The 100 sorozatkritika

  • Írta: Daks
  • 2015. május 5.
  • sorozat, the 100
Száz évvel a mindent elsöprő apokalipszis után visszatér az első űrhajó a Földre. Száz börtönviselt fiatalt küldenek le, hogy kiderüljön, alkalmas-e világunk az életre. Sose láttak még fákat, sose éreztek természetes levegőt.

A háború mindent elpusztított, nincsenek már nemzetek, nincs civilizáció, nincs élet. Elit túlélők egy csoportja az űrben várja, hogy felszálljon az atombombák mindent beterítő radioaktív felhője, az átmeneti szükségszállásból az elmúlt évek során generációk otthona lett. Az elit élet pedig már nem is olyan elit, mint régen volt, a majd’ ezer családnak otthont adó űrhajó rozsdás roncshalmazként lebeg a semmiben, a túlnépesedés, az élelemhiány, és a folyamatos oxigénproblémák pokollá teszik az itt élők mindennapjait. A vég elkerülhetetlen, ideje hát elgondolkodni a visszatelepülésen; bármi is várjon rájuk odalent, a lassú és biztos megsemmisülésnél csak jobb lehet.


Az eseményekbe a program indításának előestéjén csatlakozunk be. A törvények szigorúak, a legártatlanabb bűncselekményt is halállal büntetik a hajón, egyedül a gyerekek kapnak felmentést, de börtön rájuk is vár. Legyenek bármilyen kicsik, vagy nagyok. A cellák most is tele vannak, közülük pedig százan kaptak esélyt az új életre, kísérleti patkányok lesznek, nemet mondani nem lehet. A fiatalok feladata, hogy megnézzék, milyenek a körülmények a felszínen, iható-e a víz, és vannak-e túlélők az űrhajó legénységén kívül. Ha életben maradnak, akkor megkezdődhet a visszatelepülés, ha viszont megöli őket a sugárzás, akkor tényleg elszáll minden remény. És az emberiség sorsa végleg megpecsételődik.


A The 100 az ő történetüket meséli el. A százak csoportja egy apró kapszulába zárva érkezik meg a Földre, valahol a régvolt Egyesült Államok területén, egy fenyőerdős, hegyvidéki területen landolva. A sorozat Kass Morgan azonos című regényére épül, maga a hangulat pedig olyan sikercímeket idéz, mint a Hunger Games, a Divergent, a The Maze, a Battlestar Galactica vagy a The Giver. Adott egy távoli jövő, melyben az általunk ismert civilizáció teljesen felborul, egy kegyetlen és rideg világ, ahol sorsunk már születésünktől elrendeltetett. Ebben a sötét disztópiában egyszer azonban esélyt kapunk arra, hogy összefogva társainkkal, megváltoztassunk mindent, az igazi hősök pedig élnek is a lehetőséggel.


A történet két szálon indul. A fiatalok sikeresen landolnak a Földön, a rádiójuk azonban elromlik, és nem tudnak többé kommunikálni az űrhajóval, mindezt viszont a legkevésbé sem bánják. Végre senki nem kezeli őket bűnözőként, nincsenek szabályok, és a felszín is teljesen lakhatónak bizonyul, néhány kétarcú szarvason és mohával benőtt autóroncson kívül semmi se utal arra, hogy nemrég majdnem megsemmisült itt minden élet. Közben a felnőttek az űrhajón élik tovább mindennapjaikat, súlyos döntéseket hozva a túlélésért, és ahogy a gyerekek sorra veszik le életjeleiket sugárzó karpereceiket, úgy törődnek bele ők ott fent a halálba, a küldetés sikertelen volt, sorsuk elkerülhetetlen.


