Mégsem lesz multis Silent Hill

  • Írta: fojesz
  • 2011. március 22.
  • Pletyka
Link másolása
Bár ma már nem lepődnénk meg azon, ha a Silent Hillbe is beleerőszakolnák a multiplayert, a tegnapi pletykákkal ellentétben a cseh Vatra Games nem tervez ilyen lépéseket tenni. A Silent Hill: Downpour producere szerint a velük készült olasz interjúban kiforgatták a szavaikat.

A tegnapi pletykák egy olasz magazinból származtak, ahol arról olvashattunk, hogy a Konami már vizsgálja a lehetőségét annak, hogy a Silent Hill sorozat valamilyen úton a multiplayer-fanatikusok körében is teret nyerhessen. A szóbeszéd szerint egy XBLA-exkluzív címen gondolkodott a kiadó, amit a cseh Vatra Games az ősszel boltokba kerülő Downpourtól függetlenül dobott volna piacra.

Devin Shatsky, a játék producere azonban cáfolta a híreszteléseket, elmondása szerint az olasz újságíró kiragadta az interjúban szereplő Radek Marek szavait azok környezetéből, de legalábbis rosszul fordította le őket. A srácok nem terveznek multiplayer módot fejleszteni a Silent Hillhez, bár való igaz, hogy korábban gondolkodtak rajta; végül osztottak-szoroztak, és úgy döntöttek, hogy nem éri meg elvenni az erőforrásokat az egyjátékos résztől.

Egyelőre tehát nem készül multis Silent Hill játék. (Persze ki tudja, mit hoz a jövő...)

18.
18.
#13: hát a képeken láttam egy pisztolyos csajszit. pisztolyt elvenni, aztán ... :D
de komolyan, egy fegyencet alakitunk nehezen tudom elképzelni hogy nem lesz semmiféle fegyverünk. ráadásul asszem a busz siklik ki ami szállitja, azon meg mindig vannak csúzlik, szóval kétlem hogy fegyvertelenek lennénk.
17.
17.
Inmediasress
Nem is értem miért kell minden játékhoz multit tákolni.
Assasins Creed meg a Silent Hill is olyan játék aminek köze sincs a multihoz, még a coop-ot sem tudom elképzelni mert ha nem magadba nyomod akkor oda a nyomasztó hangulat, max egy Resident Evil féle zombi lövölde lesz belőle.Az AC Brotherhoodba is max coop kellene, nem multi baromság. Ha mindenáron multit akarnak akkor tákoljanak egy MMO-t belőle
16.
16.
MZperX
egy coop-ot mondjuk el tudnék képzelni benne de ennyi. Minek mindenbe multi?
15.
15.
Zieg
én simán eltudná képzelni egy multi storys silent hillt. Ülsz a sötét szobába haverod is ül otthon a sötét szobába és mentek. Közbe egyikünk hirtelen felordít a mikrofonba erre a másik is a frászt kapja. Bár a felordítós részt lehet hogy csak én űzöm mert már többször volt olyan hogy ráordítottam a tévémre. :D
14.
14.
Folti90
#5: Javítsatok, ha nem jó amit írok, de úgy tudom hogy ez a rész, olyan lesz mint a Shattered Memories, szó abszolút nem lesz benne gyilok. Ha mindez igaz akkor lenne érdekes a multi: 6v6 bújkál! De amúgy is felejtsék el a multit, és tegyenek össze egy olyan single-t ami felnő az első részekhez, és nem arra a kaki Homecomingra hajaz!!!
13.
13.
Extol
Multival elég fura lenne ez a játék, nem tudom elképzelni
12.
12.
daenath
Meg az hianyozna hogy egy horror survival jatekba multit tegyenek, nem eleg hogy a Resident Evil sorozatot mar elcsesztek? A Silent Hill singlibe jo, sok paraval ;)
11.
11.
hát ami azt illeti a SH sosem volt egy olyan cim. szégyen lenne, szentségtörés ha beletennék a multit. már igy is csak nyomokban hasonlit az első 3 részre. azok még az igaziak voltak. azóta csak hanyatlik az egész, ezért lenne jó egy igazán erős single részt csinálni ezúttal, nem itt faxkodni a multi gondolatával.
még pletyka szinten is baromság ilyet gondolni. aki valaha komolyan vette ezt a játékot, annak ilyen meg se fordulhatna a fejében szerintem.
10.
10.
Hunt€r
Könnyen jött,könnyen ment.
9.
9.
daft_pete
Na, ennek örülök! Legfőképp azért, mert úgy volt, hogy csak XBOX-ra lesz, tehát így nem maradok ki semmiből... megkönnyebbülés :D
(Persze azért kíváncsi lennék egy SH multira én is, de ahogy fentebb is olvasható: "nem éri meg elvenni az erőforrásokat az egyjátékos résztől")
8.
8.
Apostol360
#6: az ilyen multikkal az a gond,hogy hamar megunják :),ha ilyen könnyen meg lehetne oldani az ilyen dolgokat mindenbe raknának multit....
7.
7.
ivanv
ezt nagyon sajnálom.:(
6.
6.
simi
szerintem jó lenne, mindig lenne egy ember a hős, a többi pedig egy 20 fős zombiegységet irányítana, ha 7 percig túléli akkor nyer
5.
5.
Slik
még dead space-ben elmegy fegyverekkel, de itt? baltával meg 2 golyóval a shotiban ?
4.
4.
Apostol360
gondolom vmi olyan színvonala lett volna mint a assassins multinak....sztem az a legjobb game amit életembe toltam (na jó csak az egyik-a brotherhoodra gondolok) na de az a multi!!! kár volt bele rakni... :D,ink legyen egy nagyon ütős kampány :D
3.
3.
Mortis
Jobb ez így. Single! Itt ez a lényeg.
2.
2.
Berencsit
kár.. bár kiváncsi lettem volna, hogy oldják ezt meg. xD
1.
1.
DarkKony
gondoltam, hogy még nem fognak a multi terére kanyarodni...
mondjuk megnéztem volna :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...