Újabb életjelek a Duke Nukem Foreverről

  • Írta: zoenn
  • 2010. június 30.
  • Érdekesség
Link másolása
Már régen a komédia határát súrolja a Duke Nukem Forever jelenség, ezúttal a 3D Realms társalapítója gondoskodik arról, hogy ne csillapodjanak a kedélyek.
Már régen a komédia határát súrolja a Duke Nukem Forever jelenség, ezúttal a 3D Realms társalapítója gondoskodik arról, hogy ne csillapodjanak a kedélyek. George Broussard foglalt állást nemrégiben a hivatalos DNF fórumon a felháborodott rajongók felvetéseire, miszerint a projectet akkor törölték-e, vagy nem.

Az interneten keringő pletykák már arról szóltak a legutóbb, hogy a szabadszájú főhősünk új kalandja tíz évvel a bejelentés után végleg a süllyesztőbe kerül, mikor felszínre került az elhúzódó jogi vita a Take Two és a 3D Realms között, mely szerint a fejlesztők szerződésszegést követtek el, mikor magukénak tekintették a brandet. A bíróság azóta kimondta, hogy a jogok a fejlesztőknél vannak. A dolognak csupán egy pikantériája van: a stuffnak réges-rég meg kellett volna jelennie, főleg, hogy az utolsó hírfoszlány az volt a DNF felől, hogy továbbra is fejlesztés alatt van.


A türelmetlen rajongók - ha még maradtak egyáltalán - kerek perec nekiszegezték a kérdést a hivatalos fórumon a 3D Realmsnek, hogy a fenti pletykákból mi is igaz, lehet-e még reménykedni. Maga Broussard alapítótag ragadott billentyűzetet és szűkszavúan csak ennyit osztott meg a portálon: "Két tény: egy szót sem szóltunk, hogy lelőttük volna a fejlesztést, a másik meg az, hogy a fórum még mindig nyitva van." Bizony, a DNF bejegyzett fóruma sem tűnt el a süllyesztőben, a játék is tehát készül.

Azért a közeljövőben sokkal egyértelműbb nyilatkozatot várunk a DNF jelenlegi állapotáról és a megjelenési dátumról, kedves Broussard úr!
21.
21.
XDannyL
#18: ÓÓ ne légy pesszimista :)

Egyszer csak kiadják. Az első réssz nagyon baró, remélem ez is lesz olyan jó :)
20.
20.
Bloodrose
Ennyi erővel 64 másik játék forráskódját és demóját sem lopták el... a HL2 mondjuk egyetlen példa...
19.
19.
brianaspirin
nekem csak az furcsa, hogy anno a hl2 félig-meddig játszható forráskódját simán le tudták nyúlni, de ebből a feloszlások pereskedések vitatkozások vihara közepette sem került semmi féle futtatható állomány.

ami azért elég gyanús.
18.
18.
SWBF2
I like Duke....de szerintem ez soha nem jelenik meg :)
17.
17.
Ecneb
Hát, ha belegondolunk, hogy mennyi ideje "fejlesztik" és "készítik", akkor lehetséges, hogy valami ütőssel állnak elő!

Najóóó...lássuk be, semmi nem lesz belőle, marha nagy csalódás, amit az ember csak lustán tölt le a netről...
16.
16.
Szajolihoher
#9: akkoriban még volt esélye a többi szörny gyilkolós cucc mellet sőt, egész szép kis trailerek voltak még az elsők akkoriban nagyot robbant volna,de most már kétlem hogy feltudna nőni az AAA kategoriás játékokhoz:D
15.
15.
Exinor
#14: nem létezik a télapó?:(
13.
13.
brolin10
9:Akik valaha szerették azok a forever megjelenési időpontjába már nem fognak élni. xD
12.
12.
Bloodrose
6: ezzel arra akartam utalni, hogy nem lelőni kell a projectet, hanem felnőni a feladathoz, ahogy egyesek teszik...
11.
11.
LiMiT
#5: Hm...ebben is lehet valami igazság :D Ennél a stuffnál már ezt sem zárnám ki :D



Én reménykedek benne hogy azért mire kijön még nem pelenkában, protkóval fogom tolni a "régi idők emlékére" és ha ki is jön, akkor egy igazi belevalós Duke-os lövöldét kapunk, amit aztán ugyan így évtizedekig emlegetünk, hogy mennyire lehordtuk és mégis mekkora egy cucc lett belőle!



...mondjuk szerintem ennek az esélye 0.001 a két és félmilliárdhoz. :DD
9.
9.
Awwww
#8-- lol :D



Nagyon sok idő eltellet a Duke Nukem óta.Anno még egy meghatározó játék volt,sokak kedvence,de akkor még nemvolt ennyi játék a piacon.

Aki megveszi majd (ha egyszer is kijön) az azért teszi mert anno szerette,de ha belegondolunk mivel tudna többet nyújtani egy másik szörny gyilkolós játéknál?Szerintem semmivel.

Sok régi!! nagynevű játékot kiadnak az évek folyamán de eddig a 80-90%-a csalódás volt.

Szerintem ezzel sem lesz másként,de hát várjuk ki a végét lol
8.
8.
Szajolihoher
nevetséges :D szerintem biztos hogy a fejlesztési idő miatt adták neki a forever címet XD

7.
7.
Pukhi-zik
miért nem pattintanak össze egy unreal engines fps-t?
6.
6.
szogyenyi93
#3: Viszont a Starcraft 2 tényleg készül, nem poénkodnak vele hogy jajj most nem lesz, jajj most mégis csak lesz. ha megjelenik ez a játék valaha is, akkor szerintem bukás lesz. de ez majd eldől ÉVEK múlva.
5.
5.
abydos
Azért jön ilyen soká, mert tökéletes játékot akarnak csinálni. Kiküldték a terveket a világűrbe és várják a kész játékot az idegenektől, akik elkészítik minden idők legjobb játékát. Az a bökkenő, hogy a fény sebessége az univerzum nagyságához viszonyítva lassú, talán unokáink már játszhatnak vele, remélem :(
4.
4.
Danyell86
2: ez pontosan így van, én is ugyanezt mondtam anno, ez másképp már nem állná meg a helyét, csakis, ha megütik a tökéletes szintet, de eddig még erre a legnagyobb nevek se voltak képesek...na, de mind1, sztem mára eléggé elhalványították a Duke Nukem nevet, kár érte én azt mondom...
3.
3.
Bloodrose
#2: A Starcraft 2-re is 12 éve várnak a rajongók, mégis kiadják...



Amúgy meg tényleg dátumot várunk kedves Broussard úrtól? xD
2.
2.
Exinor
Képtelenség olyanra megcsinálni a játékot, hogy eleget tegyen az elvérásoknak. Ennek már nagyon közel kellene lennie a tökéleteshez, inkább lőnék le a fenébe.
1.
1.
Optimus Prime
Csak nyugalom a Prey 2-vel jön!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...