Idén már nem jelenik meg a Bayonetta

  • Írta: fojesz
  • 2009. július 20.
  • Csúszás
Link másolása
A Bayonetta a Sega egyik legígéretesebb címének tűnik, s nem csak szerintünk, de a kiadó fejesei szerint is, akik éppen ezért döntöttek a megjelenés eltolása mellett.
A Bayonetta a Sega egyik legígéretesebb címének tűnik, s nem csak szerintünk, de a kiadó fejesei szerint is, akik éppen ezért döntöttek a megjelenés eltolása mellett.



Mike Hayes, a Sega nyugati részlegének elnöke szerint a Bayonetta nagyon fontos cím a kiadó számára, így egy piaci felmérés után úgy döntöttek, hogy az csak jövőre jelenhet meg. A Bayonettának minél nagyobbat kell majd durrannia, ez pedig a sűrű év végi játékforgatagban sokkal nehezebben menne, mint januárban (nemrég hasonló okokból csúsztatták el a Heavy Rain megjelenését is). A japán megjelenés változatlanul október 29-én esedékes, aki már nem bír magával, onnan beszerezhet majd egy verziót.
13.
13.
OldM4n
...na megyek is a Dunának...
12.
12.
Tpeter36
Takuma, mi bajod a dél-dúnántúliakkal? He? Gyere ki a hóra! :P
11.
11.
Fr33K
13: Szerintem nem az AC2 gondolt Takuma. hanem a címben szerepeltetett játékra. :) (Bayonetta)
10.
10.
MadDragon
Azok az emberek, akik sírnak mert késik a játék, sírnak mikor egy elrontott játékot kapnak, mert túl hamar ki lett adva. Egyszóval: türelem.
9.
9.
geri q
#10 nem a sega készíti az assassin's creed-et hanem az UBISOFT :)

lehet hogy most mindenki el fog küldeni a... de mi az a BAYONETTA?
8.
8.
tyler001
óóóóóóóó hoooly sh***t .................... rohadékok... ez most vicc v komoly? -.-' megütöm mindjárt a mellettem ülő embert.... -.-' eznemér...:(
7.
7.
Takuma Sato
Hát azt a jebroncai dél-dunántúli lánctalpas 6 hengeres bosnyák hippi annyukat!!!!!

Hogy a picsába tudnak enyire köcsögök lenni? Már kibekurtul várom ezt a gémet, és tessék, majd jövöre.

Na hülye gyerek örülhetsz!! Ha pár hetet csusztattak volna, az rendben lenne, na de enyit?

A nagydurranásos sega faszt a szájukba az összes elnöknek, meg alelnöknek.

Egyszerüen idegesitö, hogy valamire való gémeknél állandóan csusztatnak. Nem tartják a határidöt.

Jaaaaa értem ök megtehetik a kis sváb bosnyák labanc hippik.
6.
6.
pyro
De ezt mondom! Honnan tudjátok, hogy az AC2-t nem halasztják el?
5.
5.
bzsp
hogymennének abúsba. ez szemétség!:(
4.
4.
Killerbee
Így is van annyi cím erre az évre, valamit hagyni kell jövőre is. :
3.
3.
Gael
Mit akarnak ezek jovore?Tobbet halasztanak el,mint amennyit kiadnak iden.Ezentul ki hisz a megjelenesi datumoknak?Tiszta vicc basszak meg,ezt is hogy vartam pedig:(
2.
2.
fojesz
Úgy tudom a Mafiát is eltolták jövőre, de a Codnak és az AC-nek mindenképpen meg kell jelennie.
1.
1.
pyro
Egyáltalán megjelenik idén valami? :S
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...