A százak azonban nincsenek egyedül a bolygón. A csapat egyszer csak vademberek csoportjába ütközik, néhányan oda is vesznek, a megbékélés reménye pedig végleg elszáll, mikor elhatározzák, megvédik magukat, és harcolni fognak. A srácok egy régi katonai bázison használható fegyverekre lelnek, táboruk köré védőfalat húznak, a korábbi rendszertelen életüket pedig a saját maguk által felállított szabályok kezdik uralni. Önjelölt vezetőkkel. A szerepek lassan formálódnak szemünk előtt, a tábor parancsnoka Bellamy lesz, aki ha kell, puszta kezével áll ki az ellenség ellen, vagy intézi el azt, aki vele szembe mer szállni. Közben Clarke, a doktornő csinos lánya a józan észt próbálja végig képviselni, döntései pedig többször is megmentik a közösséget, sokan ezért őt látnák szívesebben vezetőként, hatalmi harcokra mégse kerül sor. Ő máshogy érvényesíti akaratát. A kalandok közben Bellamy húga, Octavia keveredik folyton bajba, és kezdik gyengéd szálak fűzni egy földi vadászhoz, míg Clarke szerelme a jóképű és békepárti Finn lesz.


Rajtuk kívül több mellékszereplő is fontos szerepet kap. Jasper és Monty gyávaságát legyőzve bizonyít a csapat előtt, Raven technikai zseniként bármit képes lesz megjavítani, Murphy pedig egy igazi szemétládaként mutatkozik be, aki ott tesz be a többieknek, ahol csak tud. Az űrhajón közben Jaha kancellár próbálja fenntartani a pengeélen egyensúlyozó, viszonylagos békét, nyugtatva népét a túlélés utolsó reménysugaraival, míg helyettese és biztonsági főnöke, Marcus a szép szavak helyett a vasököl erejével tartatja be a szabályokat. Clarke anyja, Abigail végig hisz benne, hogy lányát egy napon újra láthatja, mialatt a hajó egyetlen képzett orvosaként emberéleteket ment szabadidőt sem ismerve, a történet velük formálódik egésszé poszt-apokaliptikus tini sci-fi stílusban. A sorozat első évada az űrhajó lassú hanyatlásáról, a százak megérkezéséről, és a földiekkel való harcról szól, folyamatosan megismertetve velünk az ellenséget is, míg a második évad még ennél is brutálisabb, kegyetlenebb harcokat hoz.


Ahogy telik az idő, hőseink úgy komolyodnak meg, és mennek át erős jellemfejlődésen. Bellamy bizonyítja rátermettségét a vezetői pozícióra, Clarke pedig akaratos szösziből valóságos méhkirálynővé válik, kedve szerint irányítva mindenkit maga körül. A háború áldozatokkal jár, de nem csak a harcok edzik őket. A túlélésért sokszor olyan döntéseket kell mindnyájuknak hozniuk, amire kevesen lennének képesek, a film komoly morális és etikai kérdéseket feszeget. Mennyit ér az emberélet? Feláldozható-e valaki a biztos győzelem oltárán? Szabad gyilkolni azért, hogy másokat megments? A százak ilyen kérdésekkel találkoznak minden nap a vadonban, és később a bunkerekben, a környezet az első évad végére kitárul előttünk, és a földieken kívül feltűnnek újabb ellenségek is.


A The 100 ahhoz képest, hogy egy ifjúsági regényre épült, meglepően véres és komor. A pilot epizód csalódást keltően olcsó lett, Octavia testével adja el a folytatást, mintha csak Erica Eleniak modern reinkarnációja lenne, egy féleszű liba. Clarke mellett viszont ő lesz az egyik legerősebb jellemű karakter a dzsungelben, az átalakulás, amin a szereplők, és maga a sorozat is átmegy, egyszerűen fantasztikus. Adni kell neki két-háromrésznyi bizalmat, utána viszont egészen biztos, hogy rákapsz, és sorra fogod darálni az egészet, dráma, sci-fi és szerelem vár rád, ahogy a karakterek, és azok kapcsolatai felépülnek, az tényleg dicséretre méltó. A sorozat legnagyobb előnye pedig, hogy nem fullad unalomba, sőt. Ahogy telik az idő, úgy tudunk meg egyre többet a Földről, és a minket ellenséges betolakodóként kezelő törzsekről, a tábor és az űrhajó mikrokörnyezete kiszélesedik egy országos képpé. Az Egyesült Államok középkori, barbár szintre fejlődött vissza a háború után, nem lepődnék meg, ha a későbbiekben ez egy még szerteágazóbb, globális képpé nőné ki magát.


