Fontos leszögezni már az elején, hogy a technológia önmagában se nem jó, se nem rossz. Viszont lehet jóra és rosszra használni. A nagyvállalati pr-marketing hajlamos elhitetni velünk, hogy ők az érdekünkben cselekszenek, azt szeretnék, hogy nekünk jó legyen. Ez a Google-nek például nagyon megy, elég visszaemlékezni az évekkel ezelőtti "ne légy gonosz" kampányra. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ezek részvénytársaságok, és végső soron egyetlen dolog érdekli őket: a befektetők pénze. Arra pedig nem egy, de nem is két példa volt már a történelem során, hogy a pénz azért valahogy mindig képes elnyomni a felelősséget.


Amikor azt hiszed, hogy a Google éppen az új keresőjével / alkalmazásával / telefonjával / véletlenszerű okoseszközével éppen nagyon jót tesz neked, akkor valójában saját magának, illetve a befektetőinek tesz ezzel jót, mégpedig sokszorosan. A Google sokkal többet tud rólad, mint a saját anyád. Sokkal többet tud rólad, mint azt valaha gondolnád és megszoroznád öttel. Azt pedig naivitás gondolni, hogy ezt a tudást a megfelelő technológiával adott esetben ne lehetne rosszra használni, vagy akár azt, hogy nem származik-e már jelenleg is több hátrányunk belőle, mint előnyünk. A lényeg igazából annyi, hogy a felhasználó ne fedezze fel a mögötte rejlő szimbolikus erőszakot.


Egy ismerősöm például évekkel ezelőtt előadta nekem, mennyire jó lesz, amikor az emberek bőre alá egy chip lesz beültetve, ami folyamatosan tárolja és frissíti az adatait, preferenciáit, és egy bolt előtt elhaladva a digitális hirdetőfelület majd a felhasználónak megfelelő reklámot fog kiadni. Persze azóta elterjedtek az okostelefonok, így beültetett chipekre nincs szükség, az online piactereken pedig egyébként is pontosan ugyanez zajlik. Azért volt ijesztő, amiről az ismerősöm annak idején optimistán és örömmel beszélt, mert akkor jöttem rá, hogy az emberekre nem kell majd rákényszeríteni a teljes ellenőrzést, hanem maguktól fogják kérni. Ez bebizonyosodott, hiszen az okostelefonjaink és közösségi alkalmazásaink segítségével önként és dalolva árulunk el magunkról mindent a multinacionális nagyvállalatoknak.


A kissé hosszúra nyúlt bevezető azért volt szükséges, mert tulajdonképpen ez adja a Terminator Genisys történetének legfontosabb alapját és végkimenetelét. Igaz, a forgatókönyv még annál is egyszerűbben foglalkozik a témával, mint ahogy én most ebben a három bekezdésben tettem, hiszen pusztán azt az alapvetést fekteti le, hogy minden össze lesz kapcsolva mindennel, és amikor életünk minden adata egy rendszerbe fut majd be, és minden elektronikus eszközünk egy online felhőhöz kapcsolódik, akkor egy számítógépes mesterséges intelligenciának a világ legkönnyebb dolga lesz átvenni az emberiség felett az irányítást. Ebből a Genisys néven készülő szuperalkalmazásból alakul majd ki a Skynet, és az új Terminator-trilógia első részében ezt kellene megakadályoznia főhőseinknek.


Addig azonban szokás szerint időutazásokon és jelentős mennyiségű kavaráson át vezet az út. Azt nagyjából felesleges fejtegetni, hogy magának az időutazásnak mennyire van értelme, hiszen az egész egy paradoxon, de ha itt leakadunk, akkor pont a lényeget hagyjuk figyelmen kívül. A Terminator-filmeknek ugyanis sosem az volt a célja az időutazással, hogy tudományos-filozófiai mélységeiben foglalkozzon a témával, hanem egyszerűen az, hogy izgalmas és nem hétköznapi helyzeteket teremtsen a segítségével. Ez az új Genisysnek pedig maradéktalanul sikerült, ráadásul bónuszként tulajdonképpen még az elég gyengén sikerült előző két film eseményeit is semmissé tették az írók, ami mindenképpen egy dicséretes dolog. Kár, hogy az emlékezetünkből nem tudják kitörölni azokat. 


