Negatív rekordokat döntöget a Capcom

  • Írta: fojesz
  • 2010. július 30.
  • Biznisz
Nem véletlen, hogy a Capcom a jövőben még inkább szeretne építeni a már bevált sorozataira: a jelenlegi pénzügyi év első negyedében nagyot estek a bevételeik.
Nem véletlen, hogy a Capcom a jövőben még inkább szeretne építeni a már bevált sorozataira: a jelenlegi pénzügyi év első negyedében nagyot estek a bevételeik.



Noha a sajtóközlemény szerint az eladásaik csak kisebb mértékben (2,4 százalékkal) csökkentek az előző üzleti év azonos időszakához képest, a bevételük 72,6 százalékkal, a tényleges nyereségük pedig 90,4 (!) százalékkal csökkent. Veszteséget ugyan nem termeltek, de a 213 millió jenes (2,4 millió dollár) profit szerénynek mondható.

A Capcom részben az árfolyamok kedvezőtlen változásával, részben pedig a stagnáló gazdaság következtében zsugorodó amerikai és európai felvevő piaccal magyarázta a csökkenéseket. Egy másik érdekes, szintén hivatalos magyarázat, hogy ebben az időszakban sokkal több új címük jelent meg, mint tavaly (mikor sok folytatást adtak ki), így a fejlesztési költségeik is jelentősen nőttek.

A Lost Planet 2 és a - még csak Japánban kapható - Ghost Trick című játékok szerepeltek gyengébben a jelentés szerint, a Super Street Fighter IV, a Monster Hunter Frontier Online és az iPhone-ra illetve iPadre megjelent Street Fighter IV és Phoenix Wright: Ace Attorney viszont népszerűek voltak.

A Capcom éppen a napokban jelentette be, hogy a jövőben legalább megduplázzák majd - akár a munkálatok kiszervezésével is - a sorozatfolytatások számát, valószínűleg a fenti eredmények és a fejlesztési költségek csökkentése miatt.

Ezek is érdekelhetnek

13.
dkjq
valami újat kéne kitaláni capcom, mert a folytatások már nem elég jók.

új franchise, vagy mennek a kukába én úgy látom.
11.
Mortician
#10: A Capcom-nak és az EA-nek is vannak saját fejlesztésű címei. A Resident Evil sorozatot mindig is saját stúdió készítette, a Street Fighter-t úgyszintén. Viszont a Dark Void vagy épp a Dead Rising 2 már külsős fejlesztés.
9.
Jinbobo
Vannak jó játékaik! A Dmc-k meg a Resik mindig sikeresek voltak és maradnak! Azokat kell folytatniuk! Meg szerintem csinálhatnának egy uj final fight-ot is! Valami hasonlót mint a 89-es csak 3D-ben!
8.
dzsiádzsó
LP2 egy fos, még az 1 is jobb volt, hiába a csicsa grafika ezt nem tudom hogy gondolták....
7.
McDuff
az a baj h a Lost Planet 2 semmivel se volt jobb az 1nél,szvsz nekem kiegnek tűnt,gondolom ezért nem fogyott annyira...
6.
bzsp
ez elég gáz, pedig voltak jó címeik. nem tom h sz.rhatták így el.
4.
Norbi-wan
#2: Szerintem meg az egyik legjobb cég ... a két kedvenc játékomat a Street Fighter-t és a Resident Evil-t is a Capcom készítette.
3.
Motig
Monster Hunter Frontier Online eu vagy us szervert könyörgöm eskü lesz nem kis bevétel!
2.
Sarkadi
Én sosem birtam őket,idegesitő,hogy sok játékuk Xbox port.....
1.
Szajolihoher
lol grat nekik kedvenc fejlesztőim voltak a dmc 4 idejében most meg elbasszák az összes játékukat:D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...