A sorozat első évada tizenhárom, a második pedig tizenhat részes, a záró epizódot márciusban vetítette a CW, másfélmilliós nézettséggel. A The 100 jelenleg a TV.com tizenharmadik legnépszerűbb sorozata, olyan címeket előzve meg, mint a Mentalist, a Vikings, a Castle, a Bones, a Black Sails, a Mad Man, vagy a The Walking Dead, a kiadó pedig már be is rendelte a harmadik évadot, ami valamikor ősszel kerül műsorra. A sorozat hatalmas recommended pecsétet érdemel itt, a Gamekapcson, nézzétek, nem fogtok csalódni.

 

Szereplők: Eliza Taylor, Bob Morley, Marie Avgeropoulos, Lindsey Morgan, Ricky Whittle
Thomas McDonell, Richard Harmon, Devon Bostick, Christopher Larkin
Rendezte: Jason Rothenberg
Producer: Jae Marchant, Tim Scanlan, Dean White, Michael Angeli, Kira Snyder
Írta: Kass Morgan, Jason Rothenberg, Lina Patel
Zene: Marc Dauer, Evan Frankfort
Készült a The CW megbízásából

IMDB értékelés: 7.8
Gamekapocs értékelés: 8.0 

30.
kopic
Lol hallani sem hallottam róla. Majd lehet elkezdtem oszt lesz ami lesz.
29.
ilovenancythompson
nem is hallltam róla köszia cikket, Ez mega stranger things jön most nálam.
28.
bodortamas1
Középkategóriás sorozat, de azokból is a jobbik. Én tudom ajánlani azoknak, akiket érdekel az efféle koncepció (én jól szórakoztam alatta, és várom a 3. évadot). Akiket hidegen hagy a műfaj, azok viszont ne ettől a sorozattól várjanak pálfordulást.
26.
PiszkosFred
#25: A tévénézési szokásokkal kapcsolatban ne magadból indulj ki! :) De megnyugtatlak, nincs benne "csöcs", emiatt végig ne tekerd ezt huszonpár "fos" részt, bármennyire is "viszket" ott alul.
Azért valahol súlyos és mindenképpen elgondolkodtató, hogy a GoT-t is csak meztelen jelenetekért nézed. Elkerülendő a továbbiakat, kérlek tartsd észben, hogy az ilyen információk magán jellegűek, és nem kellene megosztani a nagyközönséggel.
25.
Geribácsi
Ez mekkora fos, úristen. Nem is értem, ha van Fargo, House of Cards ki az a barom, aki ezt nézi. Ha valaki meg csöcsökért néz sorozatot, akkor inkább Game of throne.
24.
bitbandita
Ez most egy fizetett "kritika", vagy ennyire ízlésficamos a cikkíró. Aszongya, hogy " Adni kell neki két-háromrésznyi bizalmat, utána viszont egészen biztos, hogy rákapsz..." és a negyedik, max ötödik résznél hagytam az egészet a francba, azt sem értem addig hogy tudtam kibírni.Iszonyatosan barom történések, ráadásul minden karakter olyan személyiség, hogy annak drukkoltam, hogy melyiket zabálja már föl valami a Földön, vagy eresszék ki a belüket... aki ezt castingolta csókoltatom: sikerült a legirritálóbb gárdát összegrundolnia.
23.
coderman
Ez a sorozat rettenetesen gyenge. Buta, idegesito, eye-candy karakterek, bugyuta tortenet, bena kivitelezes. 13 eves kor felett nem ajanlott.
22.
Simsfan
Élek-halok a Prison Break-ért...szerintetek ez ahhoz képest hol van? Még nem mertem belenézni.
21.
Benjago
#19: A Jackie Chan filmek nem brutálisak, azok szórakoztatóak. :)
Talán a balhé bronxban az ami reális és földhözragatt, pont ezért a legjobb filmje.
Na meg a Rendőrsztori, de az meg már átmegy drámába.
19.
Stack
#16: A DD-től azért annyira nem kell tartani hogy véres lesz. Azért még is csak egy TV sorozatról van szó. Ha a régi Stephen Segal meg Jackie Chan filmek meg voltak akkor ezzel sem lesz baj.
A Gotham szerencsére nagyon jól magára talált. Szerintem kicsit gyengén indított de pár rész után kinőtte a gyermek betegségeit és izgalmas lett. Kár hogy vége lett az évadnak, de remélhetőleg folytatják.
18.
crytek
Kibekúrt jó sorozat. Alig várom a folytatását!
17.
pnagyb
Nem ajánlom ezt a sorozatot senkinek, tele van klisékkel, minden szereplő agyat felbaszóan hülye és önző. Az második évad egy fokkal nézhetőbb, mint az első, de ha egy új sorozat kerestek inkább a Daredevil-t vagy Gotham-et ajánlom, ne pocsékoljatok időt egy ilyen középszerű sorozatra. Ha már az újonc sorozatoknál tartunk, akkor a Flash is nézhető, (de az Arrow most nagyon lapos). Az iZombie érdekes ötleten alapul, de még nem tudom, mit hoznak ki belőle. Az Agent Carter sem egy nagy durranás és a Constantine-ból sokkal többet lehetett volna kihozni. A Better Call Soul-ban, pedig gyakorlatilag semmi érdekes sem történt eddig és csak a Braking Bad miatt van felértékelve.
