Széttörve filmkritika

  • Írta: Shifty
  • 2017. január 18.
Kevin disszociatív identitászavarban szenved. Jelenleg 23 teljesen eltérő személyisége ismert, de ahogy arra orvosa is rámutat, még nem sikerült mindegyik énjét felfedni. Ehhez azonban közönségre lesz szüksége.

M. Night Shyamalan az ezredforduló elején igazi csodagyerekként robbant be Hollywoodban. Persze nem érdemtelenül történhetett mindez, hiszen ha valaki olyan erős filmekkel indítja karrierjét, mint a Hatodik érzék vagy A sebezhetetlen, azt talán joggal kiáltják ki Hitchcock örökösének. Persze az ilyen hirtelen jött sikerbe bele van kódolva az is, hogy előbb-utóbb bukás lesz a vége, vagy legalábbis hanyatlás. Shyamalan esetében ez inkább előbb érkezett el, bár így visszagondolva karrierútjára, talán még időben. A jelek után ugyanis már A falu is alaposan megosztotta a rajongókat, hogy aztán Az esemény és A Föld után végleg beüsse az utolsó szöget a rendező koporsójába.

Azonban az a mi legnagyobb szerencsénk, hogy a történtek ellenére se zárult be minden stúdió ajtaja Shyamalan előtt, így hiába tört darabjaira a korábbi mesés karrier, azt kőkemény munkával és kitartással sikerült rehabilitálnia. A bejárt út nem volt zökkenőmentes, hiszen kezdetben csak az Ördög forgatókönyvírójaként adott biztató életjelet magáról az indiai direktor, hogy aztán a Hitchcockra is jellemző receptek újrahasznosításával A látogatással végérvényesen tudtunkra adja, nem felejtett el sem rendezni, sem jó forgatókönyveket írni. Ennek a kalandos útnak egy újabb állomása a Széttörve, ami igazából a rendező karrierjét tekintve kicsit szimbolikus jelentőséggel is bír (nem csak a címe miatt).

Tudományos körökben az a vélekedés él, hogy egy ember különböző személyiségei akár sajátos testi adottságokkal is párosulnak, így amíg a beteg egyik énje elképesztő fizikai erővel bír, addig a másik akár cukorbetegségtől is szenvedhet. Kevin (James McAvoy) is hasonló problémákkal küzd, ráadásul igazán egyedi esetnek számít. A disszociatív identitászavarnak köszönhetően összesen eddig 23 különböző személyiséget azonosított nála pszichiátere, Dr. Fletcher (Betty Buckley). Az orvos azonban úgy véli, Kevinnek van egy huszonnegyedik, eddig rejtett, domináns személyisége is, a többi énje pedig nem más, mint a nézőközönség.

Ahhoz, hogy ezt a születést a lehető legnagyobb figyelem övezze, Kevin egyik rendmániás énnje, Barry elrabol három lányt, akik szintén eme fennkölt, közelgő szertartásnak a részesei lesznek. Közülük csak Casey (Anya Taylor-Joy) az egyetlen, aki (főleg múltbéli traumájának köszönhetően) felismeri, ha túl akarják élni ezt a szürreális helyzetet, együtt kell működniük Kevin különböző személyiségdarabkáival.

A Széttörvének két nagyon nagy erőssége van, amiből a film végére szerencsére egyik sem vész el. Az egyik ilyen maga a történet, annak felépítése és katarzisa. Shyamalan ugyanis a film elejétől a végéig nagyon jól adagolja a feszültséget, a történet apró morzsáit. Ebbe egy picit belerondít az utolsó negyedóra, amit érzésem szerint kicsit túltoltak; a huszonnegyedik személyiség születésével kapcsolatban alapos és érthető magyarázatot ad a film, de az itt is jelenlévő szimbólumrendszer túlmagyarázására szerintem nincs ekkora szükség.

