Moziban voltunk... játszani!

  • Írta: InGen
  • 2013. október 22.
  • játék, lurdy ház, mozi
Link másolása
Mi lehet jobb annál, ha a moziban filmet nézünk? Nos, egyértelműen az, ha a moziban játszunk. Úgy, hogy az egész terem a miénk, és nyugodtan sikongathatunk a Rayman Legends közben.

Ajándékot választani nehéz. Én például sosem tudtam, éppen ezért mindig megkérdezem akinek ajándékot veszek, hogy mit szeretne kapni. Ilyenkor persze mindig jönnek a poénok: 6-os BMW-t, hawaii utazást, vagy "anyádat". Drága főszerkesztőnk barátnője azonban nyilvánvalóan nem ilyen, ő kifejezetten jól tud ajándékot választani, főleg azért, mert ezúttal az ajándékból a GK-csapat is részesült. Igen, az ilyen ajándékot nagyon szeretjük, reméljük, hogy Petra megtartja ezt a jó szokását a jövőben is. Tehát fogtuk magunkat, és elmentünk a Lurdy Házba, ahol egyébként bárkinek lehetősége van arra, hogy előzetes foglalás után a 3-as mozitermet meghódítva tolja egy kicsit kedvenc játékait a nagy vásznon.


Annyi teendőnk van csupán, hogy vigyunk néhány játékot - az Xbox 360 és két kontroller a helyszínen vár minket, azonban ha Mortal Kombatban szeretnénk egymást rommá alázni, akkor ne felejtsük elvinni a lemezt. Mivel régi rádiós kollégánk, Wask a rá jellemző módon az utolsó pillanatban lemondta az eseményt, és mivel a Mortal Kombatot pont ő hozta volna, némileg pánikba estünk. Mint kiderült ugyanis, senki másnak nincs a csapatban Mortalja, de még InJustice-a sem. Ráadásul nekem is sikerült otthon felejteni az előkészített játékokat, ezért nagyon úgy tűnt, hogy Daks játékkészletére kell hagyatkoznunk. Ami sosem jelent jót, lélekben már felkészültem a Dance Central és a YouShape Fitness kombinációjára, ám gyorsan megnyugodtam, hiszen a Kinect azért elég nehezen lenne kivitelezhető egy mozitermen belül.


Miután némileg szerencsétlenkedtünk a Splinter Cell: Blacklisttel, előkerült az a játék, amiért mindannyian egyformán odavagyunk. És most nem a Gears of War 3-ról van szó, hanem a Rayman Legendsről, ami szerkesztőségünk egybehangzó véleménye szerint az egyik legjobb játék, ami a jelenlegi generációs konzolokra megjelent. Ráadásul kifejezetten előnyös egy ilyen szituációban, hogy nem csak ketten, hanem maximum négyen játszhatunk vele, így a társaságból egyszerre tudják elfoglalni magukat. Ja, elfelejtettem mondani, hogy a két alap kontrolleren kivul a többit szintén nekünk kell vinnünk, de vélhetően ha játékaink vannak otthon, akkor kontroller is akad, legalább egy.


Szerencsére a 3-as termet kezelő bácsi roppant segitőkész, és nem csak az extra kontrollereket aktiválja kérésre, hanem rendszeresen cseréli is a játékokat, ha kérjük. Miután azonban az Xbox dashboardra kilépést követően nagylelkűen még ejektáltam is a lemezt az Y gomb segitségével, egy további telefonhívásba kerül, mire tényleg kicserélődik a játék a gépszobában. El tudom képzelni, hogy szegény 3-as termes bácsi rövid úton kiég, ha egy olyan társaság kerül be, aki másfél óra alatt akarja végigpróbálni a konzolra múlt évben megjelent összes játékot, de mi annyira belemerültünk a Raymanbe, hogy utána már csak egy fél óra FIFA 14-re jutott idő. Rövid körmérkőzésünket végül azzal az eredménnyel zártuk, hogy egyrészt fojesz nyert, másrészt meg hiányzott mellé a sör.


De térjünk a rá lényegre: milyen érzés azon a vásznon játszani, ahol máskor hollywoodi mozifilmeket látunk? Nos, megdöbbentő érzés. Először is maga a tudat, hogy a miénk egy egész moziterem, senki nem zavar, nincs tömeg, nincsenek menet közben chatelő hülyegyerekek, nincsenek vetités közben mászkáló idióták, nincsenek csajnak jópofizó, folyamatosan ugató retardáltak, csak a teljes nyugalom. És ez jó. Az is jó, hogy a vászon nyilvánvalóan jóval nagyobb, mint otthon a tévéd, ráadásul fojesz ragaszkodott hozzá, hogy beüljünk az ötödik sorba az általam egyébként favorizált közép-közép helyett. Igaz, hogy így folyamatosan felfelé kellett néznünk, és egy óra után lerohadt a nyakam, de szerinte így volt teljes az élmény, ha ugyanis hátrébb ültünk volna, elveszett volna a nagy vászon nyújtotta előny. Szerintem csak hülye, és jön egy nyakmasszázzsal. És itt arra gondolok, hogy fizessen be egy dögös ázsiai masszőrhöz, és véletlenül sem arra, hogy ő masszírozzon meg.



