Gordon Freeman továbbra is csendes marad

  • Írta: Ghost
  • 2008. november 2.
  • Érdekesség
Link másolása
A Valve által fejlesztett Half-Life, valamint annak második része és epizódjai hatalmas sikereket könyvelhetnek el, s ehhez hozzájárult a szótlan főhős is.
A Valve által fejlesztett Half-Life, valamint annak második része és epizódjai hatalmas sikereket könyvelhetnek el, s ehhez hozzájárult a szótlan főhős is.


Matt Smith egy interjúban elárulta, hogy miért is ilyen hallgatag a Half-Life főhőse, a közkedvelt Gordon Freeman. Elmondása szerint a játékokban minden egyes döntés, minden egyes mozdukat a játékosokra van bízva. Amit a játékos elgondol, azt a főhős megcsinálja, s mindehhez nem illene e beszéd, mégpedig azért, mert úgy kevésbé tudnák a játékosok beleélni magukat a főhős bőrébe. Gondoljunk csak bele, mikor Gordon egy beszélgetést folytat, mi a fejünkben szinte válaszolunk az elhangzó kérdésekre, s mennyire rosszul érintene bennünket, ha a karakter mást mondana, mint amit mi szeretnénk. Ezzel a szótlansággal a Valve elérte azt, hogy maximálisan úgy érezzük, mi vagyunk Gordon Freeman, mi vagyunk azok, akik szembeszállnak egy idegen civilizációval. A fejlesztők véleménye szerint a további részekben sem lesz szükség beszédre, így számíthatunk arra, hogy az Episode 3-ban sem fogjuk megismerni Gordon hangját.
27.
27.
Dentis 360
A végén biztos elenged egy Fuck You!-t azért :)
26.
26.
regg
Bocs akkor félreértettelek Dj Lyon!:)

Amikor énis elmentem ugyan úgy ahogy a videóba a havas részre,akkor utána megtaláltam mellettem arréb a Borealis hajót is csak az nem volt ojan jól betöltve.Azzal a noclip-el (amit beirsz a konzol ablakba) naon érdekes helyeket lehet találni.

Pl.:volt ojan is hogy a citadellába (ep1-be)át mentem a falakon és találtam egy cső szerű szakadékot és az aljába ott volt gordonnak a HEV ruhája és mellette a gravy gun.De közbe rajtam volt és a gravy is a kezembe volt.Nem tudom h az mi volt de naon fura.:)
25.
25.
Dj Lyon
Igen,én tudom hogy az a kép az Episode Two-ból van.

Én arra gondolam,amikor írtam azt a hozzászólást,hogy az a havas rész az Episode Three. Az igazából az a rész,ahol az Episode One ban elkapták Dr. Mossman-t.
24.
24.
regg
DjLyon!

Meg néztem a videódat.Ez igazábol az ep2-ből van.

Én is voltam azon a havas idegen helyen.Nekem is meg van az a mod amivel repülni lehet (noclip).De az a rész tényleg az ep3-ba lessz majd.

23.
23.
Dj Lyon
Hé emberek!



Találtam egy videót a YouTube-n az Episode 3-ról.

Bár nem vagyok benne biztos,hogy az,de nézzétek meg.



Link: http://www.youtube.com/watch?v=vXcDf1q5EXE (másold a böngészőbe!)
22.
22.
regg
Szerintem a hl úgy tökéletes ahogy van.Nekem a kedvencem már vagy 100-szor végig játszottam és nem birom megunni.És nekem sincs bajom h nem beszél mert tök jó h én véleményem a válasza.lehet hülyülni is.XD

Csak azért az jó lenne ha az Alyx-hoz beszélne amikor agodott érte vagy ha fél, ha szomorkodik, jó lenne ha mondana neki valami kedves szót.Meg szerintem Alyx szerelmes Gordonba.XDXD

A ep 1-be amikor dog kihúz a romok alol Alyx a nyakába ugrik Gordonnak és utána zavarba jön.Olyan aranyos.XDXD
21.
21.
demon68
24: mint a lostban, rejtélyeskednek, de ők se tudják hogy mi lesz a megoldás
20.
20.
NereusLaceee
Szerintem ettől HL a HL... Gordon sosem beszél, sőt a vízben sem tükröződik, olyan mint egy fantom, ami nagyon beillik a HL univerzmba, gondoljunk csak a BlueShift-re, mikor az egyik doki mielőtt főbe lőtték azt jajgatta hogy nem tud mást mondani minthogy Gordon mindenhol Mindenhol! Tele van a játék titokzatossággal, és húzzák az agyunkat... még talán évekig
19.
19.
demon68
szerintem a half-life egyetlen nagy hibája hogy nem beszél a Gordon, ez egy rossz kifogás. "mikor Gordon egy beszélgetést folytat, mi a fejünkben szinte válaszolunk az elhangzó kérdésekre" Gordon egyszer sem folytatott beszélgetést! hozzá beszéltek, ő meg kussolt, és valahogy mindig pont úgy alakult hogy sosem tettek fel neki kérdést. ez a 20 évvel ezelőtti játékok jellemzője volt hogy a főhős nem beszél csak lő, ma már elég szánalmas.
18.
18.
Gula
13 megnevettettél, elképzeltem amit irtal, és mindenkinek ajanlom XD