Már csak azért sem, mert James McAvoytól végig a hideg rázza az embert. Mindegy, hogy éppen Kevin melyik személyiségének a bőrébe bújik, egyszerűen nyugtalanító a jelenléte és tényleg azt várja az ember, mikor csinál már végre valamit a lányokkal vagy pszichiáterével. Természetesen a filmben mind a 23 személyiség nem kerül terítékre, akiket pedig látunk, azok között azért akad egy árnyalatnyi átmenet, de McAvoy mégis képes volt nem túltolni ezeket a külön-külön is nagyon nehéz karaktereket, így a végére kicsit túlmagyarázott történetnek ő az ellenpólusa, ő az, aki nem hagyja, hogy figyelmünk lankadjon.

Ezek után pedig csak remélni tudjuk, hogy Shyamalan nem tér vissza újabb Az utolsó léghajlító-szintű filmekhez, hanem belátja, hogy hozzá ez a stílus áll a legközelebb és ebben tud igazán kiteljesedni. Ha kíváncsi vagy, mennyire jó színész (ha eddig nem lett volna egyértelmű) McAvoy, vagy hogyan tér vissza végleg Shyamalan, vagy csak simán szeretsz borzongani, akkor ne hagyd ki az év egyik első legjobb filmjét!

Gamekapocs értékelés: 8.0

Széttörve
Eredeti cím: Split
Rendezte: M. Night Shyamalan
Írta: M. Night Shyamalan
Szereplők: James McAvoy, Kim Director, Brad William Henke, Haley Lu Richardson Anya Taylor-Joy, Betty Buckley, Jessica Sula
Játékidő: 118 perc
Magyarországi premier: 2017. január 19.

21.
CitromH
#17: "Sajnos nem tudtam megnézni eredeti nyelven, de majd itthon pótolom."

Ez egyébként valóban elkeserítő. MOM park volt lényegében a nem szinkronizált filmek bázisa, és amióta bezártak nem járok moziba.. :(
20.
zelieni
Nem Berry rabolta el a lányokat, hanem Daniel... A színészi játék remek volt McAvoy részéről, de a vége, pláne az utolsó pár perc elvitte az egészet :/
19.
Azur
#17: Az absolute nem csavar.És sokan már nem is emlékeznek a sebezhetetlen című filmre.Bár én vágtam a dolgot,mégsem ütött mellbe,sok ilyen hatásvadász jelenet volt már megannyi filmben.Azt is merem remélni,hogy nem hozzák össze a két filmet,azért az vicc lenne.
18.
Azur
Na,ez tényleg egy eszméletlen film.Ez James McAvoy,meg haláli,egyszerűen biztos vagyok benne,hogy "több személyisége" van,ezért ilyen zseniális színész.Őszintén örülök,hogy nem Dicaprio-nak adták a szerepet,ugyanis akármilyen jó színésznek tartom őt is,sehol nincs James McAvoy-hoz képest,legalábbis,ha hasonló karaktert kell megformálni tuti labdába sem rúghat mellette,shutter island ide vagy oda.

Egyszerűen,olyan rég várok már egy feszültebb thriller-e,és ez a színész kellett ahhoz,hogy feszültség a tv/mozivásznak előtt új értelmet nyerjen.
17.
giga321
Nagyo jó film volt Mcavoy egyszerűen brillírozik a szerepben. Sajnos nem tudtam megnézni eredeti nyelven, de majd itthon pótolom.
A film végi csavart pedig tanítani lehetne. Sok casual néző a teltházas moziban szerintem fogalma sem volt, hogy ez most mi a végén. Másik 3 embernek is én magyaráztam el akikkel néztem.
16.
km8955
#15: Abszolút nem mondasz badarságokat, szóval aki lehurrog meg kinevet, az most rá.aszott, mert ezt én is olvastam, sőt nagyon is felkeltette az érdeklődésemet. Meg is kerestem gyorsan a linket:

