Dragon Age anime készül

  • Írta: zoenn
  • 2010. június 8.
  • Cooltúra
Az Electronic Arts és a Funimation Entertainment ma bejelentette, hogy animációs film készül a Bioware népszerű RPG-jéből, a Dragon Age-ből.
Az Electronic Arts és a Funimation Entertainment ma bejelentette, hogy animációs film készül a Bioware népszerű RPG-jéből, a Dragon Age: Originsből. A Darkspawn mételye körülfonta Ferelden durva világát, ám egy maroknyi kalandozó, ezer veszéllyel dacolva visszakergeti a sötétség seregét vackaikba. Ármány és cselszövés, véráztatta kardpengék és erotika - címszavakban így lehetne körülírni. A készülő film a japán anime vonalat képviseli, erősen kérdéses, hogy a kimondottan nyugati szerepjáték hogyan fest majd nagy szemű japán karakterekkel bemutatva.



Az EA-nél nem ez az első eset, hogy sikerjátékaik marketingjét különálló animációs filmekkel futtatják fel, kezdődött minden Dead Space: Downfallal, amely az eredeti játék előzményeként szolgált, valamint a Dante's Inferno is megkapta a saját anime-jét az év elején. A Funimation szerint egyre jobban elterjedő és követendő példa lehet a nagyobb címeknél egy-egy kiegészítő film megjelenése, s nem csak EA-s berkekben. A munkálatok a múlt hónapban indultak, ezért 2011-es megjelenésre lehet számítani DVD-n és Blu-Rayen.
18.
18.
IceColdKillah
Én látok fantáziát egy DaO élőszereplős filmben, már látom is a címet: DragonAge: Alistair's Legacy.

A főszerepben Hugh Jackman (Ő hasonlít rá a legjobban:)
17.
17.
szefirot
Az is egy megoldás. EA nem cseszne (csesznye :O) el egy ilyen nagy nevet valami sz*rral. Meg tudnák csinálni jóra akár a sorozatot is, ha úgy gondolnák. Persze örüljünk, ha már egy moviet kapunk, nem mindennapos azért. De legalább egyre gyakrabban ajándékoznak meg ilyesmivel, és ez jó.
16.
16.
alex512
Reméljük a legjobbakat, a Dead Space animéjétől nem dobtam hátast. És ha már több résznél tartunk, akk nem feltétlenül kell sorozat, elég egy HALO LEGEND-féle dolog, amikben csak a világ közös, de mind különálló történet. A káposzta is megmarad és a kecske is jóllakik....
15.
15.
drat576
#14: szerintem pont úgy baXnák el
14.
14.
szefirot
De akkor már lehetne rendes 24 részes cucc, vagy akár több évadon át ívelő epikus anime, annak jobban örülnék. :D Most így bedobnak másfél órát, megnézem, kész. De hétről hétre várni azért jobb lenne.
13.
13.
drat576
#12: szerintem a vérgőzös hangulathoz pont megfelelő a műfaj
12.
12.
adikas
Nekem jobban tetszene egy Gyűrűk Ura szerű film.De talán ez se lesz rosz,csak eddig még egy anime se tetszett.
11.
11.
vmiki88
"A készülő film a japán anime vonalat képviseli, erősen kérdéses, hogy a kimondottan nyugati szerepjáték hogyan fest majd nagy szemű japán karakterekkel bemutatva. " LOL





Mindegy, ha ugyanolyan színvonalú lesz, mnit a Dante pokla anime, akkor nem lesz sok gond.
10.
10.
Adamknight
Ha megcsinálják akkor jó kis anime sülhet ki belőle :D
9.
9.
bitbandita
#8: annyira nem. Báregy lolita Leliana és Morrigan egy kis futanari beütéssel, plusz megbolondítva egy tentacle sexelő Zevrannal, a darkspawn-ok meg szigorúan bdsm-shotacon jeleneteket kapnának szigorúan incest-be ofkorz... XO
7.
7.
felegyi
#5: Ezek szerint erről nincs infó, de ha tippelnem kellene előzményt dolgoz fel, mégpedig a Darkspawn krónikákat... amikor megjelentek és bla bla...
6.
6.
mephi
Ehhez is fognak DLC-t kiadni? :)))

Remélem jó lesz, nekem az Dante's Inferno alapján készült rajzfilm tetszett.
5.
5.
MadDragon
Amúgy az eredeti történetet követi vagy előzmény, esetleg teljesen egyedi történet?
4.
4.
MadDragon
Ez az! Dragon Age hentai! >_>
3.
3.
Macifasz
#2: Igaz. Reméljük ki is használják.
2.
2.
drat576
#1: a Danténél nem volt sok lehetőség, itt viszont elég bő a világ
1.
1.
Macifasz
Nem rossz ötlet. Kérdés, hogy ez egy különálló történet lesz e, esetleg előzmény mint a Dead Space: Downfall, vagy a játékot fogja feldolgozni, mint a Dante's Inferno anime. Mindenesetre várom.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...