Trónok harca - spoileres kibeszélő

Figyelem, cikkünk mindent lespoilerez!

A nyolcadik évad bukása ellenére kijelenthető, hogy a Trónok harca a valaha készült legjobb fantasy sorozat. Minden nemében stílusteremtő műről van szó, egy olyan történetről, ami képes volt nyolc éven keresztül tömegeket a képernyő elé szegezni, és olyanokkal megszerettetni a stílust, akik egyébként mondjuk egy Gyűrűk ura közelébe sem néztek életükben. Merthogy a sorozat (ahogyan a könyv is) inkább környezetként használta a fantasy műfajt, egyfajta legitimitációt adva a főhősöknek ahhoz, hogy következmények nélkül kínozzák és öljék meg egymást, míg a történet igazi értékét végig az emberek adták.

Az út, amit a karakterek bejártak, ahogyan elvesztették egyik napról a másikra a pénzüket és a hatalmukat, vagy éppen emelkedtek fel a földről, és váltak hőssé, semmihez sem fogható élményt nyújtott. A Westeros trónjáért folytatott csatákat a mocskos játszmák és a kiszámíthatatlan végkimenetelek tették emlékezetessé végig, és az, hogy ebben a véres, középkori környezetben senki sem volt halhatatlan. Bármelyik főszereplőt meggyilkolhatták bármikor, mindez pedig rádöbbentett minket arra, hogy mennyire halandó és esendő az ember - legyen akár király, akár paraszt.

Mindezt a nyolcadik évad leteperte és megerőszakolta. De pontosan olyan undorító módon, ahogy Joffrey tette az ágyasaival, ki is nyírva az aktus végén őket. Merthogy a Trónok harca az utolsó évadra egy átgondolatlan összevisszaság lett, egy borítékolt bukás, ami már akkor eldőlt, amikor önmagára kényszerítette azt, hogy egyetlen kardcsapásra legyen benne elvarrva minden szál, az Éjkirálytól, Havas Jonon át, egészen a vastrón sorsáig. George R. R. Martin nem készült még el a könyvekkel, ezért a sorozat forgatókönyvíróinak - még ha a mester felügyelete mellett is, de - maguk kellett kitalálniuk a befejezést, amire mindössze hat rész állt rendelkezésükre, de úgy, hogy az elmúlt hét évadban semmi sem ágyazott meg a nagy finálénak, minden fordulatot, bosszút és leszámolást most kellett lezavarni.

Ahhoz képest, hogy hat részből még most is kettőben az Éjkirály eljövetelét várták, a csata kicsit több, mint egy óra alatt véget ért. Korom sötétben tizedelték egymást az élők és a holtak seregei, ami nem csak azért volt csalódás, mert nem láttunk belőle nagyon semmit, de még az a kevés is híján volt minden logikának és stratégiának. Szemtől szembeni harcot kezdett a két tábor, miközben a védők ezernyi eszközt kiépíthettek volna a támadók megállítására, csak olvasni kellett volna egy kis Egri csillagokat, vagy játszani pár órát a Total Warral. Mert így csak a felgyújtott árok ért valamit. Arról már nem is beszélve, hogy néhány jelentéktelen mellékszereplőn kívül itt már meg sem halt senki, pedig még Sam is ott harcolt az első sorokban - csak nem fogott rajta egyetlen kard sem. Bezzeg az Éjkirályt egyetlen tőrrel meg lehetett ölni, és azt is egy negyvenkilós lány tette meg.

Bran persze az egészet csukott szemmel végig üldögélte egy fa alatt, és semmit nem tett hozzá az eseményekhez, mintha nem is ő lenne a Háromszemű holló. Na nem mintha az elmúlt évadokban komolyan ki is lett volna bontva a története, hiszen az epizódok talán felében nem is szerepelt, karaktere pedig még ennek ellenére is annyira visszafejlődött, hogy néhány Coelho-idézetnél többre nem is volt képes. Ami kifejezetten idegesítővé tette őt végig. De hasonlóan botrányos volt még Havas Jon szála is, akiről Sam tudta meg, hogy Targaryen, elolvasva néhány tekercset a könyvtárban, ezzel a ténnyel pedig senki nem kezdett semmit. A vastrón jogos örököse nemet mondott az utódlásra, még annak ellenére is, hogy ő volt az egyetlen ember, akit a hét királyság legalább annyira tisztelt, mint a nép és a hadsereg, illetve valószínűleg az egyetlen szóba jöhető személy, aki tényleg békét hozhatott volna a birodalomba.