http://hvg.hu/kultura/20150302_Leonardo_DiCaprio_24_szemelyiseget_alakit
15.
ollie92
#14: Pedig mikor DiCaprio nem kapta meg az oszkárt a Wolf Streetért, pletykálták, hogy az új filmjében pont ilyen típusú embert fog alakítani, de ha jól tudom, annak "csak" 7 személyisége lett volna..
14.
kopic
#13: Lol
Ezt nagyon benezted, mert nem.
13.
ollie92
Ácsi....nem úgy volt, hogy ebben a filmben DiCaprio játszik majd ????
12.
kopic
#11: Igy van. Reg kijárt volna mar neki legalabb 1 Oscar !
11.
Yanez
#10: Szerintem A Mocsok-ban láthattuk az eddigi legjobb alakítását! A Wanted-ben szintén zseniálisan játszotta el szerepét, és szerintem X profként sincs mit szégyenkeznie! Tényleg tehetséges a srác!
10.
kopic
James McAvoy modern korunk egyik legjobb és legtehetségesebb színésze (aki nem hiszi nézze meg a Mocsok című filmet), már ezért is ajánlott a filmet megnézni.
9.
69er
#8: de hát nem érted, hogy megszavazták? meg a kritikusok is, meg minden. az a legjobb, nincs mit tenni.
8.
Haslerfan
#7: Nem azt mondtam, hogy szar, hanem hogy nem a legjobb. Nincs különbség a kettő között?
7.
unrealnoise
#6: Az, hogy te vagy nem értesz hozzá, vagy nem érdekel, vagy nincs véleményed róla (tök mindegy melyik) még nem bűn, de ha láttad, hallottad, akkor azért legalább annyit beláthatnál, hogy valóban nem gyenge az a muzsika.

Ha szerinted egy rakás szar, akkor nincs is miről beszélnünk. :D

Egy kis kritika: http://www.filmzene.net/read.php?u=c_village.html

De ha nem ezt nézem, hanem a zenehallgatok visszajelzéseit:
James Newton Howard legmagasabbra pontozott lemeze lett, 3.86-os átlaggal. (Ha az olyanokat vesszük figyelembe, amelyek azért legalább 100 értékelő eredményeképpen átlagolódott ki.)

https://rateyourmusic.com/artist/james_newton_howard

De kilinkelem neked ezt is:
https://rateyourmusic.com/release/album/james_newton_howard/the_village/

2004-ben a 41. legjobb zene lett, úgy, hogy ez csak egy "sima" filmzene.

De persze én vagyok a hülye.

Amúgy meg naná, hogy szerintem, más helyett max általánosságban, a zenerajongók hozzáállását tudnám csak tolmácsolni, így igen, naná, hogy az én véleményem szerint, de ettől független tény, hogy a zenei portálokon olvasott magasztaló kommentek és értékelések na meg aztán a kritikusok véleményeit látva - ezzel a kijelentéssel messze nem vagyok egyedül.
6.
Haslerfan
#3: azt tedd hozzá, hogy szerinted a valaha volt legjobb filmzene.. hogyne
5.
turleysqt
Szerintem erősen túlértékeli a cikkíró a filmet. Egy jobb vágással sokkal érdekesebb mozi lehetett volna,nekem nehezen kötötte le a figyelmemet, pedig szeretem a legtöbb shyamalan alkotást, tulajdonképpen csak James McAvoy és Anna Taylor viszi el a hátán az egész filmet. Azért remélem ez most megalapozza shyamalan eddig kétes jövőjét
4.
A Fénybenjáró
A film sztorija nagyon erősen hajaz az Azonosság című film sztorijára. Az egy zseniális film, remélem nem annak a másolata lesz...
3.
unrealnoise
A falu pedig zseniális. A zenéje a valaha volt legjobb filmzene, a történet és hangulat pedig magával ragadó. Nekem örök kedvencem a Jelek és a Hatodik érzék mellett.

Erre pedig lehet beülök moziba. :)
2.
Őrnagy
Nekem mondjuk A falu is tetszett.
1.
Slik
orulnek, ha sikerulne visszaterni... a the visit nagyon tetszett es a pontszam alapjan ez is biztos jo
nem is ertem, hogy sullyedhetett le oda ahonnan probal kimaszni
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...