Persze különböző infografikák és elemzések segítségével megpróbálhatjuk megérteni, hogy most mégis melyik idővonal melyik részén vagyunk, de ez eleve felesleges az időutazás természetéből adódóan. Legyen elég annyi, hogy eszméletlenül menő, ahogy a különböző számítógépes trükkökkel fiatallá varázsolt gonosz Schwarzenegger bunyózik az idősebb, nem gonosz Schwarzeneggerrel, és hogy a forgatókönyv még azt is meg tudja magyarázni, miért öregszik egy gép: a fémvázon található szövetet ugyanis így alakították ki, hogy természetesebb legyen az emberek számára. Aztán persze kiderül, hogy az öreg Svarcit már korábban visszaküldte valaki, hogy vigyázzon a gyerek Sarah Connorra, hiszen várható volt, hogy valaki más vissza fog küldeni egy másik Svarcit, hogy még időben tegye el láb alól azt, aki majd megszüli John Connort.


Úgyhogy végső soron minden máshogy történik, mint a Terminator 2-es idősíkban, így mire Sarah Connor találkozik a Terminator 1-es gonosz Svarcival, és mielőtt Kyle megmenthetné, már bizony egy harcedzett hölgy, aki egyáltalán nem lepődik meg azon, hogy őt mindenki agyon akarja lőni különböző idősíkokból. Hatalmas kár azonban, hogy míg a Terminator 2-ben Linda Hamilton hitelesen tudja hozni a keménycsajt, addig ez Emilia Clarke-nak egyáltalán nem sikerül. A Trónok harcában is rendkívül röhejes, ahogy az egyötvenhét alacsony cuki kislány próbál dirigálni mindenkinek, de itt még rosszabb a helyzet, hiszen egy igazi akcióhőst kéne alakítania. Ez pedig összeomlik abban a pillanatban, ahogy láthatóan nem tudja rendesen megfogni a shotgunt, mert egyszerűen túl pici hozzá. Persze ettől függetlenül a színjátszása sem adja el a karaktert.


Sajnos Kyle Reese karakterét is sikerült elrontani. Egyrészt alig-alig van köze a narratíva előreviteléhez, másrészt pedig a bambaképű Jai Courtney még talán Emilia Clarke-nál is rosszabb színész. Igazából aki színészi alakítások terén meg tudja menteni a filmet, az a John Connort alakító Jason Clarke, illetve természetesen maga Schwarzenegger, bár neki nem volt túl nehéz dolga, ugyebár. Igazából most, hogy alaposan kipuffogtam magam, talán úgy tűnhet, hogy nem voltam elégedett a Terminator Genisysszel, de valójában nem ez a helyzet. Ez ugyanis egy iszonyatosan jó film volt. Konkrétan annyira, hogy Otherworld Shirinnel a teremből kifelé jövet egy dolgot tudtunk ismételni, ami jellemzően a "bazmeg", a "kurva" és a "jó" szavak valamilyen összetételéből állt.


Mert egyszerűen egy ilyen filmben sem a történet kifinomultsága, sem az esetlegesen gyenge színészi játék nem befolyásolja jelentősen a végtermék élvezhetőségét. A lényeg igazából az, hogy a film önmagában koherens legyen, és végig pörögjön. A Terminator Genisys pedig ilyen, egészen konkrétan egy percre sem áll le, és folyamatosan képes meglepetéseket okozni. Ráadásul eszméletlenül jól néz ki. Én azt hittem, hogy CGI-vel már nem lehet meglepni, de itt egymás után csináltam magam alá a felvételektől. Amikor a mágneses röntgen elkezdi lebontani az egyik terminátort, az talán az utóbbi tíz év egyik leglátványosabb jelenete. És sajnos pár perccel késve érkeztem a filmre, így lemaradtam az elején az atombombák ledobásáról, pedig Shirin még órákkal később is extázisban volt tőle.


Nem kérdés, hogy a Terminator 2 összességében egy sokkal jobb film. Mélyebb, érzelmesebb és okosabb. Viszont a Genisys a legjobb folytatás, ami azóta készült, és önmagában nézve egy pörgős, látványos és rendkívül szórakoztató mozi. Schwarzeneggernek még öregen is atomkemény a kiállása a vásznon, az egyszavasai pedig húsz év után is ütnek. Amennyire nagyot csalódtam a Jurassic Park feltámasztásában, a Terminator visszahozása annyira kellemesen lepett meg.

Gamekapocs értékelés: 8.0
Metascore: 38/100
Rotten Tomatoes: 26% 

Terminator Genisys
Eredeti cím: Terminator Genisys
Rendezte: Alan Taylor
Írta: Laeta Kalogridis, Patrick Lussier
Szereplők: Arnold Schwarzenegger, Jason Clarke, Emilia Clarke, Jai Courtney, J.K. Simmons
Zene: Lorne Balfe
Játékidő: 126  perc
Magyarországi premier: 2015. július 2.