Pedig a téma nem is annyira egyedi, mint az gondolnád. Duncan Jones pontosan ilyen alapszituációt mutat be a Hold című filmjében, noha Weir mellett az szól, hogy könyve száz százalékosan tudományos alapokon nyugszik, fantasztikum egy nüánsznyi sincs benne. A könyv születése igazi sikertörténet. Az író kezdetben ingyenesen elérhetővé tette a honlapján A marsi fejezeteit, majd látva az olvasók hatalmas érdeklődését, 2011-ben e-könyv formátumban is napvilágot látott az Amazonon - jelképes, 99 centes áron. Tavaly februárban érkezett a nyomatott változat, amely felkerült a sikerlistákra, a Fumax kiadó pedig tavaly év végén jelentkezett a magyar kiadással. Szinte minden valamirevaló könyves oldal a legjobbak között emlegette A marsit. A regényre Hollywood is felfigyelt: Ridley Scott éppen mozifilmet készít belőle Matt Damon főszereplésével és az sem mellékes, hogy az alkotást Magyarországon forgatják, és várhatóan novemberben mutatják be. Ha pedig ekkora a hisztéria a könyv körül, az év végi semmittevésben én is bepróbálkoztam a kötettel.


Azt tudtátok, hogy Andy Weir a játékkészítésben is otthon van? Hajdanán a Warcraft 2 fejlesztéséből is kivette a részét a Blizzardnál, így érthető, hogy miért szimpatizálunk vele annyira. A marsinak minden geek könyvtárában ott a helye, már az első mondatra felkapjuk a fejünket, majd átrágva magunkat az első fejezeten, már tudjuk, ebből valami érdekes dolog sül ki. Míg a sci-fi műfaj megannyi űreposzt vonultat fel - sokszor a valóságtól teljesen elrugaszkodott alaphelyzetet bemutatva, egzotikus űrlényekkel, fénysebességgel utazó űrhajókkal -, addig A marsi sokkal hihetőbben nyúl a tudományhoz. Példának okáért a vörös bolygóra való utazás majdnem egy évet vesz igénybe, pont, mint a valóságban. Az ember még csak most kezdte meg a Naprendszer kolonizálását, egyedül a Marson vetette meg a lábát, négyévente egy-egy missziót küldenek oda, méregdrága pénzért – pont úgy, ahogy a NASA látja a jövőt 15-20 év múlva. Hiába dolgozik megannyi mérnök az Ares-programon, hiába volt már korábban két sikeres küldetés, hiba bármikor előfordulhat.


Hat nappal ezelőtt Mark Watney társaival szerencsésen megérkezett a Marsra. Rutinmisszió ez, az elmúlt években az emberiség már kétszer is küldött asztronautákat a planétára. Hősünkkel majdnem végez egy porvihar, társai evakuálnak, hiszen Markot halottnak hiszik. Csakhogy hősünk nagyon is életben van, ám öröme nem lehet felhőtlen, hiszen a Marson ragad, egyedül, 100 napra elegendő élelmiszerkészlettel. A kommunikációs antenna meghibásodása miatt üzenni sem tud a Földre, de felesleges is, hiszen mire a mentőakció megérkezne, már régen éhen hal. Sokkal valószínűbb azonban, hogy a meghibásodott berendezések, a könyörtelen környezet, vagy egy pillanatnyi kihagyás végez vele idő előtt. Azonban Markot nem olyan fából faragták, hogy csak úgy beletörődik a sorsába, minden követ megmozgat annak érdekében, hogy kihúzza a következő Ares-misszió érkezéséig, ami négy év múlva esedékes. Gondolj bele: négy évig egyedül egy ismeretlen bolygón, még ha minden klappol is, és kaját is termelsz magadnak a Földről hozott termőföldet és krumplit szaporítva, nem szólhatsz senkihez – még szerencse, hogy angolosan távozó társaid egy USB-háttértáron filmsorozatokat és zenéket is hagytak a lakókonténerekben.