16.
Benjago
#15: Pont ezt akartam leírni. :)
Ez mellet nekem még a Gotham az ami szerintem zseniális, bár idehaza nincsenek úgy elragadtatva az emberek érte, nem tudom miért.
Bár a Daredevill-t még nem kezdtem el... De amennyire lejött, eléggé durvának, erőszakosnak és véresnek tűnik, szóval szerintem nem is fogom.
15.
Stack
#10: Hát azért a Flash szerintem csúnyán kenterbe ver minden jelenlegi képregény témájú sorozatot. Az Arrow sajnos nagyot veszített a 2. évad színvonalából.
A Flash viszont szerintem telitalálat. Nagyon jól hozzák be az új karaktereket, csepegtetnek mindig egy kis plusz infót a végkifejletet illetően és remekül fokozzák a hangulatot, pontosan elegendő humorral vegyítve. A Mark Hamil-es Trickster-es rész szerintem az eddigi év legjobb pillanata volt.
A Dare Devil valóban nem volt rossz, de nekem valahogy annyira "nem jött át". Valóban darkos meg sötét hangulatú, de annyira nem volt kilátástalan benne a helyzet soha... Kicsit valahogy diétásnak éreztem. Reméljük a 2. évad jobb lesz.
14.
godach
#13: Spoiler Alert miatt nem olvastam tovább, csak a katasztrófa részt. Az még spoiler előtt volt.
13.
randall13
#9: Katasztrófa csak az első 3 része. A kommentemben mondjuk elég jól lehúztam, de igazából egy nézhető, izgalmas sorozat. Ugyan úgy vagyok vele, mint a Flash és az Arrow esetében is. Gagyi színészek, gagyi párbeszédek, de valami mégis van benne, ami miatt leülök megnézni a következő epizódot.
12.
Yanez
#9: Filmeknél igen, de soriknál az gyengét jelent. Utóbbinál 8.0-tól kezdôdnek a figyelemreméltó alkotások, elôbbinél úgy 6.6 körül.
9.
godach
#7: imDB 7.8
Az azért egy erős jót jelent, nem katasztrófát :D
7.
randall13
Szerintem egy klisétenger a sorozat. Az 1. évad első három epizódja kész katasztrófa volt, körülbelül Twilight szintű. Aztán a 4. részben (innentől SPOILER) az SP gyereket megpöckölték egy bambusz rúddal, na onnantól átment a nézhető kategóriába. A későbbi részek már valamivel izgalmasabbak voltak, de nagyjából ki is merültek annyiban, hogy állandóan egymást keresgélték. X elment fát vágni, de nem ért vissza a táborba, ezért elment megkeresni Y, miközben X mégiscsak visszatért, aztán Z elment megkeresni Y-t, és így tovább... Egyszerűen nem életszerű a karakterek reakciója egy olyan helyzetben, amiben vannak. Amikor az erdő tele van olyan földiekkel, akik kitépik a karom és megetetik velem, marhára nincs kedvem egyedül esti kiruccanásokra. Na, a nagy földet érés megint megérne egy misét. Az a baj, hogy ezeket senki nem hiszi el. Ha rendes magyarázatot adnának a történtekre, akkor simán felérne a nagyokhoz, mert az atmoszféra marha jó. A 2. évad felénél megfogadtam, ha a Finn gyerek ezt is túléli, akkor hagyom a francba az egészet.
Szerintem az imdb pontszáma reális.
6.
godach
#3: 2 részt láttam eddig belőle. Addig tetszik :D
5.
PiszkosFred
#2: Az első évad érdekes volt, és izgalmas (már akkor rengeteg WTF pillanattal, bár itt-ott klisés megoldásokkal), de a második évad egyszerűen zseniális volt, mind az írók részéről, mind a szereplők játékát illetően. A vicc az, hogy nagyon sokan legyintenek, "hiszen csak egy CW sorozat, hagyjuk már", de aki eddig belekezdett, az nem nagyon tudta abbahagyni :) Nagyon kevés sorozat van jelenleg, amikor tényleg nem tudod, mi fog történni a következő pillanatban, és ki hal meg, vagy marad életben, de szerencsére a The 100 pont ilyen. A Falloutos "beütés" meg csak hab a tortán mindezek mellett. 9.9/10 pont részemről, és csak azért nem 10/10, mert az pontszám nálam a Firefly tulajdona :)
4.
Giggsy
#2: Nem mondanám, hogy klisés. Szerintem nem egyszer csavarnak durvákat a kliséken. Mikor azt hiszed tudod mi lesz, és rittig nem azt csinálják.
A könyvtől való eltérés meg ezesetben bocsánatos, hisz legjobb emlékeim szerint a könyv még meg sem jelent, mikor már meg is vették adaptálásra.

