Gran Turismo 5 októberben, 3D támogatással?

  • Írta: InGen
  • 2010. március 15.
  • Pletyka
Link másolása
Ismét Game Developers Conference pletykák következnek. Egy olasz újság szerint egy Sony fejes kikotyogta nekik a végleges amerikai megjelenési dátumot.
Ismét Game Developers Conference pletykák következnek. Egy olasz újság szerint egy Sony fejes kikotyogta nekik a végleges amerikai megjelenési dátumot, ami nem meglepő módon idén októberre esik. A Sony konferencián elmondták, hogy idén most már mindenképp megjelenik az anyag, ebből már akkor is arra következtettünk, hogy valamikorra az év utolsó felére tolják.

 

 

Ráadásul állítólag teljes 3D támogatással érkezik majd a Polyphony sorozatának legújabb darabja. Ez sem lenne igazán meglepő, hiszen idén a Sony már ezerrel szeretné nyomatni az otthoni 3D-s technológiát, ráadásul most jelentették be, hogy a GT5 és a Move is kedvelni fogja egymást. Szegény játékot már addig-addig bővítgetik, míg végül már inkább áttolják a Playstation 4-re.
40.
40.
Mathia$
#39: mert ennek a 100hz-nek olyan a megjelenítése mintha 600Hz lenne :)
39.
39.
Sohi
#38: Köszi, elolvastam a cikket, eddig semmi leírást nem találtam róla, mostmár csak azt nem értem a Panasonic miért reklámozza 600 Hz-es tvként. Itt is kitaláltak már valami olyan baromságot, mint pl dinamikus kontraszt és tsai
38.
38.
jtrencsenyi
Sohi: ez egy sima 100Hz-es elektronikával rendelkező LCD TV. Még a 120Hz-et sem tudja, ami a 3D szemüveg normális működéséhez szükséges lenne.

Részletes teszt: http://www.geeks.hu/tesztek/091109_panasonic_tx_p42v10e_teszt
37.
37.
Sohi
Na most vesztettem el a fonalat, utánaolvastam és mint kiderült a Sony év végén megjelenő 3D tV-je "szemüveges" lesz, csak nem piros kék, hanem olyasmi mint az nvidia megoldása. Kérdem én akkor minek új TV az nvidia egy sima 200 hz-es TV-vel is működik. Egy kérdés, nekem egy 600 Hz-es panasonic plasma tv-m van, ez lehetséges vagy csak marketing, sehol nem találtam még egy értelmes cikket ezzel kacsolatban. Mielőtt valaki azt mondja hülyeséget írok, hogy 600 Hz-es TV nincs is, nézze meg a Panasonic oldalán a TX-P42V10E típust.
36.
36.
dzsiádzsó
#34:

De volt :D viszont nyilván véletlen adtam el :P:P kb pont az ilyenek mint a GT miatt...



Forza tényleg jó, de azért messze van a tökéletestől, kismillió hiba övezi, a gond az hogy 3 rész jött ki az utolsó teljes GT rész óta, és ezen esemény nem igazán szorítható gazdag anyanyelvünk széles választékba se, nem igazán találok rá szavakat. Nos először is el kéne dönteni ez vicces, vagy már az se, nem tudom :(:( Egy biztos kár érte!
35.
35.
megalonagyix
33#van benne valami, világon ha van 10 embernek 3d-s tévéje. biztos jó lesz, de ha így haladunk lassan a ps3 zárócíme (lol) lesz minthogy nyitócíme.
34.
34.
klemid
#33: Ugysincs PS-ed. Nekem teljesen megfelel... Persze a Forza istenkirálycsászár játékot ugysem tudja űberelni.
33.
33.
dzsiádzsó
Annyira jó lenne csak simán megjelenne nem lenne találgatás késés, szánalom ami GT körül folyik.

