Frissített Xbox 360 kontroller érkezik

  • Írta: InGen
  • 2010. augusztus 31.
  • Érdekesség
Link másolása
Az Xbox 360 csapat dolgozott kicsit a lassan hat éve kitartóan szolgáló kontroller tervein. Az átalakítások célja a sok kritikát kapott D-pad minőségének javítása, de ha már a tervezőasztalnál voltak, akkor még pár kisebb módosítást is végrehajtottak a a wireless irányítón.

Az Xbox 360 kontrollert általában mindenki szerette, főként azért, mert a PlayStation Dualshock után egy sokkal kézreállóbb, jobb formával, s persze ezerszer használhatóbb ravaszokkal áldotta meg a Microsoft. Mégis akadt egyetlen gyenge pontja az irányítónak, ez pedig a mindenki által kritizált D-pad, ami sajnos annyira pontatlan, és "érzéketlen", hogy a komolyabb verekedős anyagoknál szinte teljesen használhatatlan.

Az volt a Microsoft mérnökcsapatának célja, hogy ezen mindenképp javítsanak, de egészen odáig elmentek, hogy teljesen átalakították a D-pad működését, ami mostantól kétféle módba kapcsolható. Az egyik a már megszokott "lemezes" verzió, ami hasonló a mostanihoz, csak vélhetően sokkal jobb. Viszont most már egy tekerésre az egész át tud alakulni egy sima "plusz" alakra.

Mindezt Major Nelson Xbox Live főnök demonstrálja egy videóban, de ott elég nehezen látható a transzformáció, úgyhogy berakok róluk két képet. Fent látható a D-pad alapesetben.

Ilyen pedig átalakított formában. Azonban nem ez az egyetlen módosítás a kontrolleren: megváltoztatták az eddig színes AB - XY gombokat szürkeárnyalatosra, de néhány más, apróbb színcsere történt az eszköz több pontján is. Ezen kívül Major Nelson szerint még jópár apróságot javítottak és csiszoltak a holmin, de ezeket egyelőre nem részletezte.

Az új Xbox 360 wireless kontroller november 9-én jelenik meg amerikában, s kizárólag Play and Charge kittel egybecsomagolva lehet majd kapni, 64,99$-os áron. Európában valószínűleg februárban lesz majd kapható. Major Nelson kis bemutatóját megtekinthetitek alant:

34.
34.
szogyenyi
Ez a D pad javítás nem rossz ötlet, mert néha tényleg elég tréen működik.
33.
33.
barn
mondjuk egy kis ezüst szint is tehettek volna bele úgy még ütősebb lenne
32.
32.
Mortician
#31: Sokan játszanak még SD TV-n. Konzolt venni az egy dolog, de mellé egy HDTV-t is beújítani már más tészta.
31.
31.
kukac450
#14: na ez igaz ... de ki nyomja szar TV-n??
30.
30.
VIPD
nekem jobban szimpatizál a régi... rossz ötlet kivenni a szineket fail...
29.
29.
kukac450
#26: én haveromnál szoktam, de én isten igazából leszarom, hogy mit nyomkodok :| am ez valamiért jobban megfog ... rocker vok, a feketés-szürke dizájn jobban bejön
28.
28.
barn
Hát asszem nekem mind1 milyen színű mert engem a Kinect erdekelne különben akinek mar regota van boxa annak szinte mind1 milyen szinű nekem bejön a fekete-fehér szín
26.
26.
Ryukian
#11: Ez szerintem nagyon csúnya....

Nekem az előző D-Paddal sem volt gondom, nem tudom, mit problémáztak... De ezek a szürkeségek.... Nem szép
25.
25.
Blink_182
Jobban tetszik ez a joy mint az előző.Am én valahogy nem tok jól vele játszani.:S
Am a sony cuccosa sztem jobb.
24.
24.
p.balou
Én pl a kisunokatesóm 7 éves. És ha gamelünk boxon akkor nem azt mondom hogy " nyomj A-t a folytatáshoz." Hanem " nyomd meg a zöldet " :):)
Viszont ez nagyon jó ötlet,mármint a gamepad. MEG az RT és LT IS feketére színezték ami nagyon bejön :D
19.
19.
TEEBEEX360
Szép darab.De nem nagyon érdekel.Tökéletes nekem a régi joy is.Egyébként sokan izélnek hogy jaj szürke gombok.Egyszerű.Megfogod és szétszedem a régi joy-t és kicseréled a gombjait.Ennyi.
18.
18.
Dahaka18
Nekem tökéletesen megfelel a mostani kontroller is , D-Pad -al sincs bajom, nekem mindig minden játékhoz tökéletesen működik.. Zsizsi-nek meg abban igaza van, hogy néha énis csak a színt látom a tv-n mer nembírom elolvasni mit kell nyomni, olyan kicsik a betűk..Jó tudom ez a tv-hibája, de nem mindenkinek van pénze több százezres hd-tévékre, és akiknek csak ilyen tv-jük van , azoknak frankón jóljön h szines...
15.
15.
zadori75
nekem tetszik, bár a szürke gombok a játékokban nem tudom, hogy fognak majd szerepelni... mert ugye nem mindenkinek lesz szürke gombos kontrollere...nekem 14-én jön az új halo reach limited edition xbox...vajon abban még a régi kontroller lesz ?
14.
14.
zsizsi
Pl.ha szarul vagy kicsiben látszódik a TV-n hogy mit kell nyomni az elég szopás mert ha a betű nem is a szín az látszódik és az elég nagy segítség
13.
13.
Brundle
Aki nem jatszik verekedos cuccokkal annak szinte mind1, de en a D pad miatt vettem egy ps3 kontrollert is az xbox-os melle.Osszessegeben nekem jobban bejon a dualshock mint a box kontrollere, de ez egyen kerdese..
12.
12.
Noeel
Jó ötlet volt ez a forgatható D-pad. verekedős játékoknál tényleg elég használhatatlan jelenlegi állapotában.. na de ezek a szürke gomnök.. cöhh jónagy hülyeség pont ezzel elrontani... :S
11.
11.
X360_FaNbOy
http://www.youtube.com/watch?v=DHowtjGB46w&feature=related
Tessék nektek világító, színes, szűrke controller. :D Am ez balkezeseknek van?
10.
10.
demon68
Ötletes a D-pad, de az enyémen inkább a kék gombbal meg a jobb ravasszal van baj (a gomb nem "kattan", a ravasz meg nyikorog). Szürkén sztem szebbek a gombok, de kezdő xboxosoknak biztos jobb a színes.
9.
9.
xICEMANx
Szines gombok forever XD a többi része fasza... de minek kellett átmenni fekete-fehérbe?... az egy pöpec kis dizájnja volt az xbox kontrollereknek...:(
8.
8.
Giga0509
Mik ezek a szürke szarok? xD a d-padot fasza h lecserélték de ezek a szürke gombok... :D
7.
7.
Motig
nemtudom nekem meg pont az volt a jó hogy a dpad iszonyat erővel kell nyomni. de tudom izlések és pofonok
6.
6.
NinjaNorb
meh...ezekkel a szürke gombokkal tök ocsmány:/
5.
5.
ilor14
veszek majd egy ilyet az fix de a színes gomb az tényleg jobb...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...