A PS3 a fő platform az új Castlevania fejlesztésénél

  • Írta: fojesz
  • 2010. január 19.
  • Érdekesség
Link másolása
Hiába tűnik ugyanolyannak egy-egy játék PS3-as és X360-as változata, gyakran érződik a végtermék minőségén, hogy melyik platformra koncentráltak a fejlesztők.
Hiába tűnik látszólag ugyanolyannak egy-egy játék PS3-as és X360-as változata, gyakran érződik a végtermék minőségén, hogy melyik platformra koncentráltak a fejlesztők.

Ugrás a galériához

Újabban a Bayonetta félresikerült PS3-as verzióján szokás felháborodni, de átnézve az eddigi játékfelhozatalt, bőven akad olyan cím, ahol érződik a fejlesztők hanyagsága. Azonban ha minden jól megy, a problémásabbnak tartott PS3 rajongóinak a Castlevania: Lords of Shadow miatt már nem kell aggódniuk: a játék producere szerint a fejlesztésnél a Sony gépe a fő platform, ettől függetlenül persze a két verzió remélhetőleg megegyezik majd PS3-on és X360-on. A producer egyébként azt is elárulta, hogy az új Castlevania kizárólag rögzített kameraállást kínál majd, állítása szerint ugyanis így sokkal filmszerűbbé tehetők az egyes akciójelenetek.

8.
8.
nálam ez a játék nagyon kimaradt, nintendon játszottam csak az első résszel :D

de ahogy látom ez egy olyasmi stuff lehet mint a DMC sorozat, nem?
6.
6.
exa85
#3: szted szar a ps3,akkor te játszál nes-en
5.
5.
air 2
A producer egyébként azt is elárulta, hogy az új Castlevania kizárólag rögzített kameraállást kínál majd, állítása szerint ugyanis így sokkal filmszerűbbé tehetők az egyes akciójelenetek.



Ezt a szar dumát,a régi PS2-eg gamékba volt rögzített kamera,nem azt mondom hogy szar,de egy 2010-es Conami játéktól többet várni!Aztán lehet hogy beszarás jó lesz.
3.
3.
koffein
ezaz legalább nem lesz szopó a ps3as változat
2.
2.
dawe001
pl a betöltési portokat...

1.
1.
Horvi14
mi csesztek el a PS3as Bayonettán? :S
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...