Ideje lenne felébredni, és mikor kész bejelenti egy hónap múlva a boltokban és ennyi. Már uncsi amit műveltek, az a sok felesleges hülyeség amivel kinyomták a kicsiny user szemét, miközben semmi másra nem vágyunk mint hogy jöjjön ki, nem kell 3d, pályaszerkeztő, psp tükör, csak egy kib....ott normális válasz a Forza 3, hogy végre játszhassak a legjobb szimulátorral így 5 év távlatában a bejelentés óta.
32.
32.
Sir-Vival
Az tuti, hogy a 3D-s tévé jó ideig kimarad az életemből. Yamauchi egy interjúban közölte, hogy a GT6-ot úgy kell majd elképzelni, mint egy új szoftvert az operációs rendszeren - ahol a GT5 az oprendszer. Azaz a motor marad, a tartalom bővül = az is PS3-ra jön. :) (Úgy látszik konzolgyártás nagy kőtömbjébe sehol sincs bevésve az 5 éves életciklus...)
31.
31.
Mathia$
#30: ehhez a 3d-s technológiához kell olyan 3d-s sony tv is.



Ami a batman gyűjtői kiadásában lesz 3d, ahhoz kell csak szemüveg, mert ott még a régi piros/kék van.
30.
30.
Shadi
#24: Én meg azt hallottam, hogy nem kell TV-t venni, hanem elég a szemüveget:D:D De mind1, úgyis kiderül minden még idejében:)
29.
29.
tjames
#24: Jó hallottad, fejlődik az effajta technológia is. Egyelőre mobiltelókra, de már vannak próbálkozások TV képernyőre történő elkelmazásra is. Zoenn blogot egy ilyenről nemrég....

http://zoenn.buzz.hu/archives/2010/03/13/Sheridan_terhatas_3D_szemuveg_nelkul/
28.
28.
Beczy
#24: Kell szemüveg ahhoz is.
27.
27.
Vendu
Valamelyik nap nekem is ez jutott eszembe, mint a cikk utolsó mondata. A PS4 nyitócíme a GT5. Ha így történne akkor lehet, hogy először szidnék a Sonyt, de utána úgy is megvennék és játszanának mert Gran Turismo.
26.
26.
Vendu
#25: Meg természetesen nagy méretben. Mert 15,4"-os notebook-on nem hiszem, hogy nagy élvezet a 3D. Én abból indulok ki, hogy régebben múzeumban láttam hologramos képeket kb. ekkora méretben és nem sokáig kötött le.
25.
25.
tjames
Majd ha 300eFt alatt tudok venni FullHD-s 3D-s TV-t, akkor veszek. Addig nem. Addigra meg úgyis cserére érett lesz a mostani 42"-os HD ready plazmám, ami már 4 és fél éves! :)
24.
24.
Sohi
Csak egy kérdés: rosszak az infóim vagy csak mások írták rosszul, az év végén megjelenő 3d tv-hez nem kell szemüveg se semmi más, igaz?
23.
23.
columbo
#22: Ár érték arányban a panasonic és samsung plazmák a királyak. A led tv-k meg az lcd-k rohadt drágák, ráadásul még most is gyengébbek a plazmáknál.
22.
22.
HomoLudens
#19: Miért nem tetszik a samsung ár érték arányban megasan vezető és elég megbízható TV-k. Persze a Sony az Sony de az ára is az... .
21.
21.
HomoLudens
Én már 3D TV nékül is nagyon várom! :D Bár az oktober távolabbi időpont mint amiben reménykedtem... .

De valaki mondja már el miért vegyek 3D TV-t mikor a Batman is képes megjelenni a monitoromon 3D-vel a szemüvegben. A két 3D között mi a különbbség?
20.
20.
weektour
bocs off! nem ide tartozik!
19.
19.
weektour
#16: Samsung TV? pffff...a 3d-set még nem láttam,de a LED-eseit igen. Hát....inkább maradnék 1Bravianál v. Sharp
18.
18.
bledzer
gran turismo 5: forewer...
16.
16.
Tyebeca
A Samsung-nál már kezdik gyártani a 3D LED TV-ket és meg kell hagyni Atomkirály. Volt alkalmam letesztelni és ugyanaz mint a moziban. A szemüvegek viszont ha jól tudom nem lesznek a tv-hez csomagolva. Külön lehet majd megvásárolni és az árát még nem tudni. Viszont a 3D TV-k amerikában ugyan annyiba fognak kerülni mint a tavalyi nem 3D modellek, szóval az jár jól aki az idén tervez nagyképernyős Samsung TV-t venni.

Már csak kivárjuk valahogy ezt a GT5-öt. Remélem megéri és nem okoznak csalódást
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...