Gyilkolt a Mortal Kombat

  • Írta: Daks
  • 2005. március 3.
  • Érdekesség
Link másolása
Hozzáértők szerint egy 14 éves lett kisgyermek hétvégi meggyilkolását a Mortal Kombat inspirálta.

Egy 14 éves lett gyereket, Marcis-t szombaton brutálisan meggyilkoltak. A rigai rendőrkapitányság szóvívőjének mai nyilatkozatából kiderült, hogy vasárnap letartóztattak 5 korabeli gyereket, akik a gyilkosság első számú gyanusítottai. A kölykök elmondták, hogy barátjukat egy videójáték hatására ölték meg.

"A gyerekek az egyik Mortal Kombat-ból ismert kivégzéssel ölték meg a 14 éves kisfiút" - adta hírül a fennt említett szóvívő, Kristine Mezaraupa. "Marcis tetemét a gyilkosság után a Gauja folyóba dobták."

"Videójátékokhoz hasonló harci módszerekkel verték össze a kisfiút. A verekedés végén lábukat olló technikával a fiú nyaka köré csavarták, így próbálták kitörni a nyakát" - jelentette Salvis Stamers, a velmierai rendőrség nyomozója. (Ha jól emlékszem ilyet Sonya csinált az MK-ban).

A fiúk nem tudták megmondani, hogy Marcis élt-e még, mikor a folyóba dobták - a tetemet azóta is keresik. A gyanusítottak közül 2-t ma hazaengedtek, mivel még nem töltötték be a 14. életévüket, 3-t azonban még bennt tartanak.

Zaiga Blaua, az üggyel foglalkozó pszichiáter: "Videójátékok könnyen lehetnek erőszakos magatartás okozói. Még alkoholos befolyásoltságuk sem tudja leplezni a valódi inspirálót."

A 3 gyerek 20 évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.

Érdekesség, hogy Riga-ban néhány évvel ezelőtt egy fiatal megölt egy játékterem pénztárosát, hogy a pár kredites "haszonból" folytatni tudja félbehagyott játékát... Mik meg nem történnek Lettországban... :S

Forrás: The Herald Sun

9.
9.
Sybilla
Jja. Ugyanaz, mint a GTA-s hír. Túlnyomórészt a szülők és a család okolható az ilyesmiért. :((
8.
8.
Avium
es ha megfigyelitek a fiatalkoruak a legfogekonyabbak erre..
7.
7.
fojesz
Micsoda bölcs... :DDDD
6.
6.
Madmartigen
Daks jól látod a dolgokat :) Nekem is az a véleményem hogy nem csak lettországba van MK, van az mindenhol, és mégse babal1ty-zzuk meg egymást az utcán... A gyerekek lelke olyan mint a friss agyag, ha nem jól formázzák... csúnya lesz.
5.
5.
Dudo King
Erről beszéltem a GTA Online topicban. A hülye gyerek beleképzelik agukat a játékba és azt hiszi h ők a Jani. Az biztos, h én nem megyek Lettországba. :(
4.
4.
lewton6
nem a játékok ölték meg azt a gyereket hanem a barátai... gratula a szülőknek
3.
3.
fojesz
Ez is igaz, valamilyen háttérnek kellett lennie, hogy ilyenek legyenek...
2.
2.
Daks
1.
1.
fojesz
Én ilyenkor sem a játékot okolom... hanem azokat az idiótákat...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...