John Wick: 2. felvonás filmkritika

Amikor már mindenki azt hitte, hogy a klasszikus akciófilmek teljesen kihaltak Hollywoodban, két egykori kaszkadőr, Chad Stahelski és David Leitch megmutatta, hogyan kell a régit a modern igényekkel ötvözni, miközben egy nagyon is izgalmas univerzumba helyezték szereplőiket. Merthogy a John Wick nemcsak azért volt baromi menő 2014-ben, mert Keanu Reeves rezzenéstelen arccal osztotta a fejlövéseket, hanem azért is, mert a készítők egy sajátos hangulatú, stílusos világot teremtettek, benne a bérgyilkosokkal és azok szabályrendszereivel. Az első rész viszont nem erre helyezte a hangsúlyt, hanem egy szimpla bosszúra fűzte fel a cselekményt, ami kellő muníciót szolgáltatott ahhoz, hogy Wick gyakorlatilag kérdezés nélkül túlvilágra küldje az orosz maffia összes tagját.

Ezzel szemben a második rész láthatóan visszavesz a tempóból, ugyanis a készítők a lefektetett alapok után igyekeztek tágítani, jobban részletezni saját univerzumukat. Végre sokkal többet megtudhatunk a bérgyilkosok látszólag nem is olyan titkos világáról és törvényeiről. Ez viszont azzal járt, hogy a régi, már ismert szereplők mellett jó pár új is képbe került, miközben egy-egy üresjárat erejéig, ha csak kis időre is, de az akció is háttérbe szorul. A folytatás ettől még ugyanazon az ösvényen halad, amit a készítők elkezdtek kijárni, viszont jól látható, hogy Wick az újabb bosszúhadjárat ellenére sem tud végig olyan magas hőfokon égni, mint tette azt kutyája és imádott járgánya elvesztése után.

Pedig a nyitány egészen biztató, hiszen a második rész pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az első felvonásnál elvágták. Wick (Keanu Reeves) ezúttal Viggo Tarasov rokonát, Abramet (Peter Stormare) és annak szerelőműhelyét veszi célba, ugyanis miután sikeresen bosszút állt a kutyájával történtek miatt, imádott autóját is szeretné visszaszerezni, hogy aztán végleg leszámolhasson piszkos ügyekkel teli múltjával és végre visszavonulhasson. Ekkor azonban felbukkan egykori barátja, Santino D'Antonio (Riccardo Scamarcio), aki emlékezteti, hogy korábban kötött véresküje miatt itt az ideje, hogy kiegyenlítse egykori tartozását. Wick először vonakodik elvállalni a melót, de Santino meggyőző érvei ellen még ő sem tud mit tenni. Útja Rómába vezet, ahol reményei szerint utolsó melójával végleg megválthatja a szabadságát.

A John Wick második részében továbbra sem a sztori kapja a főszerepet, a cselekmény lényegében öles léptékkel robog előre, de még így is érezhető, hogy a tempó ezúttal sokkal visszafogottabb lett. Egyrészt a már említett univerzumtágítás miatt a történet, ha picit is, de előtérbe furakszik, a szabályrendszerek ismertetése, a régi és új szereplők elhelyezése pedig időigényes feladat, még akkor is, ha ezek csak töltelékek, mélységet nem érdemes és szabad keresni bennük. Ez egyébként azt eredményezi, hogy jó pár újonnan behozott szereplő gyakorlatilag teljesen felesleges, csak időhúzásra alkalmas kiegészítő. Ott van például Bowler King (Laurence Fishburne), aki tulajdonképpen New York utcájának mindenható ura, mégis jelentéktelen a szerepe, ahogy a jelbeszéddel kommunikáló Arest alakító, Ruby Rose-nak sem jut sok babér. Pedig ezekben a karakterekben bőven lett volna potenciál, mégis csak az üresjárat áthidalásáért felelősek, igazi élettel sajnos egyiket se sikerült megtölteni.

És sajnos az akciókon is érezni, hogy Keanu Reeves már közel sem olyan féktelen. Azért óriási piros pont jár, hogy a készítők nemet mondtak a rángatózó kamerára és végre élvezhetően, az elejétől a végéig nyomon követhető Wick minden egyes, jól megkomponált, stílusos csörtéje. Ennek viszont van egy olyan hozadéka is, hogy láthatóvá válik a megfáradt, megöregedett Reeves is, aki ugyan még mindig iszonyatosan precízen és magabiztosan osztja a fejlövéseket, de amikor test-test elleni összecsapásra kerül sor, akkor nem lehet nem észrevenni a patikamérlegen kimért, előre jól megkomponált csihi-puhit.

A John Wick második része viszont a hibái ellenére nem esik a folytatások visszatérő csapdájába, így tulajdonképpen ha kicsit mérsékeltebb is a tempó, mégis ugyanazt nyújtja, mint az első rész, annyi különbséggel, hogy ezúttal arra is ügyeltek a készítők, hogy saját kitalált világukat némi élettel és tartalommal is megtöltsék. A stílusos körítés, a látványosan megkomponált akció (gondolok itt az utolsó nagy lövöldözés helyszínére) viszont bőven kárpótolja a nézőt, így ha az első résszel jó barátságot ápoltál, akkor a folytatás sem okoz majd csalódást. Már csak azért sem, mert egészen jól ágyaz meg a harmadik résznek és előrevetíti, hogy a folytatásban kő kövön nem marad. Wicknek nem lesz vesztenivalója, az alvilág rettegett bérgyilkosa minden bizonnyal végleg leveri láncait és utoljára, de szabadjára engedi a benne lakozó vadállatot. 

Gamekapocs értékelés: 7.5

John Wick: 2. felvonás
Eredeti cím: John Wick: Chapter 2
Rendezte: Chad Stahelski
Írta: Derek Kolstad
Szereplők: Keanu Reeves, Riccardo Scamarcio, Laurence Fishburne, Thomas Sadoski, Ruby Rose, Bridget Moynahan, Peter Stormare, Ian McShane, John Leguizamo, Common, David Patrick Kelly, Lance Reddick, Franco Nero
Játékidő: 122 perc
Magyarországi premier: 2017. február 23.