Danny The Dog (Unleashed)

  • Írta: pipi
  • 2005. július 26.
Link másolása
Luc Besson, és a Kung-Fu tudásáról világszerte híres Jet Li nagyon jó kis akciófilmet hozott össze, amelybe még drámai elemeket is belecsempésztek.

A film forgatókönyvét ugyan Luc Besson írta, de az alkotás sikereiért nem csak ő, és Jet Li a felelősek, hanem egyebek mellett Morgan Freeman, és a rendező Louis Leterrier is. A Danny The Dog egyik furcsasága, hogy az akciófilmekben már megszokott csihi-puhi mellett egy kis gondolatiság, és drámaiság is belecsöppent a filmbe, amelynek köszönhetően egy nagyon érdekes történet rajzolódik ki. Az első néhány perc után azt hittem, hogy egy újabb kung-fuzós, ugra-bugrálós filmmel lesz dolgom, ami persze nem rossz, csak már kissé unalmas, de kellemesen csalódtam, amikor észrevettem, hogy ennek a filmnek cselekménye, és története is van. Tényleg meglepő, de aki nem hiszi, járjon utána! Mindezeken felül azonban az sem mellékes, hogy az akciójelenetek is kiválóan vannak kitalálva, és megrendezve, ami még tovább emeli a Danny The Dog színvonalát.
 

A történet lényege, hogy Dannyt (Jet Li) kiskorától kezdve úgy nevelik, mint egy vérebet, aki gazdája parancsára bárkit leterít egy pillanat alatt. Neveltetéséből következően tehát Danny értelmi szintje alig haladja meg egy kisiskolásét, azonban gyilkolásból kitűnő. Danny nevelője egy uzsorás, Bart (Bob Hoskins), aki arra használja fel a kis vérebet, hogy pénzt csaljon ki más emberektől, ha pedig azok nem hajlandóak fizetni, akkor csúfos véget ér az életük. Egy szép napon azonban az uzsorás elhalálozik, és Danny kiszabadul a való világba, ahol egy vak zongorahangoló (Morgan Freeman) veszi szárnyai alá. Sam, a zongorahangoló, és lánya Viktoria (Kerry Condon) megmutatja Dannynek, milyen is valójában a világ, és az eddig csak gyilkolásra képes „kutyából” érző emberi lényt faragnak, aki él hal a zenéért, és a zongoráért. A dolog azonban nem ilyen egyszerű, ugyanis kiderül, hogy Bart a gonosz nevelő nem halt meg, csak bibis lett, és újra csatasorba szeretné állítani kedvenc gyilkológépét, Dannyt.

 

Persze így leírva nem tűnik túl érdekesnek a történet, de garantálhatom, hogy ütős kis filmet fog látni mindenki, aki megtekinti a Danny The Dogot. A zenei aláfestés silánysága miatt sem kell aggódnunk, ugyanis Besson és csapata személyesen kereste fel Robert Del Naja-t a Massive Attack-ból, hogy komponáljon a filmhez tökéletesen illő számokat. Így tehát egy megfelelően változatos, néhol komolyzenei motívumokban gazdag muzsika párosul ehhez a remek alkotáshoz.

Műfaj: Dráma, Akció-thriller
Játékidő: 102 perc
Rendező: Louis Leterrier
Forgatókönyvíró: Luc Besson
Szereplők: Jet Li, Morgan Freeman, Bob Hoskins, Kerry Condon, Vincent Regan, Dylan Brown Zene: Massive Attack

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...