F1 2010: rádiózás futam közben

  • Írta: zoenn
  • 2010. július 18.
  • Videó
Link másolása
A Codemasters gondozásában készülő F1 2010-ben, verseny közben folyamatosan kapjuk majd az instrukciókat rádión csapatunktól, mindig a helyzetnek megfelelően.
A Codemasters gondozásában készülő F1 2010-ben, verseny közben folyamatosan kapjuk majd az instrukciókat rádión csapatunktól, mindig a helyzetnek megfelelően. Akár a várható időjárást tekintve, akár azt, hogy milyen időket autóznak ellenfeleink, netán azt, hogy min kéne javítanunk. Alaposan hozzáad mindez a hangulatnak, így a némileg félős pilóták is könnyen képben lehetnek, nem kell csak a saját önfejűségünkre hagyatkoznunk. Erre világít rá a legfrissebb mozgókép.

Ian Webster, a Codies fejese sajnos némi gyászhírrel is szolgált ezzel egy időben: sajnos a demóverzióról le kell mondaniuk mindhárom platform tulajdonosainak, legalábbis a megjelenés előtt tuti ne számítsunk ilyesmire. Kár, pedig szeptember előtt kellően megalapozta volna a hangulatot a Magyar Nagydíjt követő szünetben. Talán a fejlesztők nem biztosak a dolgukban?

22.
22.
#19: Jah de F1-es játékba szinte lehetetlen úgy menni h a teljes verdát látod, mert nem látod a kanyart és az ívet sem tudod rendesen bevenni.
21.
21.
NECROSMOKE
#20: Izlések és nyaklevesek
20.
20.
b0rs
#19: szerintem meg pont a cockpit nézett a legjobb.

Nagy game lesz, délután F1 futam után lenyomni egy versenyt -flash lesz :)
19.
19.
NECROSMOKE
#15: de igy sem 1xerü vezetni,én jobban szeretem ha látszik a teljes autó.
18.
18.
NECROSMOKE
Bevalom ezidáig nemigen fogtak meg a F1es gémek(pedigg nagy F1es fan vagyok)de ez valahogy tetszik(és nem azért mert ott a másik a rádión mormol valamit)hanem maga a graf meg a gémpléj szerint...tényleg jól néz ki.
17.
17.
david512
remélem nem túl arcados. egyébként megveszem
16.
16.
sunstreaker
de a merci meg renault is segghülyék, ez nekik reklám lenne, gyökerek
15.
15.
Aramisz93
annyira boldog vagyok, hogy felfedezték ezt a kamera nézetet, sokkal, de sokkal jobb annál, mikor csak a kormányt láttuk meg az autó elejét.
14.
14.
Kriccs
Az írónak: Az utolsó mondat nem kellett volna. A codies fórumon megmondták, hogy a licensz miatt(Mercedes, Renault) nem lehet, meg a lehető legtökéletesebb játékot akarják és az csak az lesz, amit meg lehet venni.
13.
13.
sunstreaker
naggyon szép volt, jó gamma lesz, valszeg megveszem
12.
12.
laca009
Nagyon szép meg minden csak azt a szépséget itt nem tudják kihozni az ego engine-ből mint az operation flashpoint 2 vagy a dirt 2 környezetében.

amugy nagyon jó lesz:)
11.
11.
arshavin23
Kicsit könnyen előz a csávó,és így egész egyszerű.Bár lehet hogy könnyű fokozat volt,és ezért,de kicsit könnyű.A grafika nagyon jó,az autó irányítása is jó,meg a pálya.Szóval én megveszem,az tuti :p
10.
10.
ATi0021
Végre egy olyan videó ahol normálisan mennek a kocsival. Amúgy ennek van egy párja is akkor esőben megy a verseny. A rádió tisztasága nem zavar. Egyetlen furcsa dolog, hogy a sebesség nem kmhban van, de ez meg biztos lehet állítani.



Amit előbb említettem videót, azt itt találjátok:

http://www.youtube.com/watch?v=1dm1PWu-tlQ
9.
9.
galmat
#leomessi19: Igen, az autók fognak szépen törni, nem csak felszíni sérüléssel, mint pl Forza 3. Grid, Dirt 1-2 is a Codemasters nevéhez fűzödik, ahol rendben volt a törésmodell, úgyhogy itt is meg lesz normálisan csinálva. Érdekes is lenne, ha amolyan NFS-szerűen, mandínerből venném be a kanyart a szalagkorláton. :D
8.
8.
suti_88
Az autó vezethetősége tökéletes, bár itt tuti segítségekkel tolta a srác, de nagyon szépen lehet vele kanyarodni. Ami fura, hogy msot a grafika nem tűnik olyan ütősnek, mintha egy F12002 mod lenne. Aztán a rádiózás is elég gyengus. Aki már rádiózott, de a filmekben is soakt torzít a vételen a rádió. Itt meg kristálytiszta a fószer hangja, mintha ott állna melletted.
7.
7.
abydos
Igazi rádióbeszélgetés akkor lenne, ha te is kérdezhetnél. Ilyen szintű "beszélgetés" már évek óta létezik szimulátorokban.
6.
6.
simon 555
#2: gondolom azért mert te azt tv-ben hallod olyannak de itt a játékban mint pilóta kapod egyenesen a fuledbe a rádiot.
5.
5.
leomessi19
Ebbe az auatók nagyon fognak törni nem lehet tudni mármint valóságosan vagy csak kicsit?
4.
4.
popely16
Végre elérkeztünk oda ,hogy a játékokban szinte teljesen ugyan olyanok a pályák itt most ha jól látom a spa-n megy a gyerek de az NFS shiftben is teljesen így néz ki ez szerintem BAZIJÓ talán itt egy két egyenes hosszabb de azt meg is értem .
3.
3.
westZsolt
#2: Nembaj h nem annyira zajos,bár 1 kis zajtéll jóljőnne, így legalább értjűk amit mondanak nekűnk :D, Végre 1 videó ahol tudnak is Jáccani a játékkal, szép kőrt ment :)
2.
2.
tjames
Hát sokat nem hallottunk abból a nagy rádiózásból :)

Kicsit túl tiszta a vétel....azért a TV-ben ha bevágják a rádiót, elég zajos szokott lenni....
1.
1.
bzsp
jónak ígérkezik, és ahogy elnézem a verseny hangulatát is vissza fogja adni
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...