A történetet Mark első szám első személyben elmesélt naplóbejegyzéseiből ismerhetjük meg. Egy marsi nap valamivel hosszabb, mint egy földi, szerencsére hősünk minden tervet, történést lelkiismeretesen dokumentált közvetlen, laikusok számára is érhető módon, nem kevés humorral és szarkazmussal fűszerezve. Weir egy percre sem szakad el a valóságtól, elvégre mi foglalkoztathat egy hátrahagyott embert? Legyen elég levegője, élelme és vize, nem beszélve a reményről, ami a sorozatos viszontagságok dacára is a küzdelemre sarkall. Itt nincsenek idegen lények, sem szabályok – egyetlen dolog van, amiből sok áll a rendelkezésére, ez pedig az idő. Elsőnek szépen leül, oszt és szoroz. Számba veszi a lehetőségeket, kiszámolja, hogy erőforrásai meddig tartanak ki. Nem véletlenül őt választották a hatfős legénység egyik tagjának, némi mérnöki tudással is fel van vértezve, ám az igazi fegyvere a botanika és a kémia. Mivel vitt magával némi termőföldet az anyagbolygóról, a benne élő baktériumokkal szépen „megfertőzi” a kietlen marsi homokot, amely ásványi anyag tartalomban és összetételben nagyon is hasonlít a földiéhez, majd szépen szétteríti azt a lakóegység 90 négyzetméteres talaján. A maréknyi hozott burgonya szaporításából lesz majd kaja, vitaminokkal el van látva, mindez leírva szép, ám ezernyi más tényező is megnehezíti az életben maradást.


Nos, a felmentőcsapat, az Ares 4 3200 kilométerre landol majd évek múltán, így majd oda el kell jutnia valahogy. A vízkészlet is fogyóban van, noha egy egyszerű, roppant robbanásveszélyes kémiai eljárással lehet éltető nedűt fakasztani. Tehát Mark a képletet szépen kidolgozta, ám a marsi műszerek könnyen megtréfálhatják és a szabadban tartózkodás időtartamát is be kell osztania, annak ellenére, hogy a napelemekre rakódott port rendszeres időközönként le kell takarítania. A legapróbb hiba is végzetes lehet, hiába a jól kidolgozott koncepció. Szerencsére az író remekül adagolja a feszültséget, a tudományos maszlag nagyon is érthető, még akkor is, ha nem figyeltünk az unalmas kémia és biológia órákon. Mark hihetetlenül emberi módon kezeli a magányt: már-már beteg humorral dolgozza fel az elképesztő helyzetet, nem kevés mosolyt csalva az olvasó arcára. Megannyi apró momentumnak köszönhetően mi is átérezzük a főszereplő kálváriáját, szurkolunk neki, szívünkön viseljük s sorát. Az elbeszélés tagolt, dinamikus, egy nap történése nem több egy-két oldalnál, az izgalmakat szépen adagolják, semmi sincs bő lére eresztve, érhető, a lényegre fókuszál, és szinte faljuk a lapokat.


Weir mindenre még egy lapáttal rátesz. A könyv eseményei ugyanis két szálon futnak, hősünk naplója mellett a Földön játszódó fejezetekkel is megismerkedhetünk. A család hiába engedte el a halottnak hitt Markot, a műholdképek tanulsága szerint a NASA illetékesei hamar rájönnek arra, hogy hibát vétettek: az asztronautájuk nagyon is életben van. Noha a földi részek első olvasatra kevésbé érdekesnek tűntek, a karakterek kidolgozására nem jutott elég hely, mégis példátlan emberi összefogás kerekedik az esetből, egyetlen célból: Markot haza kell hozni a lehető leghamarabb. A mentőakció egyfajta versenyfutás az idővel, ahol nem pusztán a bürokrácia akadályozza a dolgokat, hanem a sajtó és az emberek kíváncsisága. E tekintetben az író túlságosan kedvező jövőképet mutat be, szerinte az emberi faj igenis képes összefogásra, csak egy dolgot hagyott figyelmen kívül: a homo sapiens saját háza körül sem képes rendet rakni (lásd. háborúk, éhínség, terrorizmus). Naivitás? Meglehet! Elképzelhető ez a valóságban? Nem tudnánk megmondani.


A hard-SF rajongói újabb kötelező darabbal gazdagodtak A marsival, ez már az első oldalak után sem kérdés. Nem lett volna ellenemre, ha Mark lelki vívódásaiból többet kaptam volna, szívesen megismerkednék a magány kevésbé vidám, olykor melankolikus oldalával is, de fogadjuk el, hogy hősünk nem egy érzelgős fajta. A fordítást a Geekz közismert bloggere, Rusznyák Csaba végezte, aki korábban is pimasz és szabad szájú cikkeket tett le az asztalra, a könyv szövege tökéletesen idomul a stílusához. Jó hírünk van azok számára is, akik ódzkodtak a műfajtól, ha nem veted meg a modern kori robinsonos történeteket, akkor is érdemes beruházni rá. Könnyen lehet, hogy A marsi egy újabb klasszikussá érik.