Még több Case Zero-szerű DLC jöhet a jövőben

  • Írta: fojesz
  • 2011. március 11.
  • Érdekesség
Link másolása
A Dead Rising 2 megjelenése előtt letölthetővé vált Case Zero című DLC alaposan meglepte a közönséget, sőt talán magát a Capcomot is. A kiegészítő ugyanis a megszokottal ellentétben nemcsak néhány új pályát és érdekességet, hanem egy rövidített teljes játékot takart.

A Dead Rising 2: Case Zero hatalmas siker lett, és 2010 legjobb nyitányát produkálta az Xbox Live címek között: hét nap alatt 300 ezren voltak kíváncsiak a zombis játék előzményeit feldolgozó, DLC formában megjelent játékra. A Capcom elkészítette a Dead Rising befejezésének szánt Case Westet is, ám az csak a hetedik legerősebb cím volt tavaly.

Mivel a modell egyértelműen sikeresnek tűnik, a Capcom amerikai alelnökét, Christian Svenssont arról fagatta a GameIndustry.biz, hogy elképzelhető-e, hogy a jövőben más játékok is kapjanak efféle kiegészítőt. A válasz természetesen "igen" volt, de persze az úriember azt is leszögezte, hogy nem fogják minden címnél ellőni ezt a trükköt.

Az elsődleges szempont az, hogy az adott játékhoz lehessen olyan tartalmat készíteni, ami majd felcsigázza a rajongókat, akik ezután fejvesztve rohannak a boltba, hogy megvegyék a címet. A másik fontos dolog, hogy az ilyen tartalmak elkészítéséről előre, már a fejlesztés kezdetekor dönteni kell: "Ez nem olyan dolog, amit fejlesztés közben megcsinálhatsz, még úgy is elég nehéz volt összehozni, hogy már előre elhatároztuk magunkat az ügyben" - mondta Svensson, aki szerint például már maga a logisztika is sok fejfájást okozott neki, hogy a három játékot (a Dead Rising 2-t és a két Case-DLC-t) egyszerre fejezzék be.

Ráadásul az sem mindegy, hogy milyen lesz a csomag, elvégre ha a demónak is megfeleltethető DLC rosszul sikerül, a játékot sem fogja senki megvenni. Mi mindesetre szívesen látnánk hasonló kiegészítőket a jövőben - persze az is sokat számítana, ha azok a nem csak Xbox 360-ra jelennének meg, mint a Case Zero és a Case West.

3.
3.
Mortis
Nem lenne egyszerűbb egyben? Nem. Miért? Mert KAPITALIZMUS van! :D
2.
2.
Berencsit
a nép imádja a zombis gameket! :) jöhet bátran bármekkora menyiségben, csak a minőség is fontos. ;)
1.
1.
Gorre
Adnának ki inkább egy kiegészítő lemezt... Szép álom...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...