Legalább 20 óra játékidővel jön a Deus Ex

  • Írta: InGen
  • 2010. augusztus 16.
  • Hír
Link másolása
Legalábbis ez a cél, persze a végső idő nagyban függ az adott játékostól is. A fejlesztők szerint mindenesetre legalább 20 óra kelleni fog az első végigjátszáshoz, ami manapság már egy több mint korrekt adagnyi élmény. Persze, hogy a végleges cucc milyen lesz, az majd kiderül a tesztünkből!

Az új Deus Ex vezető designerét kérdezték a játék hosszúságáról a minap, reménykedve abban, hogy az úriember a Fallouthoz hasonló játékidőt ígér majd. De nem ez történt:
"Nem, egyáltalán nem lesz 80 órás, nem lesz olyan nagy. A Fallout elsősorban egy szerepjáték, míg a Deus Ex egy akció-RPG." -nyilatkozta Jean-François Dugas.

Ettől függetlenük a srácok úgy gondolják, még így is egy korrekt méretű anyagot sikerült összehozniuk. Körülbelül 20 óra alatt majd végigszaladni rajta, de a szöszölősebb játékosoknak, s azoknak, akik szeretnének mindent felderíteni, ez a szám körülbelül 30-ra bővül. Nem olyan hosszú, mint a Fallout, de hosszabb, mint a Bioshock, és közelíti más akció-szerepjátékok (Mass Effect 2) játékidejét is.

Ezen kívül a lead designer arról is biztosította az újságírókat, hogy a Deus Ex többféle befejezéssel érkezik: "A történet folyamán valamikor szembesülni fogtok egy fontos döntéssel, ami megváltoztatja a játék végkimenetelét." Egyelőre többet nem volt hajlandó elárulni, de talán jobb is, ha nem lövi le a poénokat.

16.
16.
Killerbee
#13: Ja, csak azt nézd meg hogy mennyit kérnek ezért manapság. Persze régen se volt olcsó, sőt.
15.
15.
Dízel
úú egyre jobb hírek! én elég szöszölős típus vagyok, nekem tetszik a 30 óra! nem mint a half life episodeokba az 5-5órás játék idő... persze azt nem fikázom mer az half life :)
14.
14.
Beau
Végre egy jó játék és egy délután sem lehet végig vinni.
13.
13.
VIPD
#10: ez nem igaz a jatek ido amire vagysz az no nem a jatekido csoken megnezel mondjuk egy ano 92 es jatok ha jatszotal vel het 1-2 orat hetvegen most egy nap jatszasz anyit kb(vagy tobbet:P) amugyis eleg unalmas lenne egy 30 oras call of duty(vagy monoton)...
12.
12.
Horvi14
11.
11.
papailajos
sztem korrekt a 30 ora,ha annal tobb lenne akkor mar egy ido utan megunnad es mar csak aze jacodnal rajta h valahogy vidd vegig.Sztem
10.
10.
LordPeti12
szvsz minden valamire való játéknak min 15-20 órás játékidővel kéne rendelkeznie, nekem 5-6 óra kicsit kevés még ha többször is kijátszom, de sajna ahogy látom manapság a játékok egyre rövidebbek lesznek(kivétel az rpg-k+szimulátorok).
9.
9.
VIPD
hat ugy latszik ez is elvesz min 1 napot az eletembol(vagy add:))
8.
8.
X360_FaNbOy
Nem tudom ki, hogy van vele, de 80 óra után nekem már kezd unalmassá vállni a játék. Főleg ebben a stílusban, singleplayerben.
7.
7.
Blint19
Számomra teljesen korrekt! Egyre jobban várom, remélem hoz egy kis színt a sok tucat FPS között.
6.
6.
megalonagyix
4#miért? az első rész is kb 15 órás volt, meg a játék alapvetően nem is csúszott, hanem későn kezdtek rajt dolgozni.
5.
5.
megalonagyix
4#miért? az első rész is kb 15 órás volt, meg a játék alapvetően nem is csúszott, hanem későn kezdtek rajt dolgozni.
4.
4.
ATi0021
Alapvetően nem várok el sokat egy mai játéktól. Tudom, hogy milyen szoros ütemterv szerint dolgoznak, plusz a pénz is fontos ebben a kérdésben. De ennél a játéknál ennyi csúszás után ha 80-at nem is, de egy 40 órát simán elvárnék.
1.
1.
Game Fan
Szerintem egy ember annyit játszik egy játékkal amennyit akar... De azért azt egy ilyen játéktól elvárja az ember hogy ilyen hosszúságú legyen! Szerintem
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...