GC 2010: Készül a Risen második része

  • Írta: fojesz
  • 2010. augusztus 20.
  • Bejelentés
Link másolása
Ha két mondatban is, de a Deep Silver megerősítette: a Piranha Bytes már dolgozik a Risen folytatásán. Magáról a játékról semmit nem árultak el, még az érintett platformok listája sem biztos: PC-verzió lesz, és egy konzolos verzió is sanszos, de még nincs eldöntve, melyik platform a befutó.

 

A tavaly ősszel megjelent Risen a Piranha Bytes legutóbbi munkája volt: a srácok akkor vágtak neki az új cím fejlesztésének, miután a Gothic harmadik részét borzasztóan összecsapták, a kiadó pedig mást bízott meg a negyedik rész munkálataival.

A Risen sok-sok hibája ellenére sem volt rossz játék (Zoenn mester a PC-s verzióra 7.2 pontot adott), hatalmas és gyönyörű játékvilága, illetve a története hosszú órákra le tudta kötni a játékost, amennyiben az nem a borzasztó Xbox 360-as átiratot választotta. Éppen ezért érthetetlen, hogy miért erőlteti a Deep Silver ennyire a konzolos verziót (kitaláljuk: mert ezzel lehet lehet sokat, viszonylag olcsón keresni), viszont abban továbbra is bízunk, hogy a folytatás kapcsán már nem kell panaszkodnunk.

A kiadó egyébként ezzel a bejelentéssel szeretné eloszlatni a pletykákat, miszerint a Piranha dolgozik a Gothic ötödik részét - most őszintén...

7.
7.
tomy88trance
Az első rész is kiváló volt,aki mást mondd nem ért hozzá :) Fable,Risen,Gothic forever!! :)
6.
6.
deak1995
nem tudjátok kijön e ps3-ra? jó lenne:)
5.
5.
hedzsooo
#4: Nekem bejott mind a 2, de a RISEN szimpibb volt 1 picit, talan azert, mert NEM kellett varni 1 evet, h normalisan jatszhato legyen patch-ekkel, mint a G3. :)

RISEN vege nem volt tul jo mondjuk nekem a boss-figh-t nem tetszett igazan. :P
4.
4.
drat576
Szerintem a Gothic 3 jobb volt a community patchekkel mint a Risen
3.
3.
Brundle
Jo volt a Risen, ahogy neztem a videokat a Gothic 4 -rol hat... ennek a hirnek nagyon orulok en is!
1.
1.
hedzsooo
Jaj, de jooo ! :D

THX az infot, varom mar nagyon a 2. reszet ! :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...