Elveszi a Linux támogatást az új PS3 firmware

  • Írta: InGen
  • 2010. március 29.
  • Érdekesség
Link másolása
A Sony a Playstation blogon jelentette be, hogy a hamarosan érkező 3.21-es firmware elveszi az "Other OS" opciót, vagyis többé nem telepíthetünk Linuxot a gépre.
A Sony a Playstation blogon jelentette be, hogy a hamarosan érkező 3.21-es firmware elveszi az "Other OS" opciót, vagyis többé nem telepíthetünk Linuxot a gépre. A cég elmondása szerint erre biztonsági okokból van szükség, így mindenképp meg kell lépniük.

 
A felhasználók persze dönthetnek úgy, hogy nem telepítik a frissítést, ám ekkor a gép nem tud csatlakozni a PS Networkre, nem tudja lejátszani a jogvédett videókat, valamit azok a játékok sem indulnak el, melyek megkövetelik a legújabb firmware jelenlétét.

Azért azt is hozzá kell a történethez, hogy a Playstation blog bejegyzése alapján az új firmware április 1-jén érkezne, így még az is lehet, hogy egy szép nagy átverésről van szó. Ezt az elméletet támasztja alá az is, hogy a 3.20-as firmware verzió sem jelent még meg.
17.
17.
Vendu
Én úgy tudom, hogy a slim-ek már alapból nem viszik a Linuxot csak a fat-es gépek.
16.
16.
dareal
biztonsági okokból, értsd, így akarják elérni, hogy ne lehessen warezolni.

ettől függetlenül még menni fog a telepítés, csak egy picit körülményesebb lesz.
15.
15.
Horvi14
hát sajt engem a linux úgysem érdekel :P
13.
13.
Shadi
#12: De én úgy értem hogy az alap beállításokat hagyom. Mert ugye lehet rá más op rendszereket telepíteni stb.
11.
11.
Mathia$
senkinek nem fog kelleni a linux. Elérkezik hozzánk is a ps3 törés akkor majd windows7-t pakolnak majd rá. :)



am ha viccnek szánják, hát akkor szánalmas.
11.
11.
mnmn1
#10: eleve linux van rajta nem?

10.
10.
Shadi
Engem ez nem érint. Szerintem a PS úgy jó ahogy van, nem kell rá linux. (ha valakinek a játék a lényeg.)
9.
9.
Sir-Vival
2 éve Ubuntut használok az asztali gépemen, bejött, és ingyen megszabadultam a Windowstól. Játszani nem igazán lehet rajta, de nem is akarok, arra ott a konzol - ahogy Linuxozásra meg ott a számítógép. Egy rendesen felpakolt - nem széthackelt Linux nem tudott rendesen menni a ps3-on, mert nem engedték hozzáférni a "videókártyához".



Nos, úgy látszik, hogy GeoHot cimbora ténykedése mégsem volt kamu. Így viszont hamar elvették a dolog élét - a töréséhez mindenképp Linux kellett.
8.
8.
Tyebeca
Én feltelepítettem rá egy linuxot de megvallom őszintén teljesen felesleges volt. Azoknak érdekes akiknek nincs PC és mondjuk tudott akár dokumentumokkal dolgozni,nyomtatni, programozni stb. Szerintem egy átlagos felhasználónak felesleges. Szóval még ha igaz is lenne a hír, se nem sírok, se nem nevetek mert nekem mind1.
7.
7.
Beczy
Engem ez nem zavar, de egy-két embert biztos érint.
6.
6.
iNKARNATE
#5: akkor örülünk neki, hogy hasztalan karakterekkel szaporítottad az Internetet!
5.
5.
keiji maeda
ez a hír valahogy engem nem is érdekel ! a linux amugy is egy nagy fosss. se boldogabb se szomorubb nem leszek tőle :D
4.
4.
peterpal7
Azon röhögnék hogy mindenki feltelpíti hogy "úgyis csak vicc". De tényleg elveszi a linuxot :D

3.
3.
klemid
#2: Olyan mint a Windows.



Ez egyrészről nem jó. Másrészről, nem lesznek cheaterek akik átírják az eredményeiket MW2-ben.
2.
2.
tityo82
Lehet hogy nem értek hozzá de mg kell kérdeznem mi az a linux ??
1.
1.
Slik
Tavaly jó kis tréfák voltak lehet ez is az mondjuk nem nagy átverés :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...