Monumentális, gigászi ütközetet ígért Batman és Superman összeeresztése, ehhez képest kettejük csörtéje inkább lagymatag cicaharc lett. És ez nem csak a teljesen ötlettelen és súlytalan párharcnak tudható be, hanem annak is, hogy a köztük feszülő ellentétek mondvacsináltak és igazából háttérben húzódó érdekek manipulációjának az eredményei. Éppen ezért hiába feszeget morális, erkölcsi aggodalmakat a film története, a gladiátorharc csakis azt a célt szolgálja - ahogy egyébként a film címe is -, hogy behozza a rajongókat a moziterembe. A Batman Superman ellen: Az igazság hajnala pont ugyanazt a hibát követi el, mint az Acélember: túl sokat akar markolni, mégis keveset fog. Ahelyett, hogy a fókuszt valóban Gotham és Metropolis hőseire irányítaná, inkább jó előre tekint. Öncélúan utalgat az Igazság Ligájának eljövetelére, a fanservice kedvéért pedig még Wonder Womant is bedobja a közösbe. Pedig ha ez a történet tényleg csak az Acélemberre és Gotham Sötét lovagjára koncentrált volna, miközben a sztori magvát szolgáltató erőteljes felütésen végigvezettek volna minket kettejük összecsapásáig, akkor egészen élvezetes film is kerekedhetett volna belőle.

Superman (Henry Cavill) felbukkanása alaposan felkavarta a társadalmat. A Zod tábornokkal vívott, majdhogynem egész várost romba döntő összecsapása nemcsak rengeteg áldozattal járt, de alapvető, a Marvel-univerzumban egyébként már sokszor feszegetett kérdéseket is felvetett. Vajon szeretnénk-e függetlenségünket mindenható hatalommal bíró, látszólag az emberiséget védelmező őrangyal kezébe adni? Szabad-e vakon megbízni Supermanben vagy itt az ideje, hogy a társadalom a saját függetlensége érdekében korlátozza saját hőse tetteit? A cselekmény fő kérdésfelvetése természetesen Bruce Wayne-t (Ben Affleck) teljesen hidegen hagyja, így a Metropolisban történtek után személyes hadjáratot indít a kriptoni ellen. Kettejük egymás iránti gyűlölete azonban nem teljesedhetne be, ha Lex Luthor (Jesse Eisenberg) nem kavarná meg a szálakat a háttérben. És miközben Gotham őrzője és Metropolis védőangyala egymással, saját rémálmaik megfejtésével és problémáikkal vannak elfoglalva, addig teljesen szem elől vesztik legnagyobb ellenségüket, a legnagyobb veszélyt. Még szerencse, hogy Wonder Woman (Gal Gadot) bőrszerkója kéznél van, és tudja, mi a kötelessége.

A cselekmény fő mozgatórugója tehát érdekes kérdéseket feszeget, a film nyitánya pedig kezdetben azt sejteti, hogy a súlyos morális kérdések valódi alapot adnak majd a két hős ellentétéhez. A gond az, hogy Batman nagyon gyenge szálakkal kötődik csak Metropolis problémájához. Hiába személyes ez a kötelék, egyszerűen annyira súlytalan, hogy a játékidő jelentős részében feleslegesen ágyaznak meg a készítők a párharc eljövetelének. Hiába magyarázza ellenszenvét azzal, hogy az évek során már rengeteg mindent látott, és hogy a világ létezése a tét, egyszerűen konfliktusuknak nincs valódi tétje, mindössze egy egyéni bosszúról szól. És így az érdekellentétek ellenére is csak úgy tudják összeereszteni a két hőst, hogy a háttérben meghúzódó Lex Luthor bábuként ráncigálja őket. És ahelyett, hogy ezt a konfliktust valódi érzelmekkel, következményekkel és drámával töltötték volna meg, a történetet inkább arra használták fel, hogy megágyazzanak az Igazság Ligájának. A cselekményt rendszeresen megtörő, ezzel a nézőt teljesen kizökkentő álmok, apró utalások szanaszét tördelik az amúgy is suta párbeszédekkel megpakolt történetet.

