1988-ban járunk a Földön, ahol a kórház elcsendesedett folyosóján lehajtott fejjel egy szomorú fiú ül egy kórterem előtt. Kezében Sony Walkman, fülén narancssárga szivacsos fejhallgató. A kazettán „Awesome Mix Vol. 1” felirat látható és a háttérben az „I'm not in love” melankolikus dallama szól a 10CC-től... Az egész bevezetőből valahogy érződik, hogy a gyermek nem a disneylandi szülinapi partijára készül, így az amúgy fantasy vígjátékként kategorizálható kétórás alkotás borongós snittel indít a kukoricáját csikorgó fogakkal ropogtató közönség előtti vásznon.
A rövid jelenet, melyben a súlyos beteg anya, elmúlása előtt búcsúra hívja a kényelmetlenül zsúfolt betegszobába az ekkor még apró főhőst, Peter Quillt (Chris Pratt), az első percben beszövi a sztoriba a kezdeti rejtélyt: hol van, és ki lehet az apa, aki nincs a tömegben a halálos ágy mellett, de a kis fickóért az ígéret szerint egy napon eljön majd? A film elején úgy tűnik erre hamar választ is kapunk, hiszen a nő utolsó lehelete után Peter elkeseredettségében kiszalad az épületből a közeli rétre, ahonnan azon nyomban el is viszi egy pontosan ekkor érkező űrhajó. Talán apu volt? Lehet, de nem biztos... A képregényeitől és ezek filmadaptációitól híressé vált stúdió színes animációja után ugyanis egy teljesen más helyszínre váltunk.
Quill már felnőtt, és megkímélt Walkmanjével, melyben ugyanaz az elképesztően jól konzervált kazetta szól mint 26 éve a Földön, egy elhagyatott bolygó felszínén álló romhoz érkezik, mostanra már saját, Milano névre keresztelt csillaghajójával. Miközben a helyszínt vizsgálja egy holografikus eszközzel rekonstruálja az omladozó építmény egykori ábrázatát, ahol különös módon emberi szellemképek és még egy kutya is felbukkan a képen. Kisvártatva betalál az épületbe, ahol tánclépései és a földről felkapott rágcsálóból rögtönzött mikrofonnal eljátszott karaokézása kapcsán hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a Galaxis őrzői erősen épít a humorra, ami egy bizonyos fokig kellemes színfolt lehetne egy különben is látványos, nem máglyára való alkotásban, de jóból is megárt a sok, hát még akkor ha a „jó” finom túlzásként szerepel az idézett közmondásban.
A kétórás történet egy ősi ereklyét képező rejtélyes gömb körül szövődik, melynek tartalmára úgy tűnik a galaxis minden rossz fiúja pályázik. Ezt lopja el Peter a Morag névre hallgató lakatlan planétáról közvetlenül a fanatikus kree, Ronan (Lee Pace) embereinek orra elől, akik percekkel a fosztogatóvá cseperedett Quill távozása előtt érkeznek a helyszínre és bizony nincs ínyükre a terrai magánakciója, mellyel Ronan megbízójának, Thanos (Josh Brolin) - a sötét nagyúr - parancsának tesz keresztbe, ami a keményebb galaktikus körökben is viszonylag rossz ómennek számít. Az úrral amúgy már Loki is üzletelt a Bosszúállókban, ahol meg is kapta a chitauri-hadsereget, cserébe azért, hogy a teszerakt leszállítása után az uralma alá kerülhessen a Föld.
Miután Quill a szerencse hátszelével, pengeélen táncolva megszökik üldözői elől, beindulnak a verőemberek jelentései a hatalompiramis teteje felé, és az önmagát „Sztárlordként” neveztető földi férfi néhány perc leforgása alatt olyan kaliberű ellenségekre tesz szert amitől sokunk forgolódna az ágyban egy-két órát az esti fogmosás után. Velünk ellentétben - ahogy egy jó szuperhőstől elvárható -, Peter természetesen fel sem veszi a történteket és máris igyekszik a Nova birodalom központjába, a Xandarra, hogy pénzzé tegye a zsákmányolt golyót.
Eddigre már régen mozgásba lendült a gépezet, mely két irányból ered Quill útjába. Az egyik fejvadász Ronan végrehajtója, Gamora (Zoe Saldana) aki történetesen Thanos fogadott lánya is egyben, a másik pedig Rocket (a mosómedve) akit társa Groot (a fa) kísér Yondu megbízásából. Yondu az a bepöccent fémtarajos kopasz, kék bőrű férfi a fütty-vezérelt nyílvesszővel, aki Quill hoppon maradt társa volt az ereklye ellopásában, és aki amúgy a földi fiút még gyerekkorában elcsípte a kórház kertjéből.
