Burnout Paradise frissítések várhatók

  • Írta: Ghost
  • 2008. április 23.
  • Érdekesség
Link másolása
A konzolon sikert aratott Burnout Paradise hamarosan új kiegészítésekkel jeletnkezik, amelyben lehetőség lesz nem csak motor, de még repülő vezetésére is.
A konzolon sikert aratott Burnout Paradise hamarosan új kiegészítésekkel jeletnkezik, amelyben lehetőség lesz nem csak  motor, de még repülő vezetésére is.


A Criterion gőzerővel dolgozik azon, hogy az év elején megjelent játékuk még sokáig a játékosok kedvence legyen. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a közelgő kiegészítések, amelyek nem csak hibákat javítanak, hanem extra tartalmakkal is gazdagítják Paradise City versenyzőit. Az egyik javítás, amely a Bogart névre hallgat, a holnapi nap folyamán válik elérhetővé a Playstation 3 tulajok számára, az Xbox 360 játékosok pedig néhány hét csúszással tölthetik majd le. Ez után következik júniusban a Cagney névre hallgató kiegészítés, majd valamikor júliusban kiadják az első fizetős tartalmat, amely a Davis nevet kapta, és ezzel együtt megjelennek a játékban a különböző kétkerekű járművek, valamint a repülőgép is helyet kap. Ezen kívül hozzá jutnak  játékosok egy online naptárhoz is, ahol könnyen nyomon követhetik az elkövetkező eseményeket, valamint dolgoznak a különböző hibák javításán, hogy Paradise City vesernyzői problémamentesen mérkőzhessenek meg a város legjobb sofőrjének járó címért.
8.
8.
Guppi
Ezt a DLC-t megéri megvenni :))
7.
7.
Vikitiki
grafika durva naon de inkább f1 jöjjön x re

6.
6.
Zolaegerszeg
rohadt jó játék, már majdnem két hónapja megvan de még nem untam meg,pláne ha még ilyen frissítések is leszenk...

volt már pc-s burnout egyáltalán?
5.
5.
shawn
Nem lenne baja, ha nem csak liva-on lenne majd elérhető!! :@ :@
4.
4.
Metal fiú
PCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCC REEEEEEEEEEEEEEEE KELLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLL
3.
3.
coderman
Ahelyett hogy a PC-s porton dolgoznának a gyökerek! :D
2.
2.
westZsolt
fasza úgyis beakarom szereznei:P
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...