett ilyen jó, mert a „háttérben” is kizárólag zsenik tevékenykedtek. Megszokhattuk, hogy Steven Spielberg a bejáratott embereivel dolgozik, így szokás szerint a zenét John Williams írta, a fényképezést pedig Janusz Kaminski végezte – utóbbinak köszönhetően tökéletes látványban elevenednek meg előttünk ezek a neves történelmi helyszínek, és valahogy még az egyszerű beszélgetésekben is dinamika van. Ilyen jön át, milyen az, amikor valamit abszolút profik készítenek: valahogy nem megfogalmazható, nem leírható módon, de a film minden részlete tökéletes, és egy egésszé áll össze.
Persze, meg kell hagyni, hogy a Lincoln esetenként nem egészen történelemhű: épp most jelentkezett be Connecticut képviselője, hogy kérdőre vonja a filmeseket amiatt, hogy a filmben az állam képviselői a 13-as kiegészítés ellen szavaznak, holott a valóságban ez pont fordítva történt. Hasonlóan, az ellenszavazók vezetékneveit megváltoztatták, hogy a ma élő leszármazottakat ne hozzák kellemetlen helyzetbe vele. S biztos fog még az internet tetemes mennyiségű történelmi pontatlanságot találni a filmben, de őszintén: ez a történészeken kívül érdekel bárki mást? Nos, miután felálltatok a moziban a székből, valószínűleg ti is azt fogjátok mondani, hogy nem.
Rendezte: Steven Spielberg
Forgatókönyv: Tony Kushner, Doris Kearns Goodwin könyve alapján
Szereplők: Daniel Day-Lewis, Sally Field, Joseph Gordon-Levitt, Tommy Lee Jones
Zene: John Williams
Fényképezte: Janusz Kaminski
Játékidő: 150 perc
IMDB: 7.8
Metascore: 86/100
Gamekapocs értékelés: 10/10