Ami viszont probléma némileg, hogy már első ránézésre látszott: a mozi bizony nem HD. Ennek következtében gyakorlatilag még 5-6 méterről is simán meg tudtuk volna számolni az összes pixelt a képernyőn, s ez a látványra épitő játékokra nyilván rányomhatja a bélyegét, a Rayman Legends és a FIFA 14 azonban pont jól működött szerencsére. Egyszer azért jó lenne, ha valaki az Aréna Pláza IMAX termére rákötne egy konzolt, ott valószinűleg mindenki letenne a haját, de addig vélhetően ez a legtöbb, amit kaphatunk. S bizony az egész hangulata azért nagyon-nagyon ütős, mert mégiscsak páran vagyunk egy moziteremben, és mi irányítjuk a dolgokat, amik a vásznon történnek. Amikor ez a gondolat leülepszik, és tényleg belemerülünk a játékba, akkor jövünk csak rá, hogy ez valójában tényleg mennyire frankó dolog.


És akkor visszatérhetünk az elejére: Daks ismét egy évvel öregebb lett, lassan papának szólitjuk, és kiválóan szórakoztunk az ajándékán. Innen pedig jött egy kiváló ötletünk fojesszel: tök jó lenne, ha Daks mostantól mindig olyan ajándékot kapna amin mi is jól érezzük magunkat. Sőt, ezt tekinthetjük elsődleges szempontnak is. Innentől pedig szeretnénk az olvasók segítségét kérni: adjunk ötleteket Petrának azzal kapcsolatban, jövőre milyen ajándékot vegyen főszerkesztőnknek ezen követelmények alapján. Ha hozzám hasonlóan nektek sincs sose ötletetek, segítő szándékkal leírok néhány kulcsszót, ami fojesszel és velem is kompatibilis: bor, pálinka, fegyverek, autók, csajok, Bruce Willis, steak, és persze videojátékok, de az egyértelmű. A javaslatokat kommentben lehet írni, Fojesszel közösen zsűrizünk majd, a legjobb javaslatokat pedig továbbítjuk majd Petrusnak, amolyan enyhe célzás jelleggel.

27.
27.
Wask
Ingen, nem is az utolsó percben mondtam le... ezért még megtartjuk majd azt a Mortal verést :D
26.
26.
Quent1n
#22: Az nem lenne rossz bár olyan PCt nehéz lenne szerezni :D De akkor már azt mondom 3D is jöhet! :)

Amúgy én ezekkel csapatnám elsőre: FIFA, MK9, Uncharted, Infamous, Last of Us, Dirt 2, Rock Band 3 ( :D ), Heavy Rain
25.
25.
Elyas
Vacsora Bruce Willisel egy jó bor és steak + desszert.
Bruce nyilván fullos kocsival jön amit lehet nyálcsorgatva bámulni.
Ès ha már Bruce ott van akkor jönnek is a csinos lányok akiket szintén lehet bámulni.
Végül Xbox egy IMax moziba Bruceal és a csajokkal :D
24.
24.
RangerFox
Nagyon jó lehetett, egy 4 fős versenyzős játékot én is szívesen kipróbálnék ilyen körülmények között. Irigyellek titeket.
23.
23.
Gamerdavid
Irigyellek titeket, hatalmas élmény lehet.
22.
22.
Stranger
#16: Egy GK-s alkalomra gondoltam, amúgy tényleg nem érné meg. És pont azért lenne érdekes a 4K, mert kevés moziban elérhető. :D
21.
21.
br1Koo
Egy egésznapos Tekken party lenne igazán kegyetlen mozivásznon bazdki..
20.
20.
Solid Snake1984
Ajándékötlet: Bikini lányok szolgálnak fel bort és steaket! Kivetítőn lehet nézni közben a Japán Drift bajnokság leújabb futamát. Majd ezután tai-masszás következik egy belvárosi masszázsszalonban. Utána pálinkázgatás, Utolsó Cserkész film vetítése, közben Daks szivatása: öreg vagy mint az országút!-Fej vagy gyomor?? :D
19.
19.
Tyebeca
Én is általában vetítőn játszok a ps3-al.Kb 3 méteres a képátló és kb 3,5 méterre ülök a vászontól. Szóval nagy a kép. De így sokkal nagyobb élmény játszani. Ugye az exkluzív címek jól is mutatnak rajta de pl a GTA5 nagyon gáz grafikailag. TV-n még elmegy de vetítőn már szinte ronda.
18.
18.
giga321
#17: Dude. Ez most, hogy jött ide?
17.
17.
adebayor007
Világ legszebb és legjobb filmje *--* csekkolájtok a legjobb részt benne nagyon szép :)))

