A tegnapi Doom 4 bejelentés után az EA ma szabadon jelentette be a egy másik sikeres frencsájz ugyancsak negyedik részét, méghozzá a Fight Night Round 4-et.
Eddig mi joggal hittük azt, hogy a Fight Night frencsájzot leváltja a szintén jópofának ígérkező, kissé viccesebb stílusú FaceBreaker, de úgy látszik tévedtünk, hiszen 2009-ben újra ringbe szállhatunk - ezúttal már olyan boxlegendákkal, mint Mike Tyson, vagy Muhammad Ali. A játékról sajnos semmi látnivalót nem közöltek velünk a fejlesztők, viszont annyit már tudunk, hogy az előző résznél még realisztikusabb játékmenetet próbálnak összekovácsolni a srácok. Mindezt az új bunyóstílusokkal és ütésekkel, teljesen új és átgondolt játékmenettel, s egyben új fizikai motorral szeretnék elérni az EA Canada emberei. A bunyós gamma tehát jövőre datálható, kizárólag Xbox 360 és PlayStation 3 konzolokra.