tényleg szar lenne ha megszólalna mert akármit is mondana először az nem lenne elég jó "első szónak"

na meg ha olyan kedvem van hogy mint a hülyegyerek nyomogatom azt a gömböt ami a bogarakat hivja vagy feloraig maniakusan lovoldozok mindenre ami azt mondja hogy "JOAAAAJ"(ami ugyebár lehet civil is meg zombi is:))) akkor mit kéne mondjon szegény GF:

1:"ööööö"

2:"kedves user ön hülye, játsz inkább postal 2-t
17.
17.
Glek
Én spec utálom, ha nem beszél az irányított karakter. :) Szvsz olyan hatása van, hogy csak parancsolgatnak, te meg ugrálsz, plussz semmi fiilmszerű nincs benne.
16.
16.
Teuton
Sztem logikus amit mondtak, meg mát a HL kultusz része ez is. Már járja felénk a játékosok között: "Hallgat mint Gordon Freeman" :P :D
15.
15.
Aramisz93
#17: A HL 1 és HL2 között nem öregedett, mert G-man kibaszta a tér-idő kontinumból. Viszont utána már öregedett.
14.
14.
MetalLord
egyébként Gordon öregedett amikor a HL1 végén G-man "elaltatta"? mert a hl1-ben elvileg 27 éves, és nem tom erről a képről nem annyira egy 27 éves emberke jut eszembe...
13.
13.
drip
engem totál nem zavar hogy nem beszél minek azt teszi amiben a legjobb:Feladatokat hajt végre enyi

*11:Hát jah az EP1 ben aszem amikor egy alagút szerűségben vagy és ki jön a Strider akkor kb nekem ez volt a mondatim :" hú a k*rva anyát"

aztán amikor már vagy 10 ére próbáltam akkor már :" a k*rva anyád" szal... jó ez így ahogy van
12.
12.
Doc.
7,10: bocs nemt tudtam, eddig még egyik résszel sem játszodtam.
11.
11.
Giga0509
12:ja,most mész és legyőzöd a szörnyet!

most észak felé fogsz menni.

most lemész a rakéta alatti szintre és megölöd az összes idegent. :D :D



10.
10.
Kyuubi
Szerintem is jó hogy nem beszél, bár az kicsit zavaró amikor feltesznek egy kérdést, várnak egy kicsit, majd folytatják a szövegelést. Úgy kellet volna megoldani, hogy ne legyenek kérdések :D
9.
9.
Dcrysis02
Hát jah...mikor egy bazi nagy Strider emelkedik fel elötted szerintem az "Azt a ku***!!!" mondat passzolna igazán :)

Ha én lennék Gordon helyében minden 2 mp-ben a Fuck szót használnám..
8.
8.
jeti93
2: Ezt komolyan gondoltad? Na legalább már ma is röhögtem egy nagyot :D Meg is ölnék valakit, ha X360 exclusive lenne a legjobb fps.



Engem sose zavart, hogy meg se szólalt, és én tényleg válaszoltam heléyette :P.

Viszont az könnyeb válasz lett volna, hogy mutatnak egy videót amiben a szmokingban nyomuló csávó kitépné a nyelvét mert sokat káromkodott :D Ráesett a feszítővas a lábára XD
7.
7.
MT Raze
Szerintem Gordon úgy Freeman ahogy némán van :P Master Chief is azért MC mert sose láttuk az arcát.
6.
6.
Giga0509
jöjjön már! kíváncsi vok mi lett a alex-el mer ep2-ben meghal vagy már nem emlékszek. Mindenesetre imádom ezt a játékot,életem legjobb fps-e volt :P
5.
5.
Aramisz93
Lehet hogy tényleg néma a csávó:D Amugy szerintem sem lenne jó, ha most meg ömlene a szájából a szöveg. Inkább azt mondják ami nem ilyen egyértelmű, például azt hogy mikor lesznek hajlandóak kiadni az EP3-t.



#2: EZ tényleg vicces XD Kösz, megnevetettél :D
4.
4.
laca009
5 ugy hogy az uj részben már mi fogunk helyette szólni
3.
3.
popely16
Szerintem teljesen igaza van a valve nek , én már nem is szeretném hogy beszéljen Gf.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...