19-re Cataclysmot húzna a Sony Online

  • Írta: InGen
  • 2010. december 4.
  • Érdekesség
Link másolása
Néhányak számára ugyan meglepő lehet, de a World of Warcraft mellett néhány kisebb MMO is fenn tud maradni. Persze szomorú, hogy az egykor úttörő Everquest folytatását ma a kicsik között említjük, de sajnos a Sony Online lemaradt egy kicsit az utóbbi években.

A Sony Online Entertainment által futtatott és fejlesztett Everquest 2 nagyjából elvan azokkal a régi rajongókkal, akik még nem pártoltak át a World of Warcraftra. A srácok mindenesetre teljesen el vannak ájulva attól, hogy a Blizzard be mert vállalni egy ilyen hatalmas változást, s elképzelhető, hogy ők is követik majd a példájukat.


"Évek óta közelről figyeljük a WoW-ot. Lehet, hogy a következő kiegészítőnél nekünk is ezt kellene csinálnunk?" - jegyzi meg John Smedley, a Sony Online Entartainment elnöke, majd folytatja: "A WoW most még jobbnak tűnik, mint valaha. Szerintem sok régi játékost vissza tudnak csábítani majd ezzel a kiegészítővel: olyan, mintha megnyomnák a reset gombot."

Smedley ugyanakkor belátja, hogy nem biztos, hogy számukra is ez lenne a megfelelő lépés. Szerinte ugyanis a World of Warcraft hatalmas játékosbázisa miatt jobban bejönnek az ilyen kockázatos dolgok, s potenciálisan még több játékost vonzhatnak a címhez.

6.
6.
Szudzsio
Kipróbáltam a WOW-ot és nyomtam kb 1 évet... Sokáig nem értettem mit esznek benne... sok játék grafikailag és játékmenetben is oda vissza veri...
Megvan a megoldás! Tömegjáték... a legfosabb gépeken is elmegy... persze hogy mindenki ezzel a hulladékkal játszik...
Ezért nem tud normálisan érvényesülni mellette más gyártó...
4.
4.
Skyer
#3: Pontosan ezért kerüli mindenki a hasonló(!) mmo-kat. Mind a WoWot másolja, de arra nem gondoltak, hogy a WoW a forradalmi újításaival ért el sikereket (persze a játék előtt is nagy rajóngói voltak a Warcraft univerzumnak) nem pedig lopkodással és másolgatással, mint a mai szinte összes mmo. Egyedül a SW:ToR tud valami újat felmutatni, ezért is nagy riválisa (lesz) a WoWnak.
3.
3.
Maxxer
kezdődik úgyanaz mint a Cod4.-nél , modernkor ...-> most minden fps megy a jelenbe...

Cataclysm --> legyen minden mmo-olyan ...mint a wow ..istenem de útálom ezt.
2.
2.
Speper
Blizzard egyszer már kijelentette, hogy nem kéne majmolni a munkájukat..
1.
1.
adriano28
oh lol már csak 3 nap és jön téll a katalysm, MO n mikor fog kijönni?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...