Késik a PC-s Prince of Persia: The Forgotten Sands

  • Írta: fojesz
  • 2010. március 7.
  • Csúszás
Link másolása
A Ubisoft megőrzi jó szokását, s csak hónapos késéssel adja ki sikervárományos címeinek PC-s változatát. A legutóbbi áldozat a Prince of Persia: The Forgotten Sands.
A Ubisoft megőrzi jó szokását, s csak hónapos késéssel adja ki sikervárományos címeinek PC-s változatát. A legutóbbi áldozat a Prince of Persia: The Forgotten Sands.


Míg a játék PS3-as, X360-as és Wii-s változata (illetve valószínűleg a kézikonzolos verziók is) már május közepén megjelenik, nagyjából az alapanyagként szolgáló film premierével egy időben, addig a számítógépes játékosoknak júniusig kell várniuk. Pontos dátum nincs, ahogy az sem ismert, hogy miért késik ez a verzió, mindenesetre az már biztos, hogy a PC-sek kapnak majd a Ubisoft remek, állandó internetkapcsolatot igénylő, kalózellenes védelméből is.
8.
8.
Macifasz
#6: Pontosan, a Forgotten Sands a The Sand of Time és a Warriro Within között eltelt időt fogja feldolgozni, és megtudhatjuk, hogy lett a kamasz, szép mosolyú hercegból egy tetkós, vágott képű, Dahaka elől menekülő Prince. Kiváncsi leszek, miként hozzák be a történetbe a Dahakat.
7.
7.
giga321
Úgy is fewltörik a kalózellenes cuccot tök fölösleges megcsinálni. AC II-őt is feltörték a kiszivárgott verziót. Szal csak idő pocsékolás.
6.
6.
Jerriko
Bocs, de a film nem a játék alapanyaga. A Forgotten Sands nem adaptáció, teljesen önálló története van.
5.
5.
OldM4n
Már felnyomták az uborkaszoft új "mindeneddiginél-ezámavégsőmegoldás!" internetes védelmét... Amit az egyik programozó megír, azt a másik feltöri. Ez egy ilyen dolog. Ezért váratni egy plusz hónapot a népet minimum gennyesség. De hát, franciák. Unterek. Mit vársz tőlük?
4.
4.
elite_hun
#3: Tudtommal a küldetéseket nem lehet elkezdeni a warez verzióban
3.
3.
felegyi
#2: Itt az AC2, feltörték bár a DRM fél lábon de még áll... felesleges!
1.
1.
felegyi
Íme, egyik topikban volt; http://www.youtube.com/watch?v=oMzZDehC4PU
Max Payne-t cseréljétek ki a herceg nevére...
1.
1.
mephi
Gondolom ez miatt a kalózvédelem miatt késik...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...