Lelőtték az új Pirates of the Caribbean játékot

  • Írta: fojesz
  • 2010. október 15.
  • Gyászhír
Link másolása
Az újgenerációs Turokot is jegyző Propaganda Games jövőre rukkolt volna elő az új Pirates of the Caribbean (A Karib-tenger kalózai, ha úgy tetszik) játékkal, azonban a Disney ismeretlen okokból lelőtte a játék fejlesztését. Állítólag a csapat egy részét szélnek is eresztették, ezt viszont a kiadó nem erősítette meg.

Bár a Karib-tenger kalózai filmek alapján készült játékok sosem értek el átütő sikert, azért a szintén 2011-ben érkező negyedik mozi mellé lehet befizettünk volna egy next-gen Jack Sparrow-kalandra. Mint a Disney Interactive bejelentette, erre nem kerül sor: a Pirates of the Caribbean: Armada of the Damned fejlesztését leállították.

A játékon a Propaganda Games dolgozott. A vancouveri stúdió két csapattal működött, ezek közül az egyik a december 7-én boltokba kerülő Tron: Evolutiont fejleszteti, míg a másik szorgoskodott akalózos játékon. A pletykák szerint utóbbit szélnek is eresztették, ezt viszont a Disney nem erősítette meg, hivatalosan csak átszervezésről beszélt - ami egyébként sok esetben azt jelenti virágnyelven, hogy igen, kirúgtuk őket.

A pletykát a Kotaku indította útjára, de a 1UP megbízható forrásból értesült arról, hogy valóban elküldték a Pirates of the Caribbean fejlesztőit.

14.
14.
Joc1
#13: inkább egy kaland játék mint valami elcsépelt 2 órás FPS
11.
11.
BGEE
Látom nemolvastok filmes híreket: Karib tenger kalózai 4: (Karib tenger Kalózai: Ismeretlen vizeken) lesz a címe: és írták már hogy elvileg ez lesz a nyitójelenete:

Az infó szerint a nyitójelenetben spanyol halászok fedeznek fel valamit a vízen, amit kifogva egy sok-sok éve meghalt matróz holttesteként azonosítanak. Még mielőtt azonban elkezdhetnék megvizsgálni a tengerész földi (illetve vízi) maradványait, annak szemei felpattannak és megragadja a kapitány karját. A következő snittben már a kapitány jelenti legénységével Ferdinánd királynak, hogy a matróz a 200 éve elhunyt Juan Ponce de Leon legénységnek egyik tagja volt, mire a király azt feltételezi, hogy azért maradhatott életben, mert rátalált az Ifjúság forrására.
8.
8.
Oliv3r
#7: http://www.imdb.com/title/tt1298650/
6.
6.
Jinbobo
#5: Mert kevés lenne rá a kereslet.
5.
5.
Top Secret
Manapság mért kell miden kisebb címet lelőni?!?!
4.
4.
adriano28
sztetek nem furcsa az egy kicsit hogy amikor disney van kiirva akkor nekem mickey egér jut eszembe?

am lesz karibtenger kalózai 4?
3.
3.
bzsp
kár érte, engem érdekelt volna a játék :(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...