Ultimate kiadás is készül a Gran Turismo 5-höz

  • Írta: zoenn
  • 2010. július 5.
  • Hír
A múlt héten leleplezett Collector's Edition mellett egy másik gyűjtői kiadással is készül a Polyphony Digital. Igaz, ennek ára jóval borsosabb lesz az Amazon szerint.
A múlt héten leleplezett Collector's Edition mellett egy másik gyűjtői kiadással is készül a Polyphony Digital. Igaz, ennek ára jóval borsosabb lesz az Amazon szerint. Az Ultimate Editiont maga a Sony India elnöke, Atindrya Bose jelentette be a minap.

"A GT5 kétféle gyűjtői kiadásban érkezik. Az egyik változat hozzáadott extra járműveket és egyéb plusz tartalmat kínál a gyűjtőknek, ezt már korábban bejelentettük. Ám a másik egy igazán nagy csomag lesz, egy csomó kellékkel, amely túl is lép a játékon."

"Az egész az autókkal kapcsolatos, bár még nem vagyok egészen tisztában a tényleges tartalommal. Lehet, hogy bizonyos körülmények között drága lesz (150 £ a népszerű webshop szerint), bár nem közvetlenül Európának szánjuk, korlátozott számban elérhető lesz a Közel-Keleten is. Továbbá készülünk a Mercedesszel karöltve a GT5 launch-ára, de még nem döntöttük el pontosan, hogy milyen sajátosságokkal." - tette hozzá Bose.

13.
13.
Mathia$
#8: 5 és fél éve fejlesztik, azért hogy tökéletes legyen. Eddig is uralták az utós gamek piacát, most méginkább megakarják tartani, sőt valszeg a saját rekordjaikat is megpróbálják túlszárnyalni.
12.
12.
air 2
Hát ilyen volt a 4.rész is!
11.
11.
V1SoR
#10: én itt arra gondoltam, hogy ha nincsenek megfelelő távolságon belül az autók egymáshoz, akkor csak körözgetnek, faragják le a hátrányt ameddig utol nem érik a másikat, ha egyáltalán sikerül. Erre a beérős szakaszra gondoltam. Ez egy játék, amiben csak egy versenyző szemszögéből látjuk az egészet, és hiába vannak előzések a mezőny másik részében, ha mi nem vagyunk résztvevői. Ha mondjuk a DTM versenyt is csak egy pilóta szemszögéből látnánk, sokkal unalmasabb lenne. A Drift egy kicsit más tészta :)
10.
10.
adye
#9: Egyet értek veled majdnem teljes mértékben, csak szerintem az túlzás egy picit hogy "erről szól az autósport" nézz meg egy japán drift bajonkságot, vagy DTM versenyt, és szerintem ami az abszolút király (személyes kedvencem) a LeManst...
9.
9.
V1SoR
#6: Mert ez szimulátor, a Shift meg egyáltalán nem volt az, hiába is mondogatták, hogy az bizony már szimulátor. Nézd csak meg egy F1es versenyt. Időnként van egy-egy előzés vagy próbálkozás, de lényegében csak körbe-körbe mennek. Az autósport erről szól.
8.
8.
Slik
nem értem minek évtizedekig fejleszteni egy-egy részt ebből a játékból
7.
7.
F.Dani
Ezekbe a videókba mér mindig olyanok játszanak akik nem tudnak menni egy egészséges kört???
6.
6.
AmreyP
5: Lehet már egy igazi autót is fognak adni :D:D annyiért már egy tuning kispolskit is lehet kapni XD



Néztem videót...és az a bajom vele mint elödjével is...olyan unalmas pályán menni :( Shift is pályás volt de az sokkal izgalmassab volt szerintem.
5.
5.
SWBF2
150 font????? Az egy Wii ára...kíváncsi leszek, mi lesz benne, ami megér majd ennyit :)
4.
4.
dzsiádzsó
Megkívántam nem mondom, de sajna csak ezért most nem fogok venni konzolt :(, rengeteg cím jön Driver, TDU, Crackdown2, Mafia, SW TFU2, AC: B, most csak ami így eszembe is van, ez nem fér bele.

Talán majd pár évmulva olcsóbban konzollal, ez még akkor is ütni fog remélem :)
3.
3.
Blint19
#2: Nekem elég lesz a sima kiadás is! Csak jönne már! Na de ne OFF-oljunk!



Ugyanez vonatkozik a GT 5-re is ( elég a sima, csak végre adják már ki ).
1.
1.
Bumbi_King
Hát én most az AC brotherhoodra szánok pénzt ugyhogy erre sajnos nem tok benevezni
1.
1.
Bumbi_King
#1: Mármint az AC:B gyűjtői kiadására szánok pénzt
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...