Jövőre új szolgáltatással bővül a Nintendo Wii

  • Írta: Ghost
  • 2008. december 27.
  • Érdekesség
Link másolása
A Nintendo a minap bejelentette, hogy szeretnék bővíteni a Wii szolgáltatásait, mégpedig a video stream tulajdonsággal, mert az internetes lehetőségek kiaknázatlanok.
A Nintendo a minap bejelentette, hogy szeretnék bővíteni a Wii szolgáltatásait, mégpedig a video stream tulajdonsággal, mert az internetes lehetőségek kiaknázatlanok.


A három rivális konzol közül a Wii a legsikeresebb, ugyanis a Nintendo konzolja nagyszerű eladásokat produkált a világ minden részén. A cég ma bejelentette, hogy a jövőben, egészen pontosan jövőre szeretnék bővíteni a konzol tulajdonságait, ugyanis a gépek 40%-a internetre van kötve, ám ezek a lehetőségek még kiaknázatlanok. A Nintendo szeretné elindítani a video stream szolgáltatását, amelynek segítségével a Wii tulajok ingyenes és fizetős videókhoz jutnának, ezzel még több szórakozást nyújtva a konzollal rendelkező egyéneknek. A szolgáltatás először Japánban lesz elérhető, majd később Amerikában és Európában is szeretnék bevezetni.
7.
7.
Zsohi
"Igazából a konzolok csak annyit érnek, mint azok a játékok, amiket rá fejlesztenek."

Evvel annyira nem értek egyet mert a PS3 már rég tul nöt azon hogy csak játék gépnek nevezük mivel a elég jo video lejátszo képeségekel bir játsza a zenét elég sok forámumot (bár ps3on zenét halgatni :P) Internetes képeségei is már nagyon jok (egy sony emberke álitása szerint a ps3ba van a második leggyorsabb böngészö) ott van akkor még a PSN ott is elég nagy lehetöségek vannak ja és vissza a filmehez

Dolby True HD, 7.1es hang benne a Blu-ray lejátszo és játékokra se utolso az hogy nincsen rá játék az csak nézö pont kérdése nekem tökéletes a ps játék kinálata mert az RPGkrt nagyon nem az én müfajom

és az ÉN nézö pontombol XBOX 360ra nincsen játék. A Wiiröl meg annyit ha hozám vágnák akkor megtartanám de pénzt nem adnák ki rá.
6.
6.
Naridar
Igazából a konzolok csak annyit érnek, mint azok a játékok, amiket rá fejlesztenek. Valahogy máris komolyabban kéne venni a Wii-t ha mondjuk olyasmik jelennének rá meg, mint a GTA4, a Metal Gear Solid 4 vagy akár a Final Fantasy fősorozat (most már minden nextgen gépre kijön, kivéve a Wiit). Nekem van Wiim és valahogy kissé zavar, hogy a legkomolyabb FPS rá a Metroid (van Far Cry is, de az hajítófát se ér), a legkomolyabb autóverseny a Mario Kart és ráadásul már platformjátékok terén sem egyeduralkodó (Braid, Little Big Planet), nincs benne lehetőség bővítésre (mint pl. az X360-ban a merevlemez és az XboX live) és a Nintendo makacsul ellenez minden 3rd party vagy homebrew alkalmazást.
5.
5.
watto
5: nemkell felérniük a többi konzol fölé, mivel jóval fölöttük vannak :P:P

az eladásokat nézva...uff

ez csak egy kis extra



6: kb énis így vagyok vele
4.
4.
lac15
én valahogy nem tudom komolyan venni a wii-t.....

valameddig elszórakoznák vele de sztem elég gyerekes
3.
3.
Pezsgõ
Én sem voltam nagy wii rajongó de még most sem érdekel ,hogy csinálnak ahogy MetalLord említette WiiTubetXD
2.
2.
SWBF2
1.
1.
MetalLord
ez most ilyen WiiTube lesz, vagy mi? sztem nincs sok értelme...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...