A két évvel ezelőtt bemutatott X-Men: Az eljövendő múlt napjai tökéletes lenyomata annak, miért is szeretjük a mutánssorozatot. Még a kanyarban se volt a DC és a Marvel saját univerzuma, amikor Magneto és X Professzor már réges-régen seregnyi mutánssal vívta saját háborúját a vásznon, és tette ezt úgy, hogy nem feledkezett meg az egésznek a lelkéről, a karakterekről és a cselekményről. Nem üldözött felesleges megalomán hajlamokat, hanem hőseire, azok hétköznapi ember számára is könnyen befogadható problémáira koncentrált, közben pedig nemcsak a szereplők fejlődésének, de magának a dramaturgiának is volt egy szép, kerek íve. Bryan Singer azonban megirigyelhette a Bosszúállók, valamint Batman és Superman pusztításcunamiját, így ahelyett, hogy követte volna a két évvel ezelőtti, minden elemében remekül sikerült Az eljövendő múlt napjai karakter- és történetvezetését, fogta magát és megalkotta a saját látványorgiáját. A gond csak az, hogy közben minden más központi elem elvész, legyen szó a levegőben lógó hősökről, a semerre se tartó cselekményről, na és persze magáról Apokalipszisről, aki legalább olyan béna és felejthető főgonosz, mint Ultron.
A közhiedelemmel ellentétben nem a 20. században bukkantak fel először mutánsok. Már Krisztus előtt 3600-ban is itt éltek közöttünk, igaz, akkor még istenként tiszteltük őket. En Sabah Nurt (Oscar Isaac) viszont elárulja szolganépe és csak annak köszönheti életét, hogy négy segítője az életük árán védik meg őt a rázúduló piramis romjaitól. A több évezreden át szunnyadó ősgonosz végül Moira MacTaggert (Rose Byrne) CIA-ügynök véletlen közbenjárásának köszönhetően feltámad és lényegében ott folytatja ténykedését, ahol abbahagyta. Egy új világot szeretne építeni, akár az emberiség és mutánstársai kiirtása révén is. Ehhez ismét toborzásba kezd, így csatlakozik hozzá négy új lovasa: Angyal (Ben Hardy) Ciklon (Alexandra Shipp), Psylocke (Olivia Munn) és Magneto (Michael Fassbender). Mindeközben Xavier professzor (James McAvoy) és Hank McCoy (Nicholas Hoult) nyugodtan vezeti a mutánsoknak fenntartott iskoláját, mígnem Mystique (Jennifer Lawrence) színre lép és figyelmezteti őket a közelgő veszélyre.
A cselekmény jól láthatóan nagykanállal merít korábbi szuperhősfilmekből, mint például az Ultron korából is. Az ötlettelenség azonban csak a kisebb rossz, az X-Men: Apokalipszis története ugyanis nagyon nyögvenyelősen indul be, sőt igazából sose lendül be igazán. A film első fele az újonnan érkezettek bemutatásával, Apokalipszis nevetséges, teljesen üres, súlytalan fenyegetéseivel, illetve a régiek újbóli helyzetbehozásával telik el. De amíg az előző részekben ennyi szereplő egyidejű szerepeltetése nem okozott gondot Singernek, addig most nem tud, vagy igazából nem is akar mit kezdeni hőseivel. A karakterek motiválatlanok, unalmasak és lógnak a levegőben, így az újonnan érkezettek teljesen érdektelenné, a régiek pedig idegesítővé válnak.
Xavier professzor lényegében három rész óta ugyanazt hajtogatja, Mystique korábbi katalizátorból egy rém unalmas, egysíkú mutáns lett. Talán Magneto az egyetlen, akinek a történetszála némi színt kapott. De hiába sorsdöntő az itteni fordulat, a készítők itt se sokat szórakoztak a karakter lelkivilágának mélyebb ábrázolásával, így Lensherr csak sodródik az árral, néha kisírt tekintettel bámul a kamerába és esetleg elmormol egy-két mondatot. A felszínes, túlzottan lecsupaszított, egyszerű tragédiaábrázolás pedig azt eredményezi, hogy a tettek mögött elhalnak a motivációk.
De amint említettem, az újonnan érkezett szuperhősök se jártak sokkal jobban. Psylocke nem más, mint üres eyecandy, de Angyal és a későbbi Ciklon se zavar sok vizet. A túloldalon Küklopsz, Árnyék és Jean Grey jelenthetné a mentsvárt, de azt leszámítva, hogy kicsit többet szerepelnek a vásznon, mint a négy lovas, sokat ők se tesznek hozzá a cselekményhez. Leginkább azért, mert pont annyira érdektelen, kidolgozatlan, motiválatlan bábuk, mint a film egészében mindenki. Igen, még maga Apokalipszis is, aki hiába tűnik túlzóan erős főellenfélnek, az általa ismételgetett üres fenyegetések nem igazán állítják kihívás elé az X-eket.
Pedig trükkjeit bevetve ügyesen hozza rá a frászt az emberiségre és mutáns társaira is, de amikor a nagy végjáték közeleg, fásultan, magabiztosságtól és önelégültségtől ittasan igyekszik letudni a kötelezőt. Persze neki is kijár a főgonoszoknak járó hirtelen jött, rövid hírnév. És akkor itt kellene jönnie annak, amire igazából ez a film mindent feltett. Egy bődületesen látványos, mindent a Földdel egyenlővé tevő pusztításcunaminak, egy végső, mindent eldöntő ütközetnek. De Singer még ezt is képtelen jól megcsinálni, így a nagy CGI-orgia helyett kapunk egy elmékben dúló, rém unalmas, semmitmondó lezárást, összecsapott, kreativitást nélkülöző párharcot. Így Apokalipszis amilyen nagy dirrel-durral beharangozta egy új világ eljövetelét, olyan gyorsan feledésbe is merül a megalomániás őskövület.
A film egyik jelenetében elhangzik, hogy mindig a harmadik részek a legrosszabbak. Ha ez most a 2006-ban bemutatott X-Men: Az ellenállás végének szólt, akkor Singer óriási öngólt lőtt, mert a X-Men: Apokalipszis otromba történetvezetése, unalmas karakterei és ötlettelen akciói után inkább jobb, ha fülét-farkát behúzza és csendben marad. Mert hiába vicces az önirónia, megvolt a lehetőség arra, hogy Singer rácáfoljon erre a kijelentésre. Nem tette, így az X-Men: Apokalipszis egyértelműen a széria leggyengébb felvonása lett.
Gamekapocs értékelés: 4.0
X-Men: Apokalipszis
Eredeti cím: X-Men: Apocalypse
Rendezte: Bryan Singer
Írta: Bryan Singer, Michael Dougherty, Dan Harris, Simon Kinberg
Szereplők: Michael Fassbender, James McAvoy, Oscar Isaac, Sophie Turner, Jennifer Lawrence, Evan Peters, Rose Byrne, Olivia Munn, Nicholas Hoult, Tye Sheridan, Josh Helman, Lucas Till, Kodi Smit-McPhee, Stan Lee
Játékidő: 144 perc
Magyarországi premier: 2016. május 19.