Moziban voltunk... játszani!

Ajándékot választani nehéz. Én például sosem tudtam, éppen ezért mindig megkérdezem akinek ajándékot veszek, hogy mit szeretne kapni. Ilyenkor persze mindig jönnek a poénok: 6-os BMW-t, hawaii utazást, vagy "anyádat". Drága főszerkesztőnk barátnője azonban nyilvánvalóan nem ilyen, ő kifejezetten jól tud ajándékot választani, főleg azért, mert ezúttal az ajándékból a GK-csapat is részesült. Igen, az ilyen ajándékot nagyon szeretjük, reméljük, hogy Petra megtartja ezt a jó szokását a jövőben is. Tehát fogtuk magunkat, és elmentünk a Lurdy Házba, ahol egyébként bárkinek lehetősége van arra, hogy előzetes foglalás után a 3-as mozitermet meghódítva tolja egy kicsit kedvenc játékait a nagy vásznon.


Annyi teendőnk van csupán, hogy vigyunk néhány játékot - az Xbox 360 és két kontroller a helyszínen vár minket, azonban ha Mortal Kombatban szeretnénk egymást rommá alázni, akkor ne felejtsük elvinni a lemezt. Mivel régi rádiós kollégánk, Wask a rá jellemző módon az utolsó pillanatban lemondta az eseményt, és mivel a Mortal Kombatot pont ő hozta volna, némileg pánikba estünk. Mint kiderült ugyanis, senki másnak nincs a csapatban Mortalja, de még InJustice-a sem. Ráadásul nekem is sikerült otthon felejteni az előkészített játékokat, ezért nagyon úgy tűnt, hogy Daks játékkészletére kell hagyatkoznunk. Ami sosem jelent jót, lélekben már felkészültem a Dance Central és a YouShape Fitness kombinációjára, ám gyorsan megnyugodtam, hiszen a Kinect azért elég nehezen lenne kivitelezhető egy mozitermen belül.


Miután némileg szerencsétlenkedtünk a Splinter Cell: Blacklisttel, előkerült az a játék, amiért mindannyian egyformán odavagyunk. És most nem a Gears of War 3-ról van szó, hanem a Rayman Legendsről, ami szerkesztőségünk egybehangzó véleménye szerint az egyik legjobb játék, ami a jelenlegi generációs konzolokra megjelent. Ráadásul kifejezetten előnyös egy ilyen szituációban, hogy nem csak ketten, hanem maximum négyen játszhatunk vele, így a társaságból egyszerre tudják elfoglalni magukat. Ja, elfelejtettem mondani, hogy a két alap kontrolleren kivul a többit szintén nekünk kell vinnünk, de vélhetően ha játékaink vannak otthon, akkor kontroller is akad, legalább egy.


Szerencsére a 3-as termet kezelő bácsi roppant segitőkész, és nem csak az extra kontrollereket aktiválja kérésre, hanem rendszeresen cseréli is a játékokat, ha kérjük. Miután azonban az Xbox dashboardra kilépést követően nagylelkűen még ejektáltam is a lemezt az Y gomb segitségével, egy további telefonhívásba kerül, mire tényleg kicserélődik a játék a gépszobában. El tudom képzelni, hogy szegény 3-as termes bácsi rövid úton kiég, ha egy olyan társaság kerül be, aki másfél óra alatt akarja végigpróbálni a konzolra múlt évben megjelent összes játékot, de mi annyira belemerültünk a Raymanbe, hogy utána már csak egy fél óra FIFA 14-re jutott idő. Rövid körmérkőzésünket végül azzal az eredménnyel zártuk, hogy egyrészt fojesz nyert, másrészt meg hiányzott mellé a sör.


De térjünk a rá lényegre: milyen érzés azon a vásznon játszani, ahol máskor hollywoodi mozifilmeket látunk? Nos, megdöbbentő érzés. Először is maga a tudat, hogy a miénk egy egész moziterem, senki nem zavar, nincs tömeg, nincsenek menet közben chatelő hülyegyerekek, nincsenek vetités közben mászkáló idióták, nincsenek csajnak jópofizó, folyamatosan ugató retardáltak, csak a teljes nyugalom. És ez jó. Az is jó, hogy a vászon nyilvánvalóan jóval nagyobb, mint otthon a tévéd, ráadásul fojesz ragaszkodott hozzá, hogy beüljünk az ötödik sorba az általam egyébként favorizált közép-közép helyett. Igaz, hogy így folyamatosan felfelé kellett néznünk, és egy óra után lerohadt a nyakam, de szerinte így volt teljes az élmény, ha ugyanis hátrébb ültünk volna, elveszett volna a nagy vászon nyújtotta előny. Szerintem csak hülye, és jön egy nyakmasszázzsal. És itt arra gondolok, hogy fizessen be egy dögös ázsiai masszőrhöz, és véletlenül sem arra, hogy ő masszírozzon meg.

Ami viszont probléma némileg, hogy már első ránézésre látszott: a mozi bizony nem HD. Ennek következtében gyakorlatilag még 5-6 méterről is simán meg tudtuk volna számolni az összes pixelt a képernyőn, s ez a látványra épitő játékokra nyilván rányomhatja a bélyegét, a Rayman Legends és a FIFA 14 azonban pont jól működött szerencsére. Egyszer azért jó lenne, ha valaki az Aréna Pláza IMAX termére rákötne egy konzolt, ott valószinűleg mindenki letenne a haját, de addig vélhetően ez a legtöbb, amit kaphatunk. S bizony az egész hangulata azért nagyon-nagyon ütős, mert mégiscsak páran vagyunk egy moziteremben, és mi irányítjuk a dolgokat, amik a vásznon történnek. Amikor ez a gondolat leülepszik, és tényleg belemerülünk a játékba, akkor jövünk csak rá, hogy ez valójában tényleg mennyire frankó dolog.


És akkor visszatérhetünk az elejére: Daks ismét egy évvel öregebb lett, lassan papának szólitjuk, és kiválóan szórakoztunk az ajándékán. Innen pedig jött egy kiváló ötletünk fojesszel: tök jó lenne, ha Daks mostantól mindig olyan ajándékot kapna amin mi is jól érezzük magunkat. Sőt, ezt tekinthetjük elsődleges szempontnak is. Innentől pedig szeretnénk az olvasók segítségét kérni: adjunk ötleteket Petrának azzal kapcsolatban, jövőre milyen ajándékot vegyen főszerkesztőnknek ezen követelmények alapján. Ha hozzám hasonlóan nektek sincs sose ötletetek, segítő szándékkal leírok néhány kulcsszót, ami fojesszel és velem is kompatibilis: bor, pálinka, fegyverek, autók, csajok, Bruce Willis, steak, és persze videojátékok, de az egyértelmű. A javaslatokat kommentben lehet írni, Fojesszel közösen zsűrizünk majd, a legjobb javaslatokat pedig továbbítjuk majd Petrusnak, amolyan enyhe célzás jelleggel.