A BioShock 2 még várat magára

Link másolása
Néhányan azt remélték, hogy az idei E3-on a 2K Games felfed valamit a nagysikerű BioShock folytatásáról, de sajnos csalódniuk kellett.
Néhányan azt remélték, hogy az idei E3-on a 2K Games felfed valamit a nagysikerű BioShock folytatásáról, de sajnos csalódniuk kellett.


A játék folytatásáról, ami az első rész előzményeit dolgozza fel, csakis a BioShock PS3-as megjelenése után remélhetünk valami infómorzsát, de akkor sem valami nagyot. Ez azt jelenti, hogy a Lipcsében megrendezett Games Convention-ön sem kapunk felvilágositást a játék jelenlegi állapotáról. Mint azt tudjuk, az első rész sikere után a Take Two úgy döntött, hogy folytatni kivánja a történetet és március 11-én be is jelentették, hogy készül egy új rész. Nemsokra rá a BioShock 3-at is bejelentették, aminek megjelenése állitólag esedékes lesz a BioShock mozifilmmel. A film készitéséről elösször idén május 9-én hallhattunk, mikor a Take Two elárulta, hogy szerződést kötött a Universal Studios-al, hogy ők készitsék el. A filmben a 300-ban is használt módszereket hasznositják majd, hogy Rapture városát életre keltsék. A mozifilmet egyébként Gore Verbinski rendezi majd. A folytatás Pc-re és Xbox360-ra készül, a PS3 verzió készültéről még nem nyilatkoztak. A megjelenés 2009 második felére van kitűzve.
15.
15.
Dcrysis02
Úgylátszik nem olvastál tovább,és a fenébe a 9-10 pontos tesztekig jutottál.Na mind1.Vannak türelmetlen emberek.Tudod,én sem hiszek a tesztekben.De azután hogy játszottam a játékkal,igazat adtam a teszteknek és azért irtam.És ez érdekes megint egy olyan ember próbál okoskodni aki csak a hirekhez szól hozzá és nincsen fórum hsz-e.Valamit csak sejtenek...
14.
14.
LonGleY
...de van, akinek ez nehezére esik és úgy érzi, hogy feltétlen meg kell védeni azt a játékot a csúf-gonosz véleményemtől, amit egyébként (többek közt marketinges szempontból) felülértékelnek. De azért gratulálok a kötekvésedhez Dcrysis02, majdnem bejött...
13.
13.
LonGleY
Dcrysis02: Valóban, én nem a 9 és 10 pontos tesztek alapján ítélek, ahogy a sok birka, hanem saját vélemény alapján...
12.
12.
some
Kivételesen jó dolognak tartom, hogy a 2 az előzményeket dolgozná fel. A film... hm... ha elkapják azt a hangulatot, mint a játékban és nem effektelik agyon, mint a 300 - at, akkor tutira ütni fog. Akkora hangulata volt ennek a gammának, hogy ejjha!
11.
11.
Obi1
5: Attól hogy a 300 által alkalmazott technikákat alkalmazzák, nem jelenti azt hogy átmásolják az effekteket. Említetted a film azon jelenetét, ahol "partraszálltak" a Perzsaiak, na ott például 80 %-ban CGI vizet alkalmaztak, elképzelhető hogy a Bioshockban is úgy fogják megoldani. Vagy esetleg olyan merész szűrőhasználatot fognak használni, ami a 300-ban is jelen volt.
9.
9.
K.G.
8: Csak, mert neked nem tetszik, nem biztos, hogy túl van értékelve a játék.
9.
9.
Dcrysis02
8:Igazad van.Fenébe a sok 9 meg 10 pontos tesztekkel,fenébe a sok elégedett játékossal,fenébe a sok kitüntetéssel amit nyert a játék,és fenébe a demójával is ami leghamarabb érte el az egymilliós letöltést...kit érdekelnek ezek...megmondtad a tutit az a lényeg! :))
8.
8.
LonGleY
Túl sokat istenítik ezt a játékot, nekem már a városba leliftezés betett, a sok előre scriptelt, ócska jeleneteivel. Aztán még egy órát húztam vele és már került is a kukába. A második részben talán teljesen elfelejtik az elődöt, akkor lehet is belőle valami...
7.
7.
suti_88
én msot tolom végig a játékot. nagyon tetszik, bár valóban egy két helyen kifejezetten unalmas...és az is jó, hogy a clear skyhoz hasonlóan a második rész az előzményeket fogja feldolgozni, ám ezzel csak egy baj van, hogy a leendő folytatásban rettenetesen unalmas lenne ugyanez a környezet és uynaze a fáplyafelépítés..és megint zombik ellen hadakozni..hát nemtom....remélem sokat változtatnak rajta
6.
6.
K.G.
5.
5.
Gula
3: a filmben hasznosítják a 300 modszereit nem a játékban (ami sztem fura mert abban csak egy vizes jelenet van és az sem a bioshockhoz illik, sztem teljesen más effektek kellenek egy csatatérhez és egy vízalatti világhoz nem?)
4.
4.
boldi89
eszméletlen jó egy játék nekem nagyon bejött várom a 2töt !!
3.
3.
K.G.
300-ban is hasznosított módszerek?

Nagyon ütős lesz a grafika! Remélem a játékmenet még kopmlexebb lesz, mint az első részben és talán a világ is betegebb lesz. Már most must have...:)
1.
1.
SWBF2
Én inkább a Battlefront III-ra vártam...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...