Ennek ellenére egyedül Daenerys mozgolódott csak, irigységből persze, aki szintén sokat vesztett a jelleméből a nyolcadik évadra. Mióta nem teljes nevén mutatkozott be mindenkinek (Viharbanszületett Daenerys Targaryen, első ezen a néven, az Elsők, az Andolok és a Rhoyniak királynője, a birodalom védelmezője, a sárkányok anyja, a láncok leverője, Mereen királynője, a Nagy Fűtenger Khaleesije), hanem egyszerűen csak Danyként, azóta hódító uralkodóból egy elveszett kislánnyá vált csupán, aki láthatóan nem érzi jól magát a sivatagon túl, a „modern és civilizált” világ falai között. Ez az Éjkirály elleni csatát követő lakomán csúcsosodott is.

Karaktervesztése ellenére a néző persze végig kiállt mellette, hiszen amellett, hogy annyi évadon keresztül egy szerethető, és sok mindenen átment, önerőből felemelkedett karaktert alakított, magabiztos volt, gyönyörű, és emberséges is, vagyis olyan, aminek egy igazi uralkodót a mesékben elképzelünk. Erre az utolsó pillanatban, királyvár ostrománál feléget mindent, legyilkolva ártatlanokat, majd bejelenti, hogy hasonló jótettekre készül a világon még mindenhol. Mert ott is sok felszabadításra váró nép vár rá. Teljes káosz volt ez a fordulat, de persze Targaryen, legalább annyira őrült, mint amennyire zseniális, és megölték a férjét, a sárkányát, meg a barátnőjét is, de hogy minderre minket eddig egy kicsit sem készítettek fel, az felfoghatatlan. Mint ahogy az is, hogy Cerseinek nem volt nagyobb szerepe annál, hogy egy pohár borral álldogáljon végig az erkélyen, részenként egymillió dolláros fizetésért.

A befejezés ezzel együtt jól kezdődött. Ahogyan a főszereplők végig sétáltak a kiégett városon, szavak nélkül döbbentek rá, hogy végig a rossz oldalt támogatták, és ők maguk voltak azok a gonoszok, akiktől meg akarták védeni a népet. Nekünk nézőknek pedig velük együtt szorult össze a torkunk, hiszen ugyanezt tettük mindig, amikor Daenerys lábnyomát is imádtuk, illetve kifejezetten jó volt, hogy végül senkinek nem adathatott meg a kiváltság, hogy végezzen Cersei-vel, és ráüljön a vastrónra. A sárkány elolvasztotta az ezer kardból kovácsolt uralkodói jelképet, szimbolikus jelleggel véget vetve a háborúnak, és teljesen érhető volt az is, hogy nem ölte meg Jont, hiszen Targaryen, aki ellen nem fordulhat még ilyen helyzetben sem.

Ami viszont nem volt érhető, az minden más, ami komédiába süllyesztette a végkifejletet. Jont börtönbe vetették, pedig csak annyit kellett volna mondania, hogy hódoljanak be a jogos trónörökösnek, aztán Sam demokráciát akart kiáltani, majd az egész trónutódlás kérdést Tyrion döntötte el egy monológgal, Brannek adva a koronát. Amire a fiú nemhogy azt válaszolta volna, hogy köszöni, és hatalmas megtiszteltetés, hanem lazán bedobta, hogy mégis mit gondoltak, miért tett meg ekkora utat? Sansa persze még erre is rá tudott licitálni, leégetve Brant, hogy nem tud utódot nemzeni, majd egy mondattal kiléptette Északot a hét királyságból, uralkodóvá koronáztatva magát otthonában. Vagyis Westeros sorsát ennyi harc és szenvedés után egy csapat hülye döntötte el. Hát köszönjük, HBO.