Ahogy várható mikor az egyenlet minden változója egy helyre kerül, megkezdődik a konfrontáció, és az érintett felek ütik-lövik egymást minden eszközükkel, ami az arzenáljukban található. Éppen amikor a végéhez közelít a harc, megjelenik a nova rendfenntartó erő, és az egész csapatot egy a történet szempontjából nagyon kényelmesen koedukáltnak tervezett börtönbe, a Kyln-re szállítják. Az ellenségekből lett társaságot a közös érdek – a szökés, és a bosszú – itt kovácsolja egybe örökké tartó barátságukba, mely végül megmenti a galaxist, de legalábbis egy bizonyos bolygót a teljes pusztulástól. De ennyi pont elég is lesz a spoilerekből.
A színészi teljesítmény minden szereplőtől hozta az elvárható szintet, de rendező, James Gunn aki a Holtak hajnala és a Scooby Doo-filmekben végzett munkájáról ismerhetünk levágott itt-ott néhány kanyart, főleg a kiaknázható drámaibb jelenetek elviccelésével, és a semmibe vett fizikai törvényszerűségek terén, amitől tovább erősödik az egyre megalapozottabbnak tűnő gyanúm, hogy a Marvel filmekről egy dolog biztosan elmondható: a sci-fi műfaj – bár előszeretettel alkalmazzák a szuperhősös mozgóképekre – erősen túlzó az inkább fantasy jellegű alkotások leírására. Nincs is ideillőbb indoklás erre, mint a semmi közepén lebegő aszteroida felszínén Ronan és Thanos párbeszéde közben, vagy a Gyűjtő (Benicio Del Toro) bázisa köré épült űrállomás egyik „erkélyén” látható, boldogan vákuumot lélegző szereplők. Az utcai ruhában a légüres térben repülő Quillről és a Hadron-igazságosztó fegyvert csupasz karral tartó, a hajó burkolatán álló Drax-ról (Dave Bautista), aki a csapat utolsó tagja lesz, már említést sem teszek.
Persze tudom, a Mickey egér játszóteréhez hasonlóan a Marvel-adaptációkat sem a lenyűgöző tudományos precizitás és a drámaian magával ragadó történet miatt szeretjük, hanem a látvány miatt és a felesleges agyműködést nélkülöző szórakozás miatt. Ebből természetesen a CGI-szakértő stúdióhoz méltó mennyiségben akad bőven. Az effektek, a helyszínek, és a karakterek külsőre nagyon szépen kidolgozottak. A hangokkal és Tyler Bates által komponált zenével is minden teljesen rendben.
A vágások jók és a nem túl összetett történet is gyöngyöző homlok és zavart tekintet nélkül követhető. Bár talán a kritikából elsőre annyira nem egyértelmű, de azért én is kedvelem a műfajt és ugyan tisztában vagyok, hogy milyen céllal készülnek ezek a feldolgozások, azért úgy érzem egy kicsivel kevesebb beleerőszakolt humorral és egy árnyalatnyival életerősebb történettel valóban nagyszerű film készülhetett volna. Mindettől függetlenül még így is inkább javaslom a megtekintést, mint a kihagyást, mert az összkép azért egyáltalán nem rossz!
A folytatásra ugyan még várnunk kell, de a pihenéssel töltött idő amúgy is Marvel-filmekkel van kikövezve. 2015-ben jön az Ant-Man, az új Bosszúállók, a Fantasztikus négyes rebootja, 2016-ban az Amerika kapitány 3 és az X-Men: Apokalipszis, mely csak néhány cím a 2017-es második részig.
Szereplők: Chris Pratt (Peter Quill), Zoe Saldana (Gamora), Dave Bautista (Drax), Vin Diesel (Groot eredeti hangja), Bradley Cooper (Rocket eredeti hangja), Michael Rooker (Yondu)
Forgatókönyv: James Gunn, Nicole Perlman
Producer: Victoria Alonso, Louis D'Esposito, Alan Fine, Stan Lee, Nikolas Korda, Jeremy Latcham
Rendezte: James Gunn
Zene: Tyler Bates
Játékidő: 121 perc
Nemzetközi bemutató: 2014. augusztus 1.
Hazai bemutató: 2014. augusztus 14.
IMDB: 8.7
Metacritic: 76%
Rotten Tomatoes: 92%
Gamekapocs: 7.1