A Valve összeállt a DoTA készítőjével

  • Írta: InGen
  • 2009. október 11.
  • Érdekesség
Link másolása
A DoTA Allstars készítője és a Valve összefogtak, céljuk pedig a népszerű Warcraft 3 custom map fejlesztésének új szintre emelése.

A Defense of the Ancients egy különös sikertörténet. A DoTA eredetileg egy egyszerű Warcraft 3 pályaként indult, s kezdetben nem is emelkedett ki különösebben több ezer hasonszőrű társa közül. Végül néhány verzióváltást követően a pálya fejlesztése egy Icefrog néven futó srácnál kötött ki, aki teljesen újraírta és átalakította a korábbi mapet, aminek köszönhetően a DotA mára nem csak egyszerűen a messze legnépszerűbb battle.netes szórakozás, néhány rosszmájú megjegyzés szerint szinte az egyetlen ok, amiért a Wacraft 3 multiplayer még mindig olyan menő.

De mindez semmi, a DoTA ugyanis az idők során igazi e-sporttá nőtte ki magát, nemzetközi LAN-partykkal, több ezer dolláros jutalmakkal. Mindeközben a fejlesztő Icefrog hajthatatlanul tolja a játék szekerét, teljesen ingyen, puszta lelkesedésből.

Most azonban a fejlesztő örömmel jelentette be, hogy megegyezett a Valve-el, és a legendás csapat egy komplett team vezetésével bízta meg őt, melynek célja a DoTA, és a hozzá kapcsolódó összes fejlesztés új szintre emelése. Reméljük ez egyben azt is jelenti, hogy végre leválthatjuk a kompetitív körökben régóta használt, de egyre megbízhatatlanabb és feature-ök tekintetében egyre inkább elmaradozó Garenát is.

Fontos lépés ez a DoTA történetében, ugyanis az annak játékmenetét teljesen (Heroes of Newerth), vagy közel teljesen (League of Legends) lemásoló, különálló teljes árú programként készülő konkurensek nagyon erősnek ígérkeznek. Nem sokára kimerítő bétatesztet olvashatsz majd mindkét DoTA-kihívóról itt, a Gamekapocs hasábjain!

14.
14.
Mortician
14: És ennek most mégis mi értelme volt?
13.
13.
Freekiller
10: Kösz az infót meg az oldalt! Akkor ez nem az én módom. :D Nekem olyan mód kéne amiben vannak praktikus javítások és új egységek, és épületek. Ha esetleg tud valaki effélét szóljon! :)
12.
12.
szajoli
#6 Omg ! Te bazzeg azért játszol hogy másokat osztogass ha netán rosszabbak ? Meg gondolom te már proként jöttél világra ;D
11.
11.
Rage
#5 Ne foglalkozz velük, majd belejössz. Szegények Demigodnak hiszik magukat.

#6 Azért, hogy megtanuljon.
10.
10.
trulyxy
9.

Mx. 10en lehet jaccani(5-5)

mindenkinek egy hőse van amit tud fejlödni és vásárolni neki a cél az ellénfél fáját/trónját ledőnteni.leirni nem lehet mert nagyon összetett.

Nézegesd ezt az oldalt: http://dotaportal.hu/
9.
9.
Freekiller
Lenne egy kérdésem... milyen ez a DotA mod? Miket raktak bele ami a warcraft 3 -ban nem volt? Illetve miben tér el a játék menet. ha egyáltalán eltér. Azért kérdezem mert gondoltam felrakom a w3 meg kiegészítőjét... de csak ha találok valami király módot hozzá. Ja, még valami ha valakinek van valami ötlete hogy melyik módot érdemes kipróbálni... az kérem szóljon.
8.
8.
Turley
5:jaj piszkálnak,te jó ég,nehogy elsírd magad,kb mint az ovodában,nevetséges...
7.
7.
Oliver S96
most meg kellett hallgatnom a DoTA-t XD
6.
6.
Aramisz93
#5: Hát ha nem tudsz játszani akkor. Akkor minek játszol?
5.
5.
laca009
A heroes of newerth az nagyon jó mert már a béta tesztjére meglettem híva bár ugyan az a gond sok geci folyamatossan cseszeget hogy nem jól játszom ... és nem lehet megtanulni szal ezért nem fogok dotával játszani mert sok a hülye...
4.
4.
trulyxy
Tudtommal PENDRAGON a főfejlesztő aki kivált Icefrog csapatából(aminek vihangja is volt).Guinsoo már nagyon rég kivált
3.
3.
InGen
Jól tudod, a League of Legends fő fejlesztője a DoTA előző fejlesztője, Guinsoo.
2.
2.
MadDragon
A Demigod szintén a Dota-ből nyúlt le. Tudtommal a League of Legends-ben egy volt Blizzardos, meg Dota fejlesztő van.
1.
1.
Game 0ver
Hát engem a dota nem nyügözött le annyira. Ha battle.net akkor footman inkább:D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...