Lebőgött a Facebreaker

  • Írta: drip
  • 2008. október 20.
  • Hír
A szeptember elején boltokba került, casual játékok piacát célzó bokszjáték csúnyán lebőgött, az Electronic Arts foghatja a fejét.
A szeptember elején boltokba került, casual játékok piacát célzó bokszjáték csúnyán lebőgött, az Electronic Arts foghatja a fejét.


Ezúttal nem számolhatunk be milliós nagyságrendű eladásokról, annál jóval lejjebb van a mérce. A Facebreaker eddig PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra jelent meg, s  durván ötvenkétezren voltak kaphatóak egy kis lájtos bokszolásra, ami vajmi kevés a hasonszőrű játékok eladásaihoz képest. Persze a helyzet még javulhat, hiszen november elején érkezik a Wii-s verzió, de ha az is olyan lesz, mint a korábbi változatok, akkor lemondhatunk róla.
10.
Aramisz93
Nem lesz ez siker Wii-n sem, mert ez a játék egy kalap szar. Még az úgynevezett casual rétege is a wiinek, akarnak ők ezzel játszani? Hogy lufiformájú ufók? Kinek jutott ez egyáltalán eszébe?:S
8.
Petike x
Azért ez eléggé Wii célközönségű játéknk tűnik, tehát ott még sikeres lehet.
7.
r.o.b.
EA játékai közül eddig a dead space meg a skate tetszett
6.
ps3
Beégnek ott a sorozattal is ne fííííííííííííííííííjjjjjjjjj XD
5.
TONYSAKKA
Na inétt látszik mennyire,érdekli őket mi is kell a népnek.Ha nem egy folytatás hanem pl-egy új felylesztés röktön beégnek....
4.
killzone2
Húú ez a game nagyon szar. Leszedtem demóját PS3-ra megmutattam havernak és kijelentettük ez egy szar, tuti nem vesszük meg és nincs az az isten hogy játékbemutatót készítsünk belőle.
3.
Krekk
Az ufó azértilyen, mert az egy LUFI :P Egyébként a játék valóban nem egy nagy szám. Kombók száma kábé 0, túlontúl le lett egyszerűsitve és a karaterek sem túl sokszinűek...
2.
laca009
xD ez készbazeg jó szar lett én már tudtam előre mert azért ez nem éri meg a pénzét mert nézz rá a képre az ufo feje is már milyen szar
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...