Portal 2 - több szem többet lát

  • Írta: fojesz
  • 2010. augusztus 21.
  • Videó
Link másolása
Egy nagyon rövid, viszont annál hangulatosabb előzetes érkezett a Portal második részéről, amely annak új, kooperatív módját mutatja be. A kétjátékos opció várhatóan meg fogja izzasztani a játékosokat, de több szám mégiscsak többet lát, és egy haverjával is okosabb az ember, mint egyedül.

Rendben, ha nagyon szőrszálhasogatók szeretnénk lenni, akkor itt gyakorlatilag nincsen szó több szemről, hiszen az általunk irányított robotok csak egy-egy kamerán keresztül látják a külvilágot, de ezt a témakört inkább boncolgassuk később. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Portal 2 kooperatív módja részben az egyjátékos rész helyszínein fog játszódni, emellett pedig lesznek új, kifejezetten a kétfős játékra kialakított pályák is. Osztott képernyő nem lesz, ellenben egy gombnyomásra a társunk szemszögéből is körbenézhetünk majd. A Portal 2 február 11-én kerül boltokba PC-n, PlayStation 3-on és Xbox 360-on.

Apropó, PlayStation 3: az már ismeretes, hogy a Valve egy huszárvágásra másképp kezdett el gondolkodni a konzolról (ennek eredménye többek között a PS3-as Portal 2 is), viszont Erik Johnson projektmenedzser legutóbb már egyenesen kijelentette, hogy a PlayStation 3 rendkívül fontos a számukra. "Nem érezzük azt, hogy a PS3-as játékosok megkapták volna a Valve-élményt", mondta, s letette a kisdobos esküt, hogy minden erejükkel a korábbi hibáik kijavítására fognak törekedni, ebben pedig kiváló eszköz lehet majd a Steamworks is. Mint az köztudott, a The Orange Box is megjelent PlayStation 3-ra, viszont azt nem a Valve készítette el, ezért a minősége is hagyott némi kívánnivalót maga után. Most lehet bizonyítani, Mr. Johnson!

19.
19.
Ca$h
Hipercuki és HATALMAS! :D
18.
18.
M3rcy
#17: A gél, a vákuumcső, a lézerhíd meg a többi mind-mind újítás. Az első részben csak azért nem volt benne, mert keveset foglalkoztak vele, mivel csak egy kiegészítőként kezdte az Orange Boxban. De most már egy teljes értékű játék lesz a folytatása.

És én is AKAROK egy portal gun-t! :D
17.
17.
Killió
Kicsit furán jőn ki a story!
Láttud már trailer-ben (aki nem az nézze meg), hogy lesz valami új folyadék, ami csuszik meg pattog. Az a kérdés, hogy ez az első részben hol volt?

Én akarok egy portal gun-t!
16.
16.
Killió
Ne mond, h kis robotokkal kell menni!
Story-ja: http://hu.wikipedia.org/wiki/Portal

Télleg 2-ben lesz valami a torta helyett? Legalább beígérve.
15.
15.
Blint19
Hát kiegészítőként elmenne, de teljes árú játékként nekem picit kevés. Bár az alapkoncepció valóban üdítően hat a sok agyatlan akciójáték között. Ha lejjebb megy az ára, lehet, hogy elgondolkozom a beszerzésén.
14.
14.
laca009
5 szerintem játszd végig a portal prelude-ot bár ez nagy szó de abban érthetőbben bemutatják az előzményeket és aztán már tudsz következtetni :) amugy azért mondom hogy nagy szó mert én sem vittem még végig és rohadt nehéz :D

amugy nagyon várom már a játékot gt tv-n amugy mondták hogy elvileg a pc és ps3 crossplatfom lesz szal együtt tolhatja neten a coop-ot pc és ps3 ... a box-ot nem említették de lehet az is benne lesz a buliban:)
13.
13.
M3rcy
A február 11-e az európai megjelenés? Mert itt február 9-et mondanak: http://www.gametrailers.com/episode/gametrailers-tv/101&ch=4&sd=0?ep=101&ch=1&sd=0
10.
10.
Razielhu
Nagyon várós, épp a minap toltam ki az Orange Box-on az első részt :) PC-n is hányszor végigjátszottam ^^ nálam nagy favorit!
És a 2. rész a jelek szerint még jobb lesz... :)
9.
9.
ilor14
de akkor csak liven keresztül lehet majd ketten játszani?
mertha konzolon nincs split screen megse veszem...(najó megveszem de később mint akartam)
8.
8.
DarkKony
ezt a trailert épp dél körül láttam, még a cikk megjelnése előt:D
nagyon várom a 2. részt
jó lesz
7.
7.
logoffmeister
#5: hogy miről szól? hát megtalálni a tortát! :) asszem megint valami korszakalkotót ad nekünk a Valve :)
5.
5.
adriano28
#1: A Portal 2 február 11-én kerül boltokba PC-n, PlayStation 3-on és Xbox 360-on.
és persze 2011 be ... :D

én már nagyon várom az előző részt is szerettem, de persze nem értettem miről szól, sőt még most se értem xd
4.
4.
papailajos
Laccik h nem olvastatok el a cikket. ;))
3.
3.
szabogergo
1.: "A Portal 2 február 11-én kerül boltokba PC-n, PlayStation 3-on és Xbox 360-on."
2.
2.
gamerplayer
nagyszerűűű...jó kis játék lesz belőle :D
1.
1.
Slik
mikor is jelenik meg? nagyon tetszik :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...