Ehhez képest mi mégis amiatt aggódtunk, hogy Ben Affleck vajon mennyire lesz rossz Batman. Jelentjük, ez a film nem rajta úszik el, ugyanis Affleck remekül hozza a meggyötört, tényleg sokat szenvedett, keserű, a világot nagyon sötéten látó hőst. Az ő jeleneteiben érezni a feszültséget, a dühöt, az akarást, éppen ezért nem nagyon meglepő, hogy a filmnek ő a központi figurája, Superman meglehetősen a háttérbe húzódva, lényegében csak az eseményekkel sodródva vesz részt ebben a jelentéktelen párharcban. Az Alfred szerepébe bújó Jeremy Ironsra se lehet egy rossz szavunk, cinikus megjegyzései a film egyértelműen legszórakoztatóbb pillanatai, így alig várjuk, hogy az önálló Batman-filmben rendre helyretegye Batmant. És amennyire aggódtunk Affleck miatt, annyira kételkedtünk a Wonder Womant alakító Gal Gadotban is. Ehhez képest Gadot jelenléte minden pillanatban intenzív, árad belőle a magabiztosság, így azon már meg se lepődtünk, hogy a gigászok végső összecsapásában a végig enervált Superman helyett ő az, aki állja a sarat.

Ezzel szemben Jesse Eisenbergnek sikerült Lex Luthort egy tökéletesen idegesítő ripacsként eljátszania. Igen, Kevin Spacey és Gene Hackman is hasonlóan formálta meg a karaktert, de Eisenberg nem csak idegesítő pojácaként viselkedett, de gyerekes motivációk is hajtották, miközben képtelen volt értelmes mondatokat kipréselni magából, így leginkább semmitmondó metaforákban igyekezett tudálékosan előadni, hogy mekkora zseni. Eisenberg úgy állítja be Luthort, mint aki egy unatkozó, milliomos hülyegyerek, aki csak azért ugrasztja össze a két szuperhőst, mert megteheti, és mert baromira féltékeny Superman isteni képességeire. Henry Cavill se igazán tette oda magát, na nem mintha szegényes eszköztárából lett volna mivel dolgoznia, de még azt a minimálisat se tette hozzá, amit az Acélemberben. Igaz, ami igaz, karaktere erőteljesen háttérbe szorul ebben a filmben, de azért így is bőven akad(na) alkalma, hogy kicsit hozzátegyen a karakterhez, hiszen a készítők azért néha teret engednek belső vívódásainak.

De ez a film leginkább Zack Snyder miatt nem működik. A rendező sem a képregényfilmekhez, sem a karakterek finom ábrázolásához, sem a történetmeséléshez nem ért. A Watchmennel könnyű dolga volt, ott annyira erős alapanyagot kapott, amit szolgalelkűen, lényegében jelenetről jelenetre vitt vászonra, azóta viszont egyértelműen kiderült, hogy nem más ő, mint egy kókler. Hiába a "látnoki" képesség, egyszerűen a megalomán CGI-orgián kívül képtelen anélkül történetet mesélni, hogy annak úgy adjon súlyt, hogy nem erőlteti ránk a hülyeségeit. A sötét, szürkés képi világtól például egy film még nem lesz vészjósló hangulatú, a túltolt pusztításcunami pedig teljesen öncélú, felesleges. Az meg már külön nevetséges, hogy az Acélembert ért kritikák után mellékszereplők egysorosaival jelzik, teljesen rendben van, hogy épp most teszik a földdel egyenlővé a város egy részét, mert munkaidőn kívül veri egymást Doomsday és a többiek.

Két dolog miatt mégis nagyon jó, hogy ez a film létrejött. Egyrészt egyértelművé tette, hogy Ben Affleck Batman-mozija rákerült a várólistánkra, másrészt az is világossá vált, hogy Gal Gadot veszettül jó Wonder Womannek ígérkezik, így önálló filmjét is nagyobb lelkesedéssel várjuk majd. Ellenben mindez semmit sem fog jelenteni, ha a Warner nem tapos bele a fékbe, és nyugszik le egy picit, mert ha tényleg mindent annak rendel alá, hogy az Igazság Ligáját minél előbb összehozza, akkor egyszerűen jelentéktelenné, súlytalanná és teljesen feleslegessé válnak a karaktereket bemutató felvezető részek. A Batman Superman ellen: Az igazság hajnala remek ugródeszka lehetett volna, az ugrás pillanatában viszont kivették a deszkát a többiek lába alól, így hatalmas pofára esés lett a végeredmény. 

Gamekapocs értékelés: 4.5
Metascore: 47/100
Rotten Tomatoes: 36% 

Batman Superman ellen: Az igazság hajnala
Eredeti cím: Batman v Superman: Dawn of Justice
Rendezte: Zack Snyder
Írta: Zack Snyder, David S. Goyer, Chris Terrio
Szereplők: Gal Gadot, Ben Affleck, Henry Cavill, Jesse Eisenberg, Amy Adams, Jeremy Irons, Diane Lane, Laurence Fishburne
Játékidő: 151 perc
Magyarországi premier: 2016. március 24.