Egyébként brutálisan jó sorozat. Nem Trónok harca, de szorosan ott van mögötte. És mit ér meg a túlélés faktor, valamint a stresszhelyzetben való karakterfejlődés nagyon csúnyán lealázza szinvonalban az agyonhypeolt Walking Deaded, ahol néha a karakterek már direktbe azért csinálnak abszolút értelmetlen, és valószerűtlen dolgokat, hogy az a drámai hatást növelje.
3.
Yanez
"A sorozat első évada tizenhárom, a második pedig tizenhat részes, a záró epizódot márciusban vetítette a CW, másfélmilliós nézettséggel." - Erről a mondatról eszembe jutott, hogy a Breaking Bad záró epizódja viszont a tíz millió nézettséget érte el. :)

godach: Revolution-t majdnem az első évad végéig néztem, de ember, annyi mese habbal van benne, hogy csodálkozom, hogy pont neked bejön, aki rüheli az ilyen nevetséges részleteket a filmekben, amelyek teljesen lerombolják a hangulatot. Ez is kimarad.
2.
Stack
Jó kis sorozat, habár sajnos ez is erősen eltér az eredeti könyvtől.
Elég jól kiaknázzák a lehetőségeket, habár nem klisé mentes.
A második évadban már erős Fallout utalások érezhetőek (tudom hogy nincs köze hozzá, de attól még vicces a párhuzam)
Csak ajánlani tudom mindenkinek.
1.
godach
Már a bevezető szöveggel felkeltettétek az érdeklődésem, mondjuk a minap pont találkoztam a sorozattal.
Sajna nem sokáig olvashattam a véleményt, mert ezek a "lesz", "fogja csinálni" és hasonló spoileres szavakkal telített mondatok nem igazán a kedvenceim.
Viszont a végével meggyőztél, am is szeressssük a Revolutiont is meg a Jerichot is.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...