Németország kitiltotta a Black Ops európai verzióját

  • Írta: InGen
  • 2010. október 28.
  • Érdekesség
Link másolása
Germán testvéreinknél a különösen kemény cenzúra miatt nem jelenhet meg a Call of Duty: Black Ops sztenderd, európai verziója - amit gyakorlatilag minden más európai országban árulnak -, hanem kizárólag a Steamen keresztül aktivált honosított verzióval lehet majd játszani.

A háború ábrázolására vonatkozó erős német cenzúrázás miatt nem importálhatják majd a kereskedők a Call of Duty: Black Ops sima európai verzióját, kizárólag a honosított német változatot. PC-n ezt a Steames aktivációval oldják meg, a konzolos változatok esetében pedig szimplán nem hoznak be az országba EU-változatokat.


S ugyan nem szorosan ehhez kapcsolódik, de azért érdemes megemlíteni, hogy a neves piackutató, Michael Pachter szerint a Black Ops nem fogja túlszárnyalni a Modern Warfare 2-t, legalábbis ami az értékeléseket illeti. Pachter szerint a játékújságírók túlzottan kritikussá és közönyössé váltak, és már csak azért is kételkedni fognak a Black Opsban, mert azt nem az Infinity Ward, hanem a Treyarch fejleszti.

"Ha átolvassuk a Medal of Honor kritikáit, láthatjuk, hogy az újságírók alig várják, hogy a Modern Warfare 2-höz hasonlítsák a Black Ops-t, s hiába tűnik fantasztikusnak a játék, nem hiszem, hogy meg fogják adni neki az esélyt, amit megérdemelne" - nyilatkozta Pachter.

33.
33.
zozo78
Nekem erről az egészről csak annyi jut eszembe: Hajrá Fradi
28.
28.
mdr88
#27: hát erre csak annyit, hogy eddig nem láttam olyan CoD-ot, aminek ne törték volna fel a multiját.... a warezosok mindig kitalálnak valamit az ügy érdekében, de istenem nem tud mindenki havi rendszerességgel 10-12ezret kiadni egy game-re
27.
27.
Starkiller89
#26: semmit nem érnek vele, mer lőttek a multinak...legalább is aki rászánja magát h megveszi az ugyebár tud majd gamelni online.
26.
26.
wildláma
jóarc ez a Pachter. ő legalább értelmes kijelentéseket tesz. a főhírhez meg annyit, hogy akkor németországban egyre többen fognak a warez verzióhoz nyúlni
25.
25.
gamerplayer
#23: propaganda visszavág :p
24.
24.
smash
Ezek a németek tiszta elme roggyantak! Az MW2-nek is a német szinkronja katasztrofális volt :( Sajnálom a német játékos kollégákat!
23.
23.
Lachgas
Németbe nem azért cenzúráznak sok mindent annyira mert hogy németeket kell gyilkolni, hanem a nácista mult miatt. Minden aggressiot, minden lehetöséget próbálnak elkerülni hogy az NPD újra érvényesüljön.

Szóval itt nem csak a játékról van szó, hanem politikáról is.

A warez témához hozzászolva: nem warezelik,hanem importálják amazonon vagy egyéb más oldalakon keresztül Austria-ból.
22.
22.
mnmn1
#20: kommunista zombik! :D
21.
21.
ChainGun112
szóval még csak semmi német nem lesz benne, mégis betiltják -.-
18.
18.
lutri
én már játszottam német cod6-tal ott meg nem lehet civilt ölni a terroritás küldibe mert ha ölsz akkor mission failed-et ir ki:S:S:S
17.
17.
Skyer
A cionisták fosnak már mindentől ami Német...
16.
16.
tjames
Jajj, csak nálunk nehogy ekkora cenzúra legyen....
15.
15.
miki1105
Ezzel is elősegítik majd a torrent oldalak népszerűségét és egy kis plusz bevétel a fekete piacnak.
14.
14.
bledzer
ooo hogy mien értelmesek...az ilyen húzásokkalmindig csak a warez alá adnak ujabb nyerget
13.
13.
Mathia$
#10: Igen, nálad a pont. Nagyrészük kényszerítve volt egy olyan oldalon harcolni és meghalni aminek a nézetei eltérőek voltak az övükével szemben.
Akiket Berlinben nyírtak ki a szovjetek talán azok között volt sok hithű náci.
11.
11.
Mathia$
Hát belegondolva nekem semmi bajom nem lenne ha magyar nyilasokat kéne ölni. A németek meg nagyon profin tolják a cod2-t meg a cod5-t, szóval szerintem nagyrészt nekik sincs bajuk azzal ha nácikat kell ölniük. :)
8.
8.
RECh
Én személy szerint kurvára leszarom Németországot :)
7.
7.
Vincenzo
ezzel kb annyit érnek el, hogy ahelyett, hogy megvennék a németek le fogják warezolni a rendes EU-s verziót...
2.
2.
Top Secret
Hát oké hogy Pc-seknek Steamen lehet és a konzolosok hol maradnak mondjuk úgy is megoldják valahogy.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...