http://www.youtube.com/watch?v=xrWUfp1vW7A&feature=youtu.be#_=_
16.
16.
Quent1n
#8: Bioshock az tuti szép lehet BF4 szerintem nem nagy szám egyszerűen jó nagy pálya de művészileg semmi extra, persze nem is az a cél. :) PCs játékkal azért hidd el, hogy lenne macera hisz ez saját játékkal megy abból is csak lemezessel ugye, mert a Steam fiókozás az már macerás. Konzol ebből a szempontból verhetetlen hisz berakod és játszol. :) Kontrollerekkel meg azért lehet macera, mert ugye alap, hogy csak vezeték nélküli játszhat és abból is kell egy pár darab amit meg nem sokan tartanak otthon. Akkora igény meg nem hiszem, hogy lenne a PCs játékra moziban, hogy felszereljenek egy 4ks PC-t meg hozzá 4 prémium wireless kontroller stb. Next-gen konzolokkal bőven jó lesz ez én azt mondom, pláne, hogy nem minden mozi 4ks.

Trine 2 valami meseszép játék az tényleg jó ötlet!

Egyébként azt olvastam, hogy PS3 is van ám ott.
http://player.hu/kult/igy-jatszhatsz-moziban-konzollal-barati-aron-budapesten/#.UmblU_kYzwk
15.
15.
songoku022
egy kérdés:hol/hogy lehet foglalni mozitermet ott?
14.
14.
Jared
el játszottam volna én is :)
13.
13.
drakecsaj
12.
12.
DevilGamer
Egyszer tényleg jó lenne a nagyvásznon tolni egy gammát...
Én, amilyen jampi vagyok, egyből kikönyörögnék egy PS3-at és azon csak Heavy Rain vagy Beyond: Two Souls! :)
11.
11.
KeXxX
Biztos jó lehetett, mondjuk én már "minivásznon" toltam Fifát.
10.
10.
Giga0509
"Egyszer azért jó lenne, ha valaki az Aréna Pláza IMAX termére rákötne egy konzolt, ott valószinűleg mindenki letenne a haját" <--- Következő GK tali :D
9.
9.
southbronx
Én a GTA V részét próbálnám ki, biztos nagy élmény lehet.
8.
8.
Stranger
#7: Annyival több kellene PC-n, hogy mielőtt odamennek, feltelepítik a játékokat. Kontrollerhez pedig nem kell telepíteni semmit, csak rádug és már mehet is.
Azért pár dolgot megnéznék 4k/moziban: Bioshock Infinite, Crysis 3, BF4... meg úgy minden mást. :D
De mondjuk amiben van coop és gyönyörű is: Trine 2.
Sztem fel kell keresni az nvidia-t, mostanában volt hír, hogy lehet 4k-ra összepakolt gépeket venni, biztos szponzorálnák. :D Max megmondják, hogy nem...
7.
7.
Quent1n
#5: 4k-s moziban elég ütős lenne, amúgy meg igen a konzol a szűk keresztmetszet (mostani mozik többsége asszem 2k-s). PC annyiból felejtős, hogy ide elsősorban az élményért megy az ember azt meg így is megkapja simán. Játék berakat -> játszik -> semmi bénázás. Gondold meg ha lenne egy PC akkor telepítgetni kéne a játékot/játékokat, kontrollerekkel szórakozni (egér-bill? :D ) kinek kell ez? PS-4en meg XBOX One-al pont jó lesz ez! :)
6.
6.
Simonus18
5.
5.
Stranger
"5-6 méterről is simán meg tudtuk volna számolni az összes pixelt a képernyőn"
Pont erre akartam rákérdezni. Szerintem ezt majd next-gen konzolokkal lenne érdemes kipróbálni. A mostani konzolok felbontása nagyon kevés ehhez és nem hiszem h a vetítő ne tudott volna többet.
Sőt, megpróbálni egy 4K-s moziban, 4k felbontással egy erős PC-vel még érdekesebb lenne. Ha összejön szerintem jó reklám lenne az oldalnak.
4.
4.
Quent1n
Remek élmény lehetett! Kár, hogy csak box van egy Uncharteddel el tudnék játszogatni :D
3.
3.
nero66
ajándék: Die Hard 6 forgatása után egy vacsora melletti videójátékozás Bruce Willisel. :D (asszem ebben minden benne van :D)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...