Be nem jelentett TPS-t készít az EA Los Angeles

  • Írta: zoenn
  • 2011. március 24.
  • Hír
Link másolása
A kiadó honlapján található álláshirdetésekből kiderült, hogy a vállalat Los Angelesben székelő stúdiója munkatársakat keres a még be nem jelentett harmadik személyű lövöldözős játékához, mely erősen a multiplayerre koncentrál majd, és a DICE markáns Frostbite 2 engine-jét fogja használni.

A hirdetésből kiderül, hogy ugyan nem nagy horderejű játékkal lesz dolgunk, de ez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a cím kihasználja az új Frostbite 2 motorban rejlő lehetőségeket, ahogyan a DICE is teszi a Battlefield 3-ban.

A multiplayer mellett a játék nagy hangsúly fog fektetni az erős sztorira, ezt a stúdió átvezető jelenetekért felelős programozója hintette el nemrégiben. A pletykák máris szárnyra kaptak, sokan tudni vélik, hogy ez lesz a korábban törölt Mercenaries Inc. hagyatéka, mely az azóta jobblétre szenderült Pandemic Studios nyitott világú Mercenaries szériájába tartozott volna bele, delejes többjátékos móddal a fókuszában. A Mercs Inc-et az EA egy héttel a Pandemic bezárása után jelentette be, s hiába lőtték le később a fejlesztést, úgy néz ki, nem tűnik el nyomtalanul.

Meg nem erősített jelentések szerint a fejlesztés folytatódott az EA Los Angelesnél, ahová a Pandemic néhány munkatárását is beolvasztották.

Dacára annak, hogy az EA Los Angelesen belül Danger Close néven létrejött egy csapat, amely kizárólag a Medal of Honor játékokért felelős, a tetemes munkaerő bázisú studió bőven ki tud hozni egy újabb sikercímet is. Várjuk a hivatalos megerősítést!

5.
5.
Berencsit
#2
#3
nemazért mondtam, csak úgy megemlítettem... :)
4.
4.
M.invisible
#2: Az ok, hogy mindkettőt ugyanaz a motor hajtja, de mégis miért kéne egy tps címet egy fps-hez hasonlítani? Főleg, hogy a hírben az szerepel, hogy ez valószínűleg nyitott világú, azaz sandbox lesz, míg a másik cső fps. (nem mintha nem kedvelném amúgy a Battlefield-et)
3.
3.
Mortis
#2: Biztos, hogy nem annak szánnák konkurenciának. Nagy baromság lenne.
2.
2.
Berencsit
#1: hát reméljük... de a Battlefield 3-om simán körözni fogja, legalábbis szerintem. ;)
1.
1.
shooter1234
Remélem minőségi game lesz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...