TGS 2010: Kojima jövőre jelentené be új játékát

  • Írta: InGen
  • 2010. szeptember 20.
  • Érdekesség
Link másolása
Habár az idei Tokyo Game Show szépen lassan véget ért, az utóhírek még most szálingóznak befelé. Kojima rögtön megjegyezte például, hogy jövőre ugyanitt szeretné bejelenteni legújabb játékát. Ami kicsit meglepő, hiszen mindenki azt várta tőle, hogy erre idén kerül majd sor.

"Örülnék, ha jövőre nem csak vágóként jöhetnék el, hanem bemutathatnám az új játékomat is." -nyilatkozta Kojima. Ezzel egyébként Castlevania előzetesre utal, amit ő maga talált ki és vágott össze. Ettől függetlenül kicsit kiábrándító a helyzet, hiszen korábban arról volt szó, hogy már idén leleplezheti az új, tabukat döntögető játékát.


Amikor egyébként a mostan Tokyo Game Show spéci Metal Gear Solid jelmezversenyén a szinkronszínész Yumi Kikuchi azt kiabálta oda Kojima mesternek, hogy mondjon már valami meglepőt, érdekes válasz érkezett. Kojima ugyanis azzal kezdett el viccelődni, hogy ha egy 5-ös számú játékot csinálnának, akkor nem kéne elmennie a Konamitól, így még három évig lenne munkája.

Nyilván az utóbbi résszel csak poénkodni akart, de az 5-ös számmal nem biztos. Ez azt jelentheti, hogy készülhet az igazi Metal Gear Solid 5?

4.
4.
Raziel88
Lesz MGS csak nem Snake lesz a főszereplő.
3.
3.
ilor14
de a rising mikor jelenik meg?
2.
2.
Blink_182
Kérdésedre magadban kell megtalálnod a választ.(Én nem tom )Am MGS5 az faja lenne :D
1.
1.
Top Secret
Jóó örülnék neki hogy ha lenne MGS5 de nem ugy volt hogy